Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor kampányrajt előtt
Gavra Gábor 2005. augusztus 23. 07:55
Egyértelműnek tűnik, hogy a 2006-os kampány sokkal inkább a két esélyes miniszterelnök-jelölt, mint az MSZP és a Fidesz összecsapása lesz. De mire számíthat a választó Gyurcsány, és mire Orbán 2006-os győzelme esetén?
Amerikában, ha valakiben igazán megbíznak, akkor azt mondják róla: tőle még használt autót is vennék. Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor a 2006-os kampányrajt előtt első pillantásra különbözőnek tűnő gazdaság- és társadalompolitikát, stabil és nagy jólétet, nemzeti büszkeséget, munkát, otthont és biztonságot sózna választóira.
De miben különböznek egymástól termékeik? És megbízhatunk-e valamelyikükben annyira, hogy akár használt autót is vegyünk tőle?
*
„Kampány még nincs, legfeljebb szórványos lövöldözések zajlanak az igazi összecsapás előtt” – jellemezte egy fideszes politikus a nyárelő belpolitikai fejleményeit: az Orbán- és Gyurcsány-bizottság tevékenységét, a Fidesz-vezérkar „Nemzeti Konzultáció”, illetve a Gyurcsány-kormány „KV” (Kérdések és Válaszok) fedőnevű országjárását, valamint a jelenlegi és a volt kormányfő július eleji vitáját. A 2002-es választás előtti kampány intenzitása tükrében az elmúlt időszak valóban bemelegítés csupán.
Ám a két vizsgálóbizottság működése és a Gyurcsány-Orbán vita alapján már most egyértelműnek tűnik, hogy ez a kampány sokkal inkább a két esélyes miniszterelnök-jelölt, mint az MSZP és a Fidesz összecsapása lesz. De mire számíthat a választó Gyurcsány, és mire Orbán 2006-os győzelme esetén?
Az először a júliusi 8-i vitában, majd Orbán két nappal későbbi Napkelte-beli szereplésekor megfogalmazott fideszes értékelés szerint az ellenzék vezére pártja 1998-as, polgári Magyarországról és az MSZP 2002-es, jóléti rendszerváltásról szóló ígéreteit egyszerre képviselő kormányfőjelölt. Gyurcsány viszont a maga „liberális” gazdaság- és társadalompolitikájával – amelyet azután tetszés szerint lehet majd ultra- és neoliberálisnak titulálni a következő hónapokban – bizonyos értelemben éppen a saját baloldali választói ellen visel hadat.
Gyurcsány a vita gázár-részében rámutatott Orbán gazdaságfilozófiájának etatizmusára, amivel hozzájárult saját „liberális” imázsának erősítéséhez, miközben a Fidesz felső-középosztályt támogató szociálpolitikáját állította szembe kormányának a rászorultsági elvet érvényesíteni igyekvő gyakorlatával.
A szereplők egymásról adott minősítéseivel azonban nem árt óvatosan bánni. Gyurcsányt és az MSZP-t éppúgy nehéz liberálisnak nevezni, ahogy egy szocialista szájból is furán hangzik az Orbánra aggatott etatista jelző. Hack Péter a vita másnapján a hvg.hu-n közzétett elemzésében így írt erről: „Amikor arról lesz szó, hogy néhány százalékkal növelni kell a támogatottságot, a vita tanulságai alapján sem Orbán, sem Gyurcsány nem fog visszarettenni attól, hogy az adófizetők pénzét a másiknál nagyvonalúbban osztogassa.”
A 2006-os kampányt tehát két baloldali mezbe bújt kormányfő-jelölt küzdelme jellemezheti a leginkább. Az igazi kérdés azonban az, hogy a közönség előtt melyikük baloldalisága bizonyul hitelesebbnek.
Az MSZP évek óta küszködik saját baloldaliságának meghatározásával. Gyurcsány 2004 elején napvilágot látott „Merjünk baloldalinak lenni!” című röpirata, illetve a részben erre rímelő, Hiller István szerkesztette „Új magyar szociáldemokrácia” elnevezésű pártprogram kevéssé eredményes kísérletek voltak arra, hogy a „mi vagyunk a Fidesz egyedüli ellenfelei” és az „évtizedes rutinnal szívesen ügyintézünk akár több kormányzati cikluson keresztül” önmeghatározásokon túl valamiféle baloldali ideológiára építő identitást adjon a szocialistáknak.
A Vitányi Iván szerkesztette 2000-es „Szociáldemokrata Charta” visszhangtalanságából kiindulva a „megújult” MSZP sokáig keresi még az államszocialista reform-mozgalom szétesésével elvesztett identitását.
Ebben a káoszban Gyurcsány kétségkívül határozottan képvisel egy bizonyos fajta baloldaliságot, melynek meghatározásával azonban az olyan általánosságokon túl, mint hogy az univerzális jóléti rendszerek helyét föl kell váltania a rászorultsági elv minél szélesebb körű érvényesítésének, eddig nem kényeztette el az érdeklődőket. Gyurcsány számára, ha nem akar benne ragadni a liberális milliárdos nem feltétlenül sikerrel kecsegtető szerepében, égető lenne, hogy mielőbb tisztázza: mitől és hogyan baloldalibb ő Orbán Viktornál.
Önmeghatározás-fronton Orbán és a Fidesz sem áll sokkal jobban a szocialistáknál, itt azonban az MSZP krónikus ideológiahiányával szemben a vázolt jövőképek túltengése okoz problémát.
Orbán Viktor megnyilvánulásaiba ugyanúgy belefér az egykulcsos adó ötletének kategorikus elvetése, mint annak támogatása: „Sehol nem mondtam azt, hogy az egykulcsos adó híve vagyok – az ellenkezőjét mondtam. Azt mondtam, hogy Magyarország számára lassan úgy merül föl a kérdés, hogy el tudja-e kerülni az egykulcsos rendszer bevezetését – aminek egyébként nem vagyok a híve” – állította a július 8-i vitán a Hír TV honlapjának leirata szerint, némiképp cáfolva a Világgazdaságnak adott június 10-i interjújában mondottakat: „Nem ezt tartom a legigazságosabb adórendszernek, de úgy látom, a szlovák és román döntések után ebbe az irányba kell lépnünk”.
Ugyanez igaz a hazai politikai erők identitása szempontjából meghatározó külpolitikai kérdések esetében is: Salom izraeli külügyminiszterrel találkozva idén márciusban Orbán a Fidesz „természetes ideológiai partnerének” nevezte a Likudot (Népszabadság, 2005. június 18.), hogy aztán saját választói előtt azzal indokolja a két jobboldali párt közeledését, hogy „támogatókat kell szereznünk a világban, vagy legalább a lehetséges ellenfeleket semlegesítenünk” (beszámoló a Nemzeti Konzultáció mezőberényi állomásáról; Heti Válasz, 2005. július 7.).
Ez alapján egy ideológiailag bizonytalan, de „új szociáldemokrata” elveit többé-kevésbé következetesen hirdető Gyurcsány Ferenc és egy, a hazai és nemzetközi üzleti világ képviselői előtt neoliberális, saját törzsközönsége számára jobboldali antikommunista, míg egy tévévitában az MSZP-től balra állónak mutatkozó Orbán Viktor között választhatunk. Mindketten etatisták a maguk módján, ám míg Gyurcsány jövőbeli politikája nagyjából belőhető nyilatkozatai és eddigi kormányzati gyakorlata alapján, Orbánnál egyszerre van jelen egy liberális gazdaság- és társadalompolitika, egy újabb „jóléti fordulat” és egy következő „egész pályás letámadás” lehetősége.
(A teljes cikk az augusztusi Beszélőben olvasható)