Az izraeli rendőrség és katonaság hétfőn megkezdte a kiürítési parancsok kézbesítését a Gázai övezetben maradt zsidó telepeseknek. A karhatalom a tájékoztatás szerint több mint tucatnyi kolónián kezdte meg az utasítások kézbesítését. A katonák és rendőrök a 21 gázai övezeti zsidó telep közel felében a kiürítés ellen tiltakozók által emelt blokádokba ütköztek. Amint azt a rendőri vezetés közölte, igyekeznek szép szóval jobb belátásra bírni a torlaszok építőit.
A Saron kormányfő nevével összefonódott terv, amelynek értelmében Izrael kiüríti az összes gázai övezeti zsidó telepet és négyet a Jordán folyó nyugati partján emelt kolóniák közül hivatalosan hétfőn nulla órakor kezdődött meg. Gázából hétfőig a 8500 zsidó telepes valamivel kevesebb mint fele távozott. Az ott maradottakat korábban az övezetbe beszivárgott ötezernyi ultranacionalista bátorítja.
Négyszáz család nem hajlandó tárgyalni a kiürítendő zsidó telepekről való kiköltözésről – közölte hétfőn Jonatán Bászi, a telepesek áttelepülését segítő kormányzati iroda vezetője.
Izraelnek a Gázai övezet kiürítése után ki kell vonulnia Ciszjordániából is, enélkül elképzelhetetlen a hosszan tartó béke a Közel-Keleten – jelentette ki hétfőn Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke. A palesztin elnök Ariel Saron izraeli miniszterelnök által tett „fontos lépésnek” nevezte a leválasztást, amely, mint mondta, „komolyan veendő”.
(További részletek a 2. oldalon)
Képalá:
Nehéz a távozás – a telepesek maguk is áldozatok, azok áldozatai, akik elhitették velük, hogy az idők végezetéig maradhatnak Fotó: Reuters