Forrás: NOL

Z. E., 2005. augusztus 12. 00:00

A telepes mozgalom komoly arcul csapást kapott egykori élharcosától, Ariel Saron kormányfőtől. Vajon „az elszakadás” után képes lesz-e talpra állni az izraeli politikát az elmúlt évtizedekben olyannyira meghatározó csoport?

A kivonulás nemcsak sok telepes házát, hanem ideológiai alapját is megingatja. Különösen igaz ez a vallásos telepesekre, akik szerint az, hogy ők a palesztin telepeken élnek, bibliai rendelkezés beteljesítése. Most úgy érzik, feláldozta őket a politika. Megsemmisülni látszik a Nagy-Izrael álma, a vallásos cionista tábor ügye, amelyért a telepesek mozgalma is harcol.

A huszadik század elején Abraham Isaac Kook rabbi dolgozta ki a későbbi vallásos cionizmus vagy nemzeti-vallásos mozgalom teológiai alapjait. Fia, Cvi Yehuda Kook folytatta a munkát Izrael megalapításán és a 67-es hatnapos háború ideje alatt. Mindketten messianisztikus jelentőséget tulajdonítottak a bibliai Izrael földjére való betelepülésnek. Míg az idősebb Kook általában beszélt messianisztikus terminológiákkal a modern Izraelről, fia nemzeti alapokra helyezte a tézist. A 67-es győzelem volt a fordulópont.

Eredetileg a modern Izrael (és Ciszjordánia) benépesítése nem vallási vállalkozás volt. Az első bevándorlók a huszadik század elején többségében világi, általában baloldali cionisták voltak, ők „törték be” először a területeket. Kook és fia úgy vélték, a világi zsidók tetteit – ha nem is tudtak róla – Isten keze irányította egy olyan folyamatban, melynek végeredménye a Messiás elérkezése. A vallásos telepeseket az a gondolat hajtja, hogy a megszállt területekre való betelepülés Istennek tetsző, és így előmozdítja a megváltást. A vallásos cionisták átvették a világiak útjait, vezető szerepüket a hadseregben. 1974-ben a vallásos cionisták megalakították Gus Emunimot, a hívők tömbjét. A hetvenes és a nyolcvanas években komoly politikai erőre tettek szert. Később megalakult a YESHA, a telepesek tanácsa.

Sok telepest ugyanakkor nem a küldetéstudat, hanem az olcsó házak, az adókedvezmények vonzották a palesztin területekre. Épp ezért a telepesek közt is érzékelhető némi széthúzás. A pragmatikusokkal szemben a ciszjordániai vallásos iskolákban radikalizálódott úgynevezett „hegyi fiatalok” állnak. Ezek a fiatalok – szüleikkel ellentétben – nem tisztelik az állam intézményeit. A vallásos cionisták alkotják a telepesek 25-30 százalékát.

A mozgalom magja azonban a vallásos nacionalizmus maradt. A telepesek „küldetése” a kilencvenes években kérdőjeleződött meg először, amikor Izrael több szerződést is aláírt gázai és ciszjordániai városok palesztin fennhatóság alá helyezéséről. A telepesek azonban nem adták fel: számuk egy évtized alatt megduplázódott.

Az elszakadás politikája megrendítette a vallásos cionista tömb önbecsülését. Azok, akik eddig büszkék voltak arra, hogy 67 óta a Munkapárt- és a Likud-kormányok támogatásával olyan bibliai városokban telepedtek le, mint például Hebron, most egy politikailag kivihetetlen kísérlet áldozatainak érzik magukat. 240 ezren éltek-élnek 3,8 millió palesztin között. Cél nélkül maradtak, miközben a társadalomban amúgy is kényes helyet töltenek be: képviselik az ultraortodoxok vallásosságát és a világiak nacionalista érzelmeit.

A kivonulás sikere több kiürítés előtt nyitja meg a lehetőséget Ciszjordániában, ahol a telepesek többsége él. Akkor a mozgalomnak választania kell majd két legfontosabb ideája: a vallás és a haza között. Úgy érzik, veszélybe került a cionizmus. Bele kell törődniük, hogy Nagy-Izrael a 67-es határok között nem jön létre.

Comments are closed.