Forrás: NOL

Zalán Eszter, 2005. augusztus 15. 00:00

Műanyag tányérok, műanyag poharak, műanyag evőeszközök a műanyag csomagolópapírral lefedett asztalon. A család legkisebb tagja a 7 éves kisfiú, a levegővel feltöltött csomagolópapírt pattogtatja: nagyon idegesítő tud lenni a hangja. Sandán néz. Gus Katifban az utolsó szombat nem ünnepi körülmények között telt. Szerencsére a zsinagóga légkondicionált, hiszen itt a sivatag szélén az ember éjszaka is folyamatosan izzad. A nagy, jókedvűnek tűnő tömeg vár a templom előtt. Gyerekek rohangálnak, szomszédok beszélgetnek. Ahhoz képest, hogy Ariel Saron kormányfő nemrég közölte, hogy a telepesek több mint fele kiköltözött, a zsinagóga csordultig megtelik emberekkel.

– Akik már eddigi kibírták, és itt maradtak, erényes, különleges emberek – mondja a rabbi beszédében. Gus Katif lakói és sokan az őket támogató vallásos nacionalista táborból úgy érzik, a világi Izraelnek és a világi izraelieknek nincs céljuk, csak az vezérli őket, hogy új autójuk, elegánsabb ruhájuk legyen. Azelőtt viszont a mára politikai erejükből vesztett vallásosak töltötték meg tartalommal Izrael létét, célját, vízióját a nagy Izrael gondolatával – vélekednek a zsinagógában. Sokan reménykednek benne, hogy az Örökkévaló közbeavatkozik, megállítja a kivonulást. – És ha nem? – kérdezem az egyik lánytól a templom előtt, aki kiváló angolsággal válaszol. – Lehet, hogy Isten ezt akarja. Lehet, hogy azt akarja, hogy a zsidó nép gyötrődjön, magába forduljon, és elgondolkozzon, vitázzon, és újra célt találjon magának. Ez egy próba – vág közbe izgatottan egy lelkes, nagyon vallásos aszszony. – Ezen múlik, hogy az ország zsidó marad-e vagy sem – teszi hozzá.

A szertartás után folytatódik a csevegés a zsinagóga előtt a fülledt levegőben. Házigazdámat nagy kézrázásokkal üdvözlik ismerősei, de mindegyik előbb-utóbb odaveti: „kibuclakó”. A Klein család, akiknél megszállok, a kitelepítés után egy ideig kibucban fog lakni, feltehetően amíg nem építik fel új otthonukat. Az eredetileg baloldali értékekre támaszkodó kibucot gyanakodva figyelik a jobboldali telepesek. Ez a szombat nemcsak azért különleges, mert az utolsó az övezetben. A szombat esti szertartással kezdetét veszi a Tisha B”av, az egynapos böjt. A sírás napja, amiért a zsidók nem bíztak Istenben: amíg Mózes a Sínai-hegyen a parancslatokért ment, a zsidók meglesték az ígéret földjét, és elégedetlenkedtek, amiért az olyan durva és barátságtalan volt. Ez volt az a nap, amikor később az első, majd a második templom is elpusztult, sőt a náci pogrom során a „kristályéjszaka” is ekkor történt. A telepesek ezeknek a csapásoknak a sorába illőként élik meg, hogy most a kivonulást mérte rájuk az Isten. Jeruzsálemben az ünnep miatt megerősítették a Templomhegy védelmét. Tegnap muzulmán és zsidó hívők összeverekedtek, mert a zsidók a számukra négy éve tiltott Templomhegyen akartak imádkozni.

Szombat este előkerültek a digitális fényképezőgépek és kamerák: megörökíteni az utolsó szertartást Gan Orban. A kiürítés alatt egy rabbi eltávolítja majd a Tóra-tekercseket, majd lerombolják a zsinagóga épületét.