Forrás: Magyar Hírlap

Lapozgató

Milan Kundera A lét elviselhetetlen könnyűsége elején azt fejtegeti, hogy az emberi életnek azért nincs tétje, mert egyszeri, és mert összehasonlíthatatlan a döntéseinkből fakadó alternatívákkal. Egy önéletrajzi regény azonban új kontextusba helyezi az emberi életet, hirtelen összehasonlíthatóvá válnak a regény alanyának döntései, mintegy újraélhetővé válik az emberi élet, főleg annak fényében, hogy nem egy szerző bújt már ki az önéletrajz írása közben a tények egymásutánja alól, és kezdett bele egy fiktív történetbe.

Konrád György valami ilyesmire tett kísérletet új regényében, a Kakasok bánatában, ami azért is különösen érdekes, mert ez sorban a harmadik önéletrajzi könyve (Elutazás és hazatérés, 2001, Fenn a hegyen napfogyatkozáskor, 2003). „Ismétlés a világ anyja, kevés mutációval fűszerezve” – írja regényében, mintha nála az önéletrajz megírásának újra és újra megjelenő vágya újra megélhetővé tenné az elmúlt hetven évet. A Kakasok bánata azonban filozofikusabb, meditatívabb az előző regényeknél, a halállal szembenéző ember töprengéseit, számvetését írta meg egyes szám harmadik személyben. A regényben emlékező Kalligaro a konrádi tuszkulánum, azaz Hegymagas egyik kútjának kávájáról toppan a szerző helyébe, nem is annyira alteregóként, mint az élet egy lehetséges variánsaként, és az csak zavaró fordulat, hogy az így ábrázolt élet nem is annyira különbözik a szerzőétől.

A könyvből azonban mégsem csak egy életút bontakozik ki, sokkal inkább egyfajta filozófia, életbölcselet, amit Konrád György komprehenzionizmusnak hív. A megértés és a teljes elfogadásra épülő gondolatrendszer mentén különböző korokból bukkannak fel emlékek, a holokauszt vészkorszakából, a kádári Magyarország vagy a kilencvenes évek idejéből, hogy mindegyik kis történettöredék a halálban tükröződjön vissza. Ezt jelzi előre a könyv nyitó fabulája, a két kakas veszekedésének szomorú tanulsága.

„A történet egy elmenő alakról szól, aki a Kalligaro nevet viseli” kezd bele a bevezető sorok után Konrád az elbeszélésbe, majd ugyanebben a fejezetben olvashatjuk, hogy Kalligaro „már régen nem aszerint nézi jónak vagy rossznak az embereket, hogy őhozzá milyenek” – ami talán tekinthető a regény tételmondatának: egy búcsúzás konzekvenciájának.

Miért szükséges egy harmadik személy, hogy elbeszélje saját életét? Hogy egy kívülálló szemével tekinthessen életútjára? Talán. Azonban az az érzésem, hogy Konrád György költői szövege – az ismétlés egy kevés mutációval fűszerezve – arra mutat rá, hogy minden történet egy irányba halad. A nullpont filozófiája felé.

Mézes Gergely

Comments are closed.


Fatal error: Uncaught wfWAFStorageFileException: Unable to verify temporary file contents for atomic writing. in /home/jatahu/public_html/wordpress/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php:51 Stack trace: #0 /home/jatahu/public_html/wordpress/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php(658): wfWAFStorageFile::atomicFilePutContents('/home/jatahu/pu...', '<?php exit('Acc...') #1 [internal function]: wfWAFStorageFile->saveConfig('synced') #2 {main} thrown in /home/jatahu/public_html/wordpress/wp-content/plugins/wordfence/vendor/wordfence/wf-waf/src/lib/storage/file.php on line 51