Forrás: Magyar Hírlap

Az érzelmes búcsúszertartás végeztével ellenállás nélkül buszokra szálltak az utolsó kiürítendő gázai zsidó telep

Befejeződött a Gázai övezet kiürítése: Necarim lakói ellenállás nélkül elhagyták a települést. Két ciszjordániai telepre ma kerül sor – heves ellenállásra számítanak.

Az érzelmes búcsúszertartás végeztével ellenállás nélkül buszokra szálltak az utolsó kiürítendő gázai zsidó telep, Necarim lakói. Ezzel tegnap befejeződött az övezet kiürítése. A Haarec helyszíni beszámolója szerint a telepesek a zsinagógában együtt mondták el a búcsúimát azokkal a katonákkal, akik évekig őrizték őket. Ezután végigvonultak Necarim utcáin a zsinagóga tetejéről leszerelt hétágú gyertyatartóval, a menórával, majd a buszokkal a jeruzsálemi Siratófal felé indultak. A településről már hajnalban elvitték a háziállatokat, ötszáz tejet adó szarvasmarhát és háromszáz borjat is. A hatszáz lakosú Necarim az egyik legrégibb gázai zsidó telep volt, emlékeztetett jelentésében az AP amerikai hírügynökség. Mivel egészen közel helyezkedett el Gázavároshoz, rendszeresen érték palesztin támadások. Emiatt a második intifáda kirobbanása (2000 ősze óta) egy egész zászlóalj, vagyis 550 katona őrizte a telepet – szinte minden lakosra jutott egy.

Nagyobb ellenállásra számíthatnak viszont az izraeli katonák ma Ciszjordániában, ahol a Homes és a Szanur telep felszámolását kezdik meg. Katonai források szerint a két telepen mintegy kétezer szélsőséges zsidó fiatal gyűlt össze, és erőszakos ellenállásra készülnek. Ezért a hadsereg tegnap ötezer katonát indított el Homes és Szanur felé. Gideon Ezra közbiztonsági miniszter az izraeli közszolgálati rádióban kijelentette, hogy ezeket a szélsőségeseket zéró toleranciával fogják kezelni, s akik erőszakos cselekedetekre vetemednek, börtönben találják magukat. A hatóságok hétfőre virradóra 87 olyan izraelit fogtak el, aki a ciszjordániai telepekre próbált meg beszivárogni. A rádió híradása szerint a Sin Bét, az izraeli belbiztonsági szolgálat felszólított tizenöt helybéli rabbit, hogy bírják nyugalomra a híveket. A kérés azonban süket fülekre talált.

A nemzetközi közösség és a palesztinok abban bíznak, hogy a 21 gázai és négy ciszjordániai telep kiürítése elősegíti a békefolyamat újraindítását. A reményt csökkenti azonban, hogy Ariel Saron kormányfő kitart a többi ciszjordániai zsidó telep fejlesztése mellett. A The Jerusalem Post című napilap legalábbis úgy értesült, hogy Saron a vasárnapi kormányülésen leszögezte: folytatódnak az építkezések a kolóniatömbökön belül. Mint ahogy folytatódik a politikai vita is a kivonulás miatt. Benjamin Netanjahu, Saron Likud pártbéli vetélytársa tegnap megismételte, hogy a kormányfő „vakon ront előre”, és „terroristabázist” hoz létre Gázában.

A Jediot Ahronot internetes kiadása idézte azokat a kirohanásokat is, amelyet a parlament (knesszet) külügyi és védelmi bizottságában intéztek tegnap jobboldali politikusok Saron ellen. A Likud lázadóinak egyik vezetője, Uzi Landau „korruptnak, kegyetlen és szívtelen hazugnak” nevezte a kormányfőt. Effie Ejtam pedig megfenyegette Saront: mindent megtesznek annak érdekében, hogy eltüntessék a politikai életből. „Nem leszünk miniszterek az ön kormányában, mehet majd vissza birkákat dédelgetni a farmjára.”

mh-összeállítás

Comments are closed.