Népszabadság Online, 2005. augusztus 30. 20:53
Fegyelmi eljárás indult kedden a londoni polgármester ellen egy fél évvel ezelőtti, antiszemitának minősített kijelentése miatt, amelyért azóta sem volt hajlandó bocsánatot kérni, bár erre a miniszterelnök is felszólította.
Ken Livingstone-nak a hasonló ügyekben illetékes független angol ítélőszék döntése értelmében még az idén meg kell jelennie a testület előtt. Ha vétkesnek találják a nagy-londoni tanács magatartási előírásainak megsértésében, a polgármestert elvileg akár öt évi hivatalvesztéssel is sújthatják. Megfigyelők ezt nem tartják valószínűnek; az előzetes kommentárok szerint jó eséllyel bocsánatkérésre kötelezhetik, kisebb eséllyel tanfolyamra küldhetik.
Livingstone a brit belpolitika szabadszájúságáról közismert fenegyereke. A kormányzó Munkáspárt színeiben vezeti a brit főváros közgyűlését. Februárban a legnagyobb londoni esti napilap, az Evening Standard egy zsidó riporterétől egy keményebb kérdésfeltevés után azt kérdezte, hogy nem német háborús bűnös-e.
Amikor az újságíró, Oliver Finegold erre felfedte zsidó származását, Livingstone még tovább ment, mondván: lehet, hogy maga zsidó, de mégis úgy viselkedik mint egy koncentrációs tábor őre… nyilván ezért fizetik.
Livingstone régóta állóháborút folytat a Standard kiadójával, az Associated Newspapersszel, amelynek lapjai közé tartozik a Daily Mail is; főleg ez utóbbi nem sok jót írt eddig a londoni polgármesterről.
Az ügyben a brit kormányfő is szükségesnek tartotta megszólalni. Tony Blair az eset után nem sokkal azt mondta: a politikusokat az újságírók időnként valóban kihozzák a sodrukból, Livingstone-nak azonban, mivel kijelentését egy zsidó újságíróra tette, bocsánatot kell kérnie. Livingstone ezt eddig több nyilatkozatában megtagadta.
A londoni polgármester ellen a 300 ezres brit zsidó közösség képviseleti szerve, a Board of Deputies of British Jews tett hivatalos panaszt.
A politikai kötöttségekre nem sokat adó polgármester nem először okoz fejfájást brit kormánykörökben szabadszájú kijelentéseivel. Tavaly például az Evening Standard-nek azt mondta: szeretne egy nap arra ébredni, hogy a szaúdi királyi család tagjai lámpavason himbálóznak, és Szaúd-Arábiának végre olyan kormánya van, amely a népet képviseli.
Szaúd-Arábia a brit kormány legfőbb térségbeli arab szövetségese, és a brit fegyveripar messze legnagyobb külföldi megrendelője.
Livingstone Izraelre sem veszteget sok jó szót; Ariel Saron izraeli kormányfőt nemrég olyan háborús bűnösnek nevezte, akinek szerinte börtönben lenne a helye.
(forrás: MTI)

