Forrás: NOL

Pári Mirella Mirjám, 2005. június 20. 00:00

Zsidó vagyok. Nem magyar zsidó, nem magyarországi zsidó, nem zsidó vallású magyar, nem zsidó magyar, már magyar sem lassan. Zsidó. Egyszerűen.

A munkahelyemen ért utol a hír: megrongáltak 130 sírt a Kozma utcai zsidó temetőben. És már megint a számok! Gyerekkorom óta hallom: 600 ezer, hatmillió, életben maradt tíz százalék. És a huszonegyedik században, az ember azt hinné, már Európában van, de jön ez a 130.

Vasárnap este bezárták a temetőt, mert egyik legszentebb ünnepünk, a Tízparancsolat adásának ünnepe köszöntött be, sávuot, ha úgy tetszik, hetek. Mellesleg keresztény kultúrkörben is ünneplik pünkösd néven, mert akár tetszik, akár nem, vannak közös gyökerű ünnepeink. Egyszer egy pápa azt vallotta, a zsidóság az idősebb testvér. A bezárt temetőbe valakik mégis, elgondolni nem tudom, milyen indíttatásból, belopóztak, akkor, amikor már két napja senki nem járta a csendes sírok közötti keskeny utakat, azzal az elhatározással, hogy amennyit tud, annyit ledönt.

Tessék mondani, kinek ártottak azok a sírok? Kinek volt az útjában Klein Judit (élt 46 évet) vagy Róth Aladár (élt 98 évet), vagy akár Rafael Dina (élt 5 évet)? Fiktív nevek, de akár állhattak volna a ledöntött sírokon is, amíg engedték nekik, hogy a neveket őrizzék.

Tessék megmondani, kinek árt 130 sír, vagy akár csak egy is?