Forrás: Új Élet

A Vadász utca 29. alatti Üvegházban átadták a budapesti Carl Lutz Alapítványnak köszönhetôen – a Carl Lutz tetteinek és emlékének adózó szobát. Az Üvegházat a Weiss család megbízásából építették, Kozma Lajos tervei alapján. Eredetileg építôipari üveg-nagykereskedés céljára készült, de miután megtörtént a nyilas hatalomátvétel és beköszöntött a terror ideje, menedékházzá lett, és számos zsidó embernek – egész családoknak – nyújtott viszonylagos biztonságot és reményt a túlélésre.

Az Üvegház tulajdonosa, Weiss Artúr lett a kivándorlási iroda egyik irányítója. Eppler Erzsébet így emlékezett vissza: “Ennek az irodának a feladata volt mindazokat regisztrálni, akik Palesztinába való kivándorlásra jelentkeznek. Ez volt a védett házak magva. Sikerült elérnünk azt, hogy jól megszervezett csempészekkel simán jutott el Aradig, úgyszólván háztól házig több ezer ember.” (Üvegház Emlékszoba kiadvány)

Carl Lutz svájci diplomata közreműködésével jutott el közel 10 000 zsidó gyermek az akkori Palesztinába 1942 és 1944 között, megmenekülve a haláltól. Az emlékszoba átadásán beszédet mondott Kiss Péter kancelláriaminiszter, Demszky Gábor fôpolgármester, Steiner Pál polgármester, Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz üv. igazgatója, Agnes Hirschi, Carl Lutz leánya és David Gur, egy akkori cionista mozgalom jeles tagja. Demszky Gábor a következôket idézte elsôként: “Aki egyetlen embert is megment, mintha egy egész világot mentene meg.” A szoba hivatalos felavatása után Carl Lutz leánya, Agnes Hirschi beszélt az Üvegházban töltött nehéz idôszakról – neki hatévesen lett menedéke -, és elmondta, számára akkor ez “olyan volt, mint egy kis sziget egy fölkavart tengeren”. Majd szólt arról, mennyit jelent neki az emlékszoba létrejötte, mennyit jelent az apjára való emlékezés, hiszen – ahogy mondta – Svájcban édesapja nem kapta meg azt az elismerést, amit szeretett volna, és ami járt is volna neki. Köszönetet mondott mindazoknak, akik az emlékszoba létrejöttét segítették. Beszéde után Carl Lutz-emlékérmet nyújtott át Zoltai Gusztávnak. A Mazsihisz üv. igazgatója megköszönte azt, de nem fogadta el, Steiner polgármesternek ajánlotta az érmet azért a segítségért, amit az emlékszoba megalakulásában nyújtott. Mindezek után egy jelen lévô túlélô, Schwartz Gábor, aki tizennégy évesen lelt menedékre az Üvegházban, áldást mondott megmenekülésére.

Az emlékszobában látható a Bitó Annamária, Horváth Tamás és Zikkert Zoltán készítette makett, amely az Üvegházat mintázza. A falon kronológia, néhány régrôl megmaradt fénykép másolata, kollektív útlevelek és védlevelek, jegyzôkönyvek másolatai tanúskodnak a történtekrôl. A kiállítás megnyitóján az emlékszobába lépve mindenki kapott egy kis füzetet (1944. Üvegház Emlékszoba), amely Carl Lutzról, az Üvegházról és emberekrôl mesél nekünk. Azokról, akik túlélték. Ebben a füzetben találtam egy idézetet:

“A sarokban egy székre rakott fadarabon néhány dióhéj volt felsorakoztatva, benne olaj és kanóc. Egyenként meggyújtottam a chanukkagyertyákat. Sosem felejtem el azt a meghatott ünnepi hangulatot, ami elfogott bennünket, de még kevésbé azt a vacsorát, amit feleségem készített nekem ebbôl az alkalomból. Néhány krumplilángost vett elô az asztal alóli edénybôl, amiket nem tudom, hogyan sütött, s fôleg nem tudom, hogy mibôl. Mert krumpli akkor már nem volt a Vadászban látható hónapok óta. A lángoson valami kis zsiradék is volt, hideg volt már nagyon, nem volt nagyon frissnek mondható. De mégis, olyan finom krumplilángost talán azóta se ettem.” (Salamon Mihály)

Szűcs Enikô

Comments are closed.