Forrás: Népszava

Kofi Annan ENSZ-főtitkár menesztett egy magasrangú ENSZ-tisztviselőt az olajat élelmiszerért botrányban játszott szerepe miatt. A ciprusi Joseph Stephanides, a program egyik irányítója súlyos vétségeket követett el, s ezért azonnali hatállyal távozott hivatalából – jelentette be szerdán a világszervezet egyik szóvivője, Stephane Dujarric. Stephanides bizalmasan megsúgta egy brit cégnek, hogy mennyivel kell engednie ajánlatából, hogy elnyerhessen egy ENSZ-megbízatást.

Két másik ENSZ-alkalmazott ügyében is folyik a vizsgálat, egyiküket felfüggesztették. Stephanides idén nyáron vonult volna nyugdíjba. (Népszava)

Ismét találkozik Saron és Abbász

Újabb, immáron második csúcstalálkozóját tartja június 21-én Mahmúd Abbász palesztin elnök és Ariel Saron izraeli kormányfő – közölte szerdán az izraeli miniszterelnök hivatala. A két vezető első csúcstalálkozóját idén február 8-án tartotta az egyiptomi Sarm-es-Sejkben, ahol megállapodtak arról, hogy véget vetnek az erőszakos cselekményeknek. Száeb Erakat palesztin főtárgyaló szerdán Rámalláhban megerősítette a találkozó időpontját. (MTI)

Comments are closed.