Budapestnek és agglomerációjának ‘európai szinten versenyképes metropolisszá válása és fejlődése az egész országnak az érdeke’ – mondta a belügyminiszter egy szakmai konferencián. Lamperth Mónika hozzátette: az önkormányzatok közül a nagyvárosok, Budapest, a kerületek és a megyei jogú városok rendelkeznek a legnagyobb lehetőséggel az uniós pénzek megszerzésére. Kulcskérdés, hogy a következő időszakban az önkormányzatok hogyan tudják igénybe venni az uniós forrásokat.
A fideszes Kovács Zoltán az elhangzottakra úgy reagált, hogy szerinte a hazai önkormányzati rendszer legégetőbb gondja most nem a fejlesztés, hanem az életben maradás, és ezt az uniós pályázati rendszer nem fogja megoldani a kormány helyett. (MTI)
Bátorság Érdemjel átadása
Bátorság érdemjelet adott át a belügyminiszter a Világ Igaza címmel korában kitüntetett magyar állampolgároknak, illetve leszármazottaiknak; a kitüntetettek a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet által igazoltan részt vettek üldözött zsidók mentésében a második világháború alatt. Idén tizennégy elismerést adott át a miniszter, tizenkét kitüntetést már csak a leszármazottak vehettek át. Bátorság Érdemjelben részesült Karády Katalin néhai színművésznő is. Lamperth Mónika beszédében kiemelte: több mint fél évszázad telt el azóta, hogy embereknek csak azért kellett meghalniuk, mert zsidók, cigányok voltak. Az ünnepségen megjelent Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi és Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója is. (MTI)
Módosítanák a médiatörvényt
Az Országos Rádió és Televízió Testület törvényelőkészítő bizottságot hoz létre a médiatörvény módosítására – közölte a testület elnöke egy tihanyi konferencián. Kovács György szerint alapvető strukturális változtatásokra van szükség a közszolgálat finanszírozásában. Mint fogalmazott: három olyan feladat van, ami miatt a közszolgálati műsorszolgáltatók megérdemelnek minden támogatást: a nívós tartalom-szolgáltatás és a saját gyártású műsorok miatt, továbbá csak tőlük várható el, hogy a nemzeti kultúra megőrzői és centrumai legyenek. Az elnök szerint a közfinanszírozást indokolja az is, hogy a közszolgálatiaknak csakis a nézők igényeit kell kiszolgálniuk, míg a kereskedelmi műsorszóróknak a tulajdonosok, a részvényesek érdekeit is szem előtt kell tartaniuk. Közben az Országgyűlés kulturális bizottsága nem támogatta a médiatörvény módosítását, amelyet három fideszes képviselő, Halász János, Homa János és Sági József kezdeményezett. (MTI)