Zalán Eszter, 2005. június 21. 00:00
Haim Klein háza előtt a Gázai övezetbenKép: A SZERZŐ FELVÉTELE Az augusztus közepére tervezett kivonulást követően lerombolják a Gázai övezetben azt a körülbelül 1600 házat, amelyben ma még zsidó telepesek laknak. Ez az első döntés, amelyet izraeliek és palesztinok együtt hoztak a gázai kivonulással kapcsolatban – és amelyet Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter jelentette be a hét végén. A házromboláshoz ezúttal a palesztinok ragaszkodtak – de a zsidó telepesek is egyetértenek a döntéssel.
A nyolcezer telepes nagyrészt tágas családi házakban lakik. Lenyűgözően színes kertek, jellegzetesen vöröslő tetők, kilátás a tengerre – ez jellemzi a csaknem másfél millió palesztin közé beékelődött, kerítéssel körbevett, szigorúan őrzött házakat. A palesztin lakásfeltételeknek ez azonban nem felel meg – ők, mondják, „szeretnék jobban kihasználni” a földet. A mostani telepesházakban hét-nyolc tagú családok élnek, a palesztinok szerteágazó rokoni kapcsolataik miatt 20-30-an költöznének be. Ezért helytakarékosabb, magasabb épületeket terveznek a keskeny, sivatagos övezetbe.
A házak sorsa a kivonulás 2004 elejei bejelentése óta kérdéses, és mint minden az elszakadási tervvel kapcsolatban, heves érzelmeket keltett Izraelben. A Gázai övezetben élő telepeseket felháborítja a gondolat, hogy talán olyan palesztin család költözhet a házukba, amelynek tagjai esetleg részt vettek valamilyen Izrael elleni erőszakos cselekményben. Ez még annál is jobban fájna a telepeseknek, mintha lerombolnák otthonaikat. A történethez hozzátartozik, hogy a házak egy részét valamikor palesztin munkásokkal építették fel.
A zsidó telepesekkel szemben a kormány eredetileg nem rajongott a házrombolás ötletéért. Az izraeli védelmi miniszter, Saul Mofaz nemrég úgy nyilatkozott: a telepesek házainak lerombolása felesleges kockázatot jelent az izraeli katonáknak, akiknek így tovább kéne maradniuk az övezetben. Ezt elkerülendő a mostani megállapodás szerint az izraeliek rombolnak, és a palesztinok takarítanak – izraeli pénzből (amelyre sajtóértesülések szerint nemzetközi donoroktól szeretne támogatást kérni a zsidó állam). A The New York Times forrásai szerint 50-60 millió dollárt fizetnek majd a palesztin hatóságnak a romok eltakarításáért. Egyelőre nem született döntés a zsidó telepesek által felépített melegházak (amelyek 3500 palesztinnak adnak munkát), kereskedelmi épületek sorsáról. A kivonulással kapcsolatos együttműködés kidolgozása szerepel Ariel Saron izraeli miniszterelnök és Mahmud Abbasz palesztin vezető mai találkozójának napirendjén.

