Forrás: Népszava

Harmincöt év után véget ért az izraeli kolonizáció a gázai térségben. A Gus Katif tömb hétvégi felszámolása után tegnap délután a telepesek szomorúan, de békésen és incidensek nélkül elhagyták az egyik legrégibb települést, Necarimot. A búcsú-istentisztelet után, amelyen a katonák is részt vettek, a telepesek saját kocsijukba, vagy buszokba ültek és a jeruzsálemi Siratófal felé hajtottak. Necarim kapui végleg bezárultak.

Más településeken a buldózerek már megkezdték a házak rombolását. Összesen mintegy 2000 házat rombolnak le, igen gyors tempóban: egy kétemeletes ház lerombolása mindössze egy óráig tart. Necarim szinte idilikus kiürítése után a hadseregre és a rendőrségre sokkal nehezebb feladat vár Ciszjordániában, Homes és Sza-Nur felszámolásánál. Az eredeti lakosok közül majdnem mindannyian elhagyták már a településeket, de helyüket – a Yediot Ahronot publicistájának szavaival élve – „csupa elmebeteg, suhanc, holdkóros foglalta el, akiket senki sem ellenőriz”. Állítólag sokan fel vannak fegyverezve és nem lehet kizárni a véres összecsapások lehetőségét. Saúl Mofaz védelmi miniszter elhatározta, hogy a fiatalokat, akik kezet emeltek a katonákra, nem fogják a hadseregbe besorozni.

A szélsőjobboldali képviselők is egyre agrasszívebb hangnemet ütnek meg. A parlament tegnapi rendkívüli ülésén Ariel Saron miniszterelnököt „aljas hazudozónak” nevezték és „politikai bosszút” ígértek neki. Saron a maga részéről kijelentette, hogy a telepesek Tanácsának „uszító és megtévesztő kampánya sok szenvedést okozott a telepeseknek”.

Yehuda Lahav (Tel-Aviv)

Comments are closed.