Forrás: Magyar Hírlap

Volt, ahol a telepesek sárga csillagot varrtak a ruhájukra, mintha Auschwitzba küldenék őket. Erre nehéz jelzőt találni; én a vérlázító, a gyalázatos és az ízléstelen valamelyikére szavaznék.Volt, ahol a telepesek sárga csillagot varrtak a ruhájukra, mintha Auschwitzba küldenék őket. Erre nehéz jelzőt találni; én a vérlázító, a gyalázatos és az ízléstelen valamelyikére szavaznék.

Szombat van, amikor ezt írom; vallásos zsidóknak sabbat (sábesz), a nyugalom napja. Szünetel a Gázai övezet kiürítése is, az izraeli kormány tapintatosan úgy döntött, hogy a még ellenszegülőket csak az ünnep elmúltával lakoltatja ki. Jó ez a kis csend egy viharos hét után, amikor jajveszékelő, imával, foggal-körömmel, tojásdobálással, savöntögetéssel, barikádgyújtogatással tiltakozó ultraortodox zsidókat láttunk a hírekben.

Félreértés ne essék, nem gúnyolódom: a telepesek fájdalma valódi fájdalom. Parancsszóra ott kell hagyniuk otthonaikat, ahol éltek és dolgoztak, ahol a gyerekeik születtek, a házakat, amelyeket verejtékes munkával építettek. Ha pedig nem engedelmeskednek az általuk igazságtalannak tartott döntésnek, erővel viszik őket. Az elkeseredés, az indulat érthető tehát.

Hanem a harcos ellenállás tragikomikus. A zsinagógáikba menekült telepesek a realitás elől menekülnek. (A Kfar Darom-i kolónián négy hónapja építették a zsinagógát, amikor már tudták, hogy rövidesen menniük kell.) A kitelepítésben részt vevő fegyvertelen (!) izraeli katonákat lenácizták, ami legalábbis abszurd: ha a hadsereg nem vigyázna rájuk, a telepesek órákig se bírták volna milliónyi palesztin között. Volt, ahol sárga csillagot varrtak a ruhájukra, mintha Auschwitzba küldenék őket. Erre nehéz jelzőt találni; én a vérlázító, a gyalázatos és az ízléstelen valamelyikére szavaznék. A gázai telepeseket nem haláltáborokba hurcolják, hanem államköltségen költöztetik és szállásolják el, hátrahagyott házaik után családonként 200-300 ezer dollárnyi kártérítést kapnak – nem elhanyagolható különbség. Ennyire ne ismernék népük történelmét? Aligha hihető. Akkor pedig tudatosan csúfolják meg a holokauszt áldozatainak emlékét. Az én szememben nem mentség, hogy ezt éppen zsidók teszik, sőt.

Az ellenszegülőket hiba volna azonosítani „a” telepesekkel, a gázai zsidók több mint fele a határidő lejárta előtt önként – ha nem is dalolva – távozott. A katonákkal hadakozók jelentős része Izraelből érkezett, külön erre az alkalomra. Ha gyűjtőnéven akarjuk említeni az ellenállókat és támogatóikat, bízvást használhatjuk a „vallási szélsőjobboldal” kifejezést.

A hisztériakampány mögött nyilvánvalóan a kiváltságait féltő izraeli szélsőséges vallási establishment áll. Uszítanak és elméleteket gyártanak arról, hogy miért nem szabad feladni a „megszentelt földet”. A vallási pártok megszokták a hatalmat. A megszállt területeken létesített kolóniákon valóságos miniállamokat tartanak fenn, parányi teokráciákat, ahol a világi hatóságokra „csupán” a telepek védelmezése és finanszírozása marad. Ezért példátlan pofon nekik Gáza kiürítése – és mert minta lehet további privilégiumaik felszámolására.

Az izraeli választási rendszerben jó dolguk van a kicsi, de biztos szavazóbázisú pártoknak. A vallási pártok stabilan 15-18 képviselői helyet szereznek a százhúsz tagú knesszetben, és ennyi gyakran elég, hogy kényük-kedvük szerint buktassanak kormányokat, ha azok nem keresik eléggé a kegyeiket. Előjogokat vívtak ki szavazóiknak, az ultraortodox kisebbségnek. A többségi társadalom évtizedek óta súlyos áldozatokat hoz értük – például éppen a kolóniák fenntartásával – emberéletben és pénzben is.

Az izraeli szélsőjobb zavaros nézetei jórészt a közép-európai fülnek is ismerősek, csak náluk a zsidózás megfelelője az arabgyűlölet. A hírhedt Meir Kahane rabbi például azt javasolta a nyolcvanas években, hogy az összes arabot deportálják Izraelből. Amikor ősi misztikus rítus (pulsa denura) szerint a pusztítás angyalait kérik a miniszterelnök megölésére, nevetségesek. Amikor egyikük maga játssza el a pusztítás angyalát – Jichák Rabin meggyilkolása, 1995 -, ijesztők. Amikor pedig munkából hazafelé tartó palesztin civileket lőnek agyon, mint ahogy az utóbbi hetekben kétszer is megtörtént, terroristák – nem különbek a Hamasz robbantóinál.

Az isteni parancsolatokat a világi törvény fölé helyezik, és úgy tartanák helyesnek, ha a fontos ügyekben vallási vezetők mondanák ki a döntő szót demokratikusan választott politikusok helyett. Ez a rendszer egyébként létezik; éppen Izrael halálos ellensége, az Iráni Iszlám Köztársaság alkalmazza.

Az izraeli társadalom szekularizált többsége mind ingerültebben viseli a vallási elit elképesztő politikai, társadalmi, jogalkotási és gazdasági befolyását. Bizonyság erre a Sinui sikere a legutóbbi választáson; a párt célja ezeknek a kiváltságoknak a megszüntetése. „Izrael modern, nyugati, civilizált ország legyen, ne középkori gettó” – mondta találóan a Sinui vezetője, a magyar származású Tomi Lapid.

Aligha véletlen, hogy ugyanez a többség támogatja a gázai kivonulást, és hogy éppen Lapid vetette fel a napokban: kész új pártot alapítani Ariel Saronnal (Likud) és Simon Peresszel (Munkapárt). Véleményformálók újabban gyakran szólítják fel a rivális világi pártokat, hogy ellentéteiket félretéve együtt fékezzék meg a vallási szélsőségeseket. Zév Maoz, a tel-avivi egyetem professzora úgy fogalmaz: el kell dönteni, hogy Izrael „zsidó állam” vagy „demokratikus állam” legyen-e. Mert a kettő együtt nem megy. Szerinte ha a teokrácia jutna hatalomra, figyelembe véve a vallási elit radikalizálódását és a „demográfiai trendeket”, magyarán az arab népesség rohamos növekedését, akkor a többpárti demokrácia sem húzza sokáig.

Izraelnek – a Közel-Kelet egyetlen tényleges demokráciájának – tehát nemcsak az iszlám fanatizmussal és terrorizmussal kell megvívnia élethalálharcát, hanem önnön polgáraival, zsidó szélsőségesekkel is. Jó hír, hogy a józan ész a jelek szerint csatát nyer Gázában

Bártfai Gergely

Comments are closed.