Forrás: Népszava

Már bocsánat….

Sok támadás, vagy fogalmazzunk másként: bírálat érte a Népszavát, amiért szombati számunkban leközöltük azt a nyolcvanas évekből származó titkosszolgálati jelentést, amely nemtelen és feltehetően igaztalan módon támadja, az akkor már ellenzéki Orbán Viktort. Tamás Gáspár Miklós bennünket elítélő írását közre is adtuk, amivel persze nem lehet helyrehozni a hibát. Zsidózni, vélem én, semmilyen formában nem illik, márpedig lapunk olyan címmel indult az első oldalán, amely sokak számára sugallta azt, hogy a Fidesz elnökét nem is annyira burkoltan antiszemitizmussal vádoljuk. Nem vádoljuk; Orbán Viktornak soha ilyen gondolatai nem lehettek, hiszen akkor nem működött volna együtt Varga Tamással, ha úgy tetszik nem lettek volna egyetlen percig sem üzleti, vagy politikai partnerek.

Ezzel együtt: itt és most készséggel elismerem: rossz címmel jelent meg a Népszava. Félreérthető címmel. És ilyen kérdésekben különösen ügyelni kell a pontos fogalmazásra, minden egyes szóra. Éppen ezért a Népszava, illetve a Népszava nevében a főszerkesztő bocsánatot kér .

De.

Nehezen, vagy egyáltalán nem tudom elfogadni azt az álságos megközelítést sem, amely lapunk közlését szerencsétlennek, politikailag és emberileg is hibásnak minősíti. Jó lenne, ha mindazok, akik most erkölcsi ítéletet hirdetnek a Népszava fölött, önmagukkal szemben is őszinték lennének. Hiszen, és ez számos beszélgetésből kiderült, ugyanazokat a kérdéseket teszik fel, mint amelyeket mi, legfeljebb nem fogalmazzák meg őket a nyilvánosság előtt. A premissza, mint fentebb jeleztük, nálunk sem más, mint náluk, azaz mi is úgy gondoljuk, hogy Orbán Viktor soha nem volt antiszemita, és a hajdani III/III-as jelentések teli voltak aljas hazugságokkal. A Népszava által közzétett, Orbán Viktor személyes honlapjáról átemelt dokumentum is az. Ettől még a kérdés kérdés marad: miért tartotta fontosnak Orbán Viktor, hogy egy nappal a parlamenti vizsgálóbizottsági meghallgatása előtt közzétegyen olyan iratokat is, amelyeknek az égvilágon semmi közük a vizsgálóbizottság munkájához. Az tudniillik nem a volt miniszterelnök politika múltjával foglalkozik, hanem azt a kérdést feszegeti: gazdagodott-e állami pénzekből Orbán Viktor kormányfői tevékenysége alatt. Az ex miniszterelnökre igazán nem az a jellemző, hogy ok nélkül tesz, vagy mond bármit. Következésképp annak is kell, hogy legyen magyarázata: miért vette elő a róla szóló hazugságokat, azaz a titkosszolgálati jelentéseket. És persze kérdés az is, amit már e hasábokon egyszer feltettünk: ha néhányat kihagyott közülük, mert mások, harmadik személy személyi jogait sértik. Vagyis, ha ilyen szempontok alapján megrostálta Orbán az anyagokat, miért nem tartotta aggályosnak a Varga Tamás és Fellegi Tamás származására utaló dokumentumok közzétételét, ezek ugyanis, az adatvédelmi törvény alapján különösen védett adatoknak minősülnek.

Tényleg a Népszava hibája, ha hangosan, azazhogy nyomtatásban is megfogalmazza azokat a kérdéseket, amelyek válaszra várnának. Valóban a Népszavát minősíti, ha ezt a másodközlést elvállalta?

Nem mellesleg vasárnap este a közszolgálati televízióban Friderikusz Sándor egyenesen Orbán Viktornak szegezte a kérdést: Ön antiszemita ? Akkor, nézve az adást, az volt az érzésem a kérdést előre egyeztették, azaz a volt miniszterelnököt nem érte váratlanul. Azt hittem: Orbán menten műsorvezetőre borítja az asztalt; ilyet aztán igazán nem illik kérdezni egy közszolgálati műsorban. Azóta tudom, máshol is előfordult már ilyesmi; mondjuk a francia közszolgálati csatornán Le Pennel; neki már mondták többször is riporterek: Le Pen úr, ön antiszemita…

Orbán mindenestre nem borított asztalt, nem jött indulatba, csak néhány másodpercet hallgatott, majd a számomra kínosan hosszú szünet után emígyen kezdte válaszát: „Nem hinném”. Miért volt a szünet, mért ez a szelíd kezdet? (Később egyre határozottabban utasította el a vádat.)

Nos, ezzel kapcsolatban sem hiszem azt, hogy Orbán valóban egy pillanatig is bizonytalan volt a válaszában. Még csak azt sem gondolom, hogy bizonytalan volt az érzéseiben. Azt azonban igen, hogy oly sokféle szerepet vállal magára, amely szerepek amúgy nyilvánvaló politikai célokat szolgálnak, hogy sokszor már maga sem tudja hol melyik megközelítés, alakítás a legmegfelelőbb. A hajdani kormányfő oly sok közönségnek játszik, hogy van olyan pillanat, amikor még ő is nehezen egyezteti önmagával, melyik arca lenne a legmegfelelőbb. Akkor, vasárnap este, szerintem – ha egyeztetve volt, ha nem – csakis a határozott és kemény visszautasítás lett volna az egyetlen elfogadható válasz. Miért választotta mégis, ezt a kevésbé radikálisat? Félreértés ne essék: ez megint csak egy kérdés, amelyben semmilyen feltételezés, inszinuáció nincs, legalábbis Orbán valódi érzéseit és elkötelezettségét illetően. De van benne kíváncsiság, értetlenkedés és egyfajta feltételezés, igen: annak a feltételezése, hogy Orbán Viktor olyan választópolgároknak akar egyidőben megfelelni, akik soha nem kerülhetnek egy platformra. Harcolt minden egyes voksért; a szélsőjobbért és immár a balért egyaránt. Ezért hagyják el a száját olyan mondatok, amelyek a tusnádfürdői közönségnek szóltak; ott sem akart ő burkoltan zsidózni, csak egy olyan gondolatot megfogalmazni, amely a szélsőjobbnak biztosan tetszeni fog. És hozzátenni mindjárt egy olyan mondatot is, amely a baloldali szavazókat is utoléri.

Szeretném tehát még egyszer rögzíteni: ahogy Orbán Viktor nem antiszemita és nem zsidózik úgy a Népszava sem szeretné, ha ez a mindig rossz emlékeket felidéző téma kerülne a politikai viták középpontjába. A miértekre azonban választ kell kapni. Tudni kell az okokat, mit miért tesz egy politikus. És különösen tudni kell egy olyan politikus esetében, akit a választó polgárok csaknem fele követ. És akinél, már leírtam egyszer, feltételezhető, hogy semmi nem történik véletlenül.

Németh Péter