Forrás: MNO

Orbán Viktor is elfogadja Gyurcsány Ferenc meghívását arra, az Európa jövőjéről szóló találkozóra, amelynek kezdeményezését a kormányfő jelentette be a parlamentben. A volt miniszterelnök telefonon jelentkezett be Izraelből egy reggeli televíziós műsorban. A Fidesz elnöke hétfőn megbeszélést folytatott Szilvan Salom izraeli külügyminiszterrel, és helyi magyarokkal is találkozott.

Orbán Viktor is elfogadja Gyurcsány Ferenc meghívását arra, az Európa jövőjéről szóló találkozóra, amelynek kezdeményezését a kormányfő jelentette be hétfőn a parlamentben. Az Izraelben tartózkodó Fidesz-elnök ezt telefonon közölte a Nap-kelte keddi adásában. A miniszterelnök meghívására korábban már igent mondott Medgyessy Péter és Horn Gyula, Boross Péter pedig közölte, elmegy, ha minden volt kormányfő ott lesz.

Gyurcsány Ferenc hétfői napirend előtti felszólalásában arra kérte az elmúlt tizenöt év miniszterelnökeit, hogy közösen üljenek össze, és beszéljék meg, mi a dolga Magyarországnak az Európai Unióban, és tegyenek javaslatokat, hogy mivel segíthetnek Európán. Magyarországnak nem lehet passzív szerepe az unióban, ezért kezdeményezni, tárgyalni kell – mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor Izraelben

Négynapos hivatalos látogatásra Izraelbe érkezett Orbán Viktor hétfőn. A Fidesz elnöke több vezető izraeli politikussal tárgyal. Látogatása első napján Jeruzsálemben ellátogatott a keresztény szent helyekkre, majd találkozott a helyi magyar szellemi élet fontosabb személyiségeivel, végül a két ország gazdasági kapcsolataiban fontos szerepet játszó üzletemberekkel vacsorázott.

A Fidesz elnöke és kísérete felkereste Herzl Tivadar síremlékét, majd a Jad Vasem holokauszt-emlékmúzeumot, s koszorút helyezett el az áldozatok emléksátrába. Orbán Viktor azt javasolta, hogy Esterházy Jánost is fogadja be a Jad Vasem holokauszt múzeum a Világ Igazai közé. A Fidesz elnöke emlékeztetett arra, hogy Esterházy volt az egyetlen parlamenti képviselő Szlovákiában, aki a zsidótörvények ellen szavazott.

A volt miniszterelnök tárgyalt Szilvan Salom izraeli külügyminiszterrel is. Orbán Viktor kijelentette: a Fidesz szerint a magyar külpolitikának közre kell működnie abban, hogy Izrael megkapja a nemzetközi garanciákat állami létezéséhez. A találkozón európai kérdésekről is beszélgettek, valamint a francia és a holland népszavazás utáni Európa fejlődési irányáról, de szó esett az antiszemitizmus kérdésköréről is, illetve arról, hogy ez miként jelenik meg Közép-Európában. Szóba kerültek gazdasági kérdések, az izraeli-magyar kapcsolatok jövője, a további beruházások is. (radio.hu, klubradio.hu, hirado.hu, MNO)

Comments are closed.