Magyarországi látogatásra hívta George W. Bush amerikai elnököt jövő októberre, az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulójára 29 magyar politikus, illetve közéleti személyiség, művész, tudós, köztük Orbán Viktor, Kondor Katalin, Finta József és Vizi E. Szilveszter. A levél írói kiemelik, hogy a nyugati világ akkori megosztottsága miatt a magyar nép magára maradt a harcában, az Egyesült Államok azonban a kezdettől fogva megértette a forradalom jelentőségét, áldozatkész segítsége igen sok formában nyilvánult meg a véres megtorlást követően is. Az írás szerint az amerikai elnök 2006 októberében olyan országba látogatna el, amelyben már minden parlamenti erő a magáénak tekinti az 1956-os forradalmat. (MTI)
Fontos márkavédjegy a V4
A polgárközeliség, a kohézió és a modernizáció erősítése a visegrádi együttműködés (V4) soros elnöki tisztét betöltő Magyarország fő célja a következő egy évben a külpolitikai érdekegyeztetés mellett – mondta az elnöki feladatokat koordináló külügyminisztériumi főosztályvezető. Tóth József úgy vélte: a visegrádi kör fontos márkavédjegy, presztízse van az EU-ban, még ha a V4-en belül olykor egyesek nem is látnak benne fantáziát. Az osztályvezető hozzátette: a visegrádiaknak szelektálva kell tevékenykedniük, vagyis az egyértelműen közös érdekeltségű területeken kell közösen fellépniük. (MTI)
Kerületi elnökökből jelöltek
Döntő többségében az Orbán Viktor által kinevezett választókerületi elnökök lesznek a2006-os választáson a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltjei – közölte Révész Máriusz (képünkön). A Fidesz szóvivője elmondta, hogy ennek következtében a jelöltállítás kérdése jelenleg nincs napirenden. A politikus tájékoztatása szerint a választókerületi elnökök személyére a választókerületi tanácsok tettek javaslatot, s e vezetőket végül Orbán Viktor nevezte ki. Ha az első körben tett javaslattal a pártelnök nem értett egyet, akkor új javaslatot kért, ha pedig ez sem felelt meg a szempontoknak, akkor a párt elnöksége döntött. Révész Máriusz hozzátette: ilyenre egy-két esetben volt példa. (MTI)
MDF: jól halad a jelöltállítás
Befejezte az MDF a képviselőjelölt-állítást a 2006-os országgyűlési választásokra az egyéni választókerületek mintegy négyötödében – közölte a párt frakcióvezetője. Herényi Károly szerint a kiválasztás szempontja az emberi tisztesség, a szakmai hozzáértés, valamint az, hogy a jelölt nem állt kapcsolatban az elmúlt rendszer titkosszolgálataival, illetve nem volt részese az elmúlt rendszer diktatúrájának. A frakcióvezető hozzátette: a jelöltek között vannak MDF- és volt MDNP-tagok is, de a jelöltségnek nem feltétele az MDF-tagság. (MTI)
Pályázat az igazgatói posztra
Pályázatot írt ki a Műsorszolgáltatási Alap(MA) igazgatói posztjára az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) – mondta lapunknakVékony Éva, a médiahatóság szóvivője. A részvételi feltételek közé tartozik a magyar állampolgárság, a büntetlen előélet, a felsőfokú állami iskolai végzettség, a legalább ötéves vezetői gyakorlat, és idegen nyelv tárgyalási szintű ismerete. A szóvivő kiemelte: előnyt jelent a média bármely területén, különösen a műsorszolgáltatói szférában szerzett szakmai gyakorlat. A pályázat beküldésének határideje: 2005. augusztus 10. Az ORTT június 23-án váltotta le az Székely Gabriellát, az MA addigi igazgatóját, és Balla Györgyöt, az alap igazgatóhelyettesét bízta meg a vezetői feladatok ellátásával. (Népszava)
Wallenbergre emlékeztek
Csendes megemlékezést tartott tegnap a Raoul Wallenberg Egyesület. Ennek keretében egy-egy szál virágot helyeztek el a Szent István parki Wallenberg emlékműnél. Sebes József, az egyesület soros elnöke elmondta: a megemlékezést azért tartották tegnap, mert 61 éve, 1944. július 9-én kezdte meg magyarországi tevékenységét a több ezer magyar zsidót megmenető svéd diplomata, Raoul Wallenberg. (Népszava)

