Forrás: NOL

Munkatársunktól, 2005. június 21. 00:00

Izgatott a közhangulat a Gázai övezetből való egyoldalú kivonulás végett, és nagy a várakozás a Saron-Abbasz találkozó miatt – mondta lapunknak Orbán Viktor izraeli látogatásának első benyomásairól. – A kivonulás támogatottsága csökken Izraelben, mi támogatjuk, hogy vonják ki a csapatokat – tájékoztatott a Fidesz elnöke. – Magyarország külpolitikája az EU külpolitikájának része.

Az unió stabilizáló szerepet játszott, eddig azonban csak mérsékelten – mondta. A magyar politikussal folytatott tárgyalásokon az izraeli külügyminiszter hangsúlyozta: fontos, hogy a Hamaszt továbbra is terrorszervezetként kezelje az unió, amellyel nem lehet és nem szabad tárgyalni.

A megbeszélésen felmerült az iráni atomprogram kérdése is. – Az ügyben az EU érdekei egybeesnek Izraelével: hiszen egy esetleges iráni atomfegyver az unióra nézve is fenyegetés.

A Fidesz elnöke ma többek közt Benjamin Netanjahu pénzügyminiszterrel találkozik. Mint elmondta: több Likud-politikussal is folytat megbeszélést, a szorosabb együttműködés keretében személyes kapcsolatokat építenek.

– Izrael biztonsági igényeit a mindenkori magyar külpolitikának támogatnia kell – fejtette ki lapunknak Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke. A Fidesz elnöke tegnap délután a Jad Vasembe látogatott, ahol koszorút helyezett el, és tárgyalt az intézet vezetőjével. Felvetették, hogy Esterházy János (aki 1942-ben egyedül szavazott a zsidók deportálása ellen a szlovák parlamentben) kapjon Világ Igaza kitüntetést. – Ezt azonban az intézet dönti el – emlékeztetett Németh.

A zsidó államban élő több mint 200 ezres közösséggel kapcsolatban a Fidesz elnöke elsősorban arra kíváncsi, hogy az izraeli magyar diaszpóra miben tudja segíteni Magyarországot nemzeti céljai megvalósításában. – Ezt a közösséget nem ismerem, korábban nem nagyon volt velük kapcsolatom. Szeretném, ha be tudnánk őket vonni a határon túli magyarokkal ápolt kapcsolatrendszerünkbe – idézte Orbánt az MTI.

Comments are closed.