Magyar Hírlap 2003. május 19. Vélemény

(Egy nagylelkű pesti polgár&, MH, máj. 3.)

Azt írja Szentgyörgyi Zsuzsa: (Wahrmann Mór) ‘az első zsidó származású képviselő a magyar országgyűlésben”. Nos, Wahrmann Mór nem volt zsidó származású. Wahrmann Mór egyszerűen, származás nélkül, zsidó volt. A pesti zsidó hitközség elnöke volt, zsidóként halt meg, a zsidó temetőben nyugszik. Ritka az olyan alkalom, hogy a (nyomtatott vagy elektronikus) sajtóban helyesen használják a jobb sorsra érdemes származású szót. A hibás használatnak alapvetően két okát figyeltem meg. Az egyik a tudatlanság (ezt nem feltételezem a jelen esetben), a másik az eufemizmus: jelezni kívánom, hogy az illető zsidó (cigány, szerb stb.), de ez kínos: nehogy már antiszemita, rasszista, nacionalista legyek. Ekkor jön a származású.

Valakinek a nemzetisége tekintetében alapvetően három állapot lehetséges. Az első: egy nemzetiségnek egyértelműen tagja. Ez nem igényel különösebb magyarázatot. A második: az illető valamilyen születésű. Ez azt jelenti, hogy ő maga (nem a szülei, a nagyszülei!) bizonyos nemzetiségűnek született, de valamilyen okból ma már nem annak a nemzetnek a körében él, dolgozik. Például magyar születésű amerikai mérnök-feltaláló volt Galamb József. A harmadik: az illető valamilyen származású. Ez azt jelenti, hogy közelebbi (szülők, nagyszülők) vagy távolabbi (dédszülők, stb.) felmenői az adott nemzetiséghez tartoztak, de ő már nem tartozik oda, nem tekinti magát olyan nemzetiségűnek. Például német (sváb?) származású volt Pehm József, aki egész életét magyar papként, majd főpapként, bíboros prímásként élte le, mint Mindszenty József. Vagy hozhatom példának az apai ágon szerb, anyai ágon tót származású magyar költőt, Petőfi Sándort.

Alapvetően más a helyzet a zsidó vagy cigány személyekkel, ahol az esetek zömében a helytelen értelmezés íratja le a szerzőkkel a származású szót. Induljunk ki az egyedüli helyes és a jelenlegi magyar jogi szabályozás által is követett önmeghatározási jogból. Mindenki olyan nemzetiségű/vallású, amilyennek vallja magát. Ezt senkinek nincs joga kétségbe vonni. Petőfi magyarságát sem vonja, vonhatja kétségbe senki. Komplikált a helyzet a zsidósággal. Nemzetiség? Vallás? Induljunk ki a mai hazai status quóból: a zsidóság a közvélekedés szerint csak és kizárólag vallás (ezzel egyébként én nem értek egyet, hiszen e logika szerint egy ateista nem lehet zsidó). Ebben az esetben eleve értelmetlen származásról beszélni. Valaki vagy zsidó, vagy nem. Olyat sem ír le senki, hogy Széchenyi István gróf katolikus származású. Ô katolikus. Ha példának okáért áttér a mohamedán hitre, akkor mohamedán (lásd rokonát, Ödönt). Tehát Wahrmann Mór sem volt zsidó származású. Egyszerűen zsidó volt.

Némiképpen más a helyzet, ha a zsidóságot nemzetiségnek tekintjük. Bár a zsidóság (az izraelita vallás) hivatalos képviselete, a Mazsihisz egyértelműen csakis a vallási meghatározást fogadja el, mégis volt majdnem ezer személy, aki a legutóbbi népszámláláskor saját magát zsidó nemzetiségűnek jelölte meg. Tehát, szemben a Mazsihisz véleményével, mégiscsak létezik Magyarországon zsidó nemzetiség. De Wahrmann Mór a magyarországi zsidóságot, és benne saját magát, összhangban a korabeli, zömében magyar érzelmű, asszimilálódni akaró zsidósággal és a szélesebb közvéleménnyel is, izraelita vallású magyarnak tekintette. Tehát erről az oldalról nézve sem volt zsidó származású. Zsidó vallású magyar volt. És mindezt azért írhatom le, mert köztudott róla, a nyilvánosság előtt vállalta zsidó vallását.

Tudjuk: a szó veszélyes fegyver. Elvárom a hazai sajtó tollforgatóitól, hogy pontos, félreérthetetlen mondatokat, jelzőket alkalmazzanak. Különösen áll ez olyan érzékeny területre, mint a nemzetiség vagy a vallás.

Szegő András

Szentendre