Forrás: Magyar Hírlap

A szerepjátékosok addig tündökölnek, amíg van közönségük. Az SZDSZ most díjat adott Tomcatnek, amelyet ő máris úgy értékel, hogy „díjnyertes rasszista vagyok”

Tomcat a Moszkva téri tüntetésen felhatalmazást adott rá, ezért közlöm, hogy a polgári nevén Polgár Tamásként futó polgárpukkasztó blogger tizenegy éve szerepjátékozik. Már ez az információ is elég volna bármelyik lélekbúvárnak, hogy védőöltözetet öltve alámerüljön nevezett közszereplő lelki világába. Egy kissé homályos, zavaros, sok ellentmondással és esetlegességgel tarkított felszín alatti világ tárulna fel a búvárszemüvegen át.

A szerepjátékosokat az vonzza, majd szippantja bele a játékba, hogy ott eredeti személyiségüket teljesen feladhatják, és egy készen kapott, majd maguk által alakított szerep mögé rejtőzhetnek, és kölcsönös szimpátia esetén azonosulhatnak is vele. Ez a játék kamaszkorban ejti rabul az embereket, a kiforratlan személyiség útkeresésének elején.

Vajon Tomcat, aki mostanra átlépte a közvélemény ingerküszöbét, és gyűlöletfoszlányaival elnyerte a Szakállas Bácsi-díjat, milyen szerepet játszik? Miért próbál erőt, határozottságot mutatni, miért tesz úgy, mintha számára nem léteznének bizonyos társadalmi normák, sőt mintha célja kifejezetten e normák lerombolása lenne? És polgárpukkasztó kedve miért sodorta őt éppen a szélsőjobboldal felé, az idegengyűlölet, cigányellenesség és antiszemitizmus irányába?

Ezeket a kérdéseket azért érdemes feltenni, mert egyébként Tomcat tehetséges polgárpukkasztó. A fél média bedőlt neki, amikor álbeszélgetést közölt számítógépes naplójában arról, hogyan adták-vették az érettségi tételeket. Öröm volt nézni, ahogyan a kereskedelmi tévék ugrottak a nyilvánvaló ökörségre.

Csakhogy érettségibotrány nincs mindig, az ingerküszöböt pedig ma nehéz átlépni. Persze, ha az ember felvesz egy „Igen, én fingtam” feliratú pólót a hetes buszon, nyilván legalább észreveszik. Ennek változatai még a „Pofádat befogod, igen?” vagy a lányok által hordható „Én dugok a pasiddal” feliratú póló. De legegyszerűbb mégis a magyarságtudat-magyargyűlölet témakörű pólókkal hódítani. A klasszikus „Magyar vagyok, nem turista” számos változata jelent már meg az elmúlt években, most a „Magyar vagyok, nem rasszista” a menő, és talán még érti a nép az „Én igennel szavaztam” feliratot is. E példák többsége Tomcat pólóboltjának kínálatából származik, a blogger ugyanis pólókkal is kereskedik, kétezerért már elég jó minőségűeket forgalmaz egyedi felirattal.

Tomcat mindent megtesz, hogy a jobboldal Sickratmanjeként tiszteljék. Online naplójában, amelyet mostanában húszezren olvasnak naponta, tudatosan lépi át nemcsak a jó ízlés, hanem sokszor a sajtójog határait is, hiszen ez a műfaj egyelőre nehezen sorolható a médiajogszabályokba. De arra jó, hogy belelássunk ebbe az ideológiává még nem összeálló gyűlölet-nézetrendszerbe, amely korántsem egyedi, hanem egy generációs szubkultúra összefoglalása. Akik a Jobbik, a 64 Vármegye, a Kettosállampolgarsag.hu és hasonló politikai mágnesek erőterébe rendeződnek, kábé úgy gondolkodnak, mint Tomcat blogjából kiolvasható.

Tomcat, útban Svédországból haza, megállt Berlinben. Társaságát felháborította a Magyar Kultúra Háza, mert ott holokausztkiállítást rendeztek. Bent aztán bizonyítékokat gyűjtöttek, hogy ez csakis zsidók műve lehet. Egy portrékiállítás képeiről megállapították, hogy zsidókat ábrázol, és a festők neve alapján rögzítették, hogy azok is zsidók. Később elkérték a magyar intézet telefonkönyvét, és az ott látható magyar nevek alapján azt is megállapították, hogy azok is zsidók. Ágy aztán bejegyzést tettek az emlékkönyvbe. „Való igaz, Magyarország történelme és kultúrája kizárólag ebből áll. Másról nem is érdemes beszélni. Igaz, mostanában nem is szoktak. Kérjük, fáradjanak vissza oda, ahonnan jöttek” – írta Tomcat, BiG és Loydi az emlékkönyvbe. Tomcat a fenti esetről beszámolva, a zsidó szót megkerüli, de a régi típusú antiszemita kódnyelv már a múlté, olyanokat ír, hogy „most valahogy le kellene írnom szalonképesen, hogy egyik sem volt különösebben ősi magyar név”.

Tomcat folyamatosan sodródik arra, amerre rajongótábora hajtja. Amikor Mortimer keresztülszúrta Józsikát, és kiderült, hogy a balos tüntetés teljes mellélövés volt, Tomcat volt képes leggyorsabban formába önteni a magyar rasszizmus egyik credóját. „A cigányok jelentős része, az iskolázatlan, ostoba, a társadalomba beilleszkedni képtelen cigányok nemcsak hogy bűnözésből élnek, de egyszerűen élvezik azt a mocskot, azt a fertőt, amiben fetrengenek” – ezt találta mondani a szerepjátékos a Moszkva téri tüntetésen.

Azóta hősünk elkezdte élvezni ezt a közszereplést. A tüntetésről így számol be: „Hirtelen több száz arc meredt rám, előttem egy rakás mikrofon, a kezemben pedig a tegnap este írott beszédem… Lámpalázamban le is vertem a Duna Tv mikrofonját. Balfasz náci” – írja magáról. Később pedig a tüntetésről készül fotókról azt írja: „Lehet, hogy ezt a képet majd 2030 körül viszontláthatjátok egy képes albumban, amely a rendszerváltásról szól. Mit röhögtök? Orbán Viktor is így kezdte.”

A szerepjátékosok addig tündökölnek, amíg van közönségük. Az SZDSZ most díjat adott Tomcatnek, amelyet ő máris úgy értékel, hogy „díjnyertes rasszista vagyok”. De bármennyire gyomorforgató is, az ilyen jelenségekről beszélni kell. És jobb, ha a szerepjátékosok nézeteit a nagy nyilvánosság vitatja meg, ahol ökörségeik nyilvánvalóvá válnak és lelepleződnek, mintha szűk világukban deformálódnának tovább.

Újvári Miklós főmunkatárs