Csőre töltött fegyver vigyázza Saron álmát Időpont: 2005-08-05 14:02:33
Csőre töltött pisztollyal a párnája alatt alszik Ariel Saron izraeli kormányfő a Gázai kivonulási tervével szembeforduló szélsőségesek fenyegetései miatt – írta pénteki számában a Maariv izraeli napilap.
A lap úgy tudja, hogy bár a miniszterelnök példa nélkül álló őrizetet kapott, inkább magánál tartja a pisztolyát is. A Sin Bét belbiztonsági szolgálat a közelmúltban több, Saronnal szóló fenyegetésről is tudomást szerzett. Legutóbb szélsőséges rabbik a 77 éves kormányfő haláláért imádkoztak- írja a NOl.
„Bízom a biztonságomért felelős szolgálatban” – reagált erre Saron, és kijelentette, hogy soha nem félt az ilyen fenyegetésektől, és soha nem vette ezeket figyelembe napi munkabeosztásában. Egyik közeli munkatársa nem erősítette meg a Maariv értesülését, de elmondta, hogy amikor egyszer korábban megkérdezték Saront, visel-e pisztolyt, viccel ütötte el a kérdést.
Jichák Rabint, Saron egyik elődjét 1995. november 4-én közelről lelőtte egy zsidó szélsőséges, így akarván elérni, hogy ne léptessék életbe az 1993-ban, Oslóban aláírt izraeli-palesztin megállapodásokat. Azóta alaposan megerősítették a mindenkori izraeli miniszterelnök körüli biztonsági intézkedéseket, minimálisra csökkentették mozgási szabadságát, mint ahogy korlátozták nyilvános szerepléseit is mind Izraelben, mind külföldön.
Stop!