Forrás: Magyar Hírlap

A Palesztin Hatóság és a Hamasz nyilatkozata szerint a felek úgy döntöttek, hogy az izraeli kivonulás nyugodt lebonyolítása érdekében félreteszik ellentéteiket

Ellenőrző bizottságot állít fel a Gázai övezetből való izraeli kivonulás idejére a Palesztin Hatóság és a Hamasz iszlám szélsőséges szervezet – közölték tegnap. Az izraeli hadsereg és a rendőrség befejezte a kivonulás „főpróbáját” – mindenki elégedett. Tomi Lapid, a Sinui párt elnöke rendkívül meglepő gondolattal állt elő.

A Palesztin Hatóság és a Hamasz nyilatkozata szerint a felek úgy döntöttek, hogy az izraeli kivonulás nyugodt lebonyolítása érdekében félreteszik ellentéteiket. Ugyanakkor a Hamasz elutasította Mahmud Abbasz palesztin elnöknek azt a kérését, hogy tartózkodjanak „katonai jellegű” ünneplésektől a kivonulás idején. A szervezet azt is közölte, hogy továbbra sem hajlandó letenni a fegyvert.

Izraeli és palesztin biztonsági illetékesek bejelentették, hogy közös operatív központot létesítenek a gázai kivonulás ellenőrzésére. A palesztin biztonsági szolgálat mintegy 7500 tagját mozgósítják.

Tízezer izraeli katona és rendőr vett rész a Gázai-övezetből való kivonulás főpróbáján. Jelen volt a gyakorlaton Saul Mofaz védelmi miniszter is. Megdicsérte a látottakat, de szavaiból kiderült, hogy őt leginkább a telepesek várható magatartása aggasztja. Mofaz azt is elismerte, hogy több ezer , a kivonulást ellenző fiatal „szivárgott be” a gázai Gus Katif izraeli településre.

A gázai kivonulás a jelek szerint vízválasztó lehet az izraeli belpolitikában. A Haarec című lap jelentette, hogy Tomi Lapid, a Sinui párt elnöke meglepő javaslattal állt elő. Mint mondta, a „nagy durranás” lehetősége jó ideje már a levegőben van. Szerint ő, valamint Ariel Saron kormányfő, a Likud vezetője és Simon Peresz, a Munkapárt elnöke közösen alakíthatnának egy új pártot. „Az emberek középre tartanak, nem jobbra, sem balra” – mondta. Úgy vélekedett, hogy a tisztes és megállapodott idősebb politikusok – mint ők hárman – végre nyugalmasabb belpolitikai helyzetet teremthetnének.

A Jediot Ahronot című lap tegnapi felmérése szerint ez az „új párt” rögtön 38 helyet kaphatna a 120 tagú knesszetben. A hét eleji felmérésekből az is kiderült, hogy Ariel Saron nagy riválisa, a kormányból kilépett Benjamin Netanjahu simán legyőzné Ariel Saront a Likud vezetéséért folyó harcban.

MH-összeállítás

Comments are closed.