Forrás: NOL

Inotai Edit, 2005. május 23. 00:00

Sajátos hazatérésnek voltak tanúi szombat este a berliniek. A hat művészeti ágat és 370 tagot (köztük számos külföldit) tömörítő Akademie der Künste (Művészetek akadémiája) évtizedek után ismét elfoglalta egykori, immár újjáépített székházát a Brandenburgi kapu előtt fekvő Pariser Platzon. A megnyitón Adolf Muschg, az Akadémia elnöke, Gerhard Schröder kancellár és Horst Köhler államfő mellett többek között az intézmény elnökségét 2003-ig betöltő Konrád György író is beszédet mondott.

A neves akadémiát 300 évvel ezelőtt I. Frigyes porosz király alapította párizsi és római mintára, eredetileg csupán festészeti, szobrászati és építészeti akadémiaként. 1907-ben költözött a jelenlegi épületbe, és ekkor kezdődött az intézmény fénykora is: a weimari köztársaság idején, különösen a festő Max Liebermann elnöksége alatt ez volt Németország szellemi és művészeti központja. Azután a harmincas évek elején megkezdődött a zsidó származású tagok, illetve a nácik politikai ellenfeleinek zaklatása, üldözése: negyven tagot – többek között Heinrich és Thomas Mannt, Käthe Kollwitzot és Arnold Schönberget – kizártak vagy kilépésre kényszerítettek. Liebermann maga távozott, hogy megelőzze a megalázó kizárást. Ez volt az akadémia történetének legsötétebb fejezete: a tagok többsége hallgatott, alig néhányan emelték fel a szavukat a jogtiprások ellen. Az akadémia tevékenységének végére végül szinte pontot tett, amikor az épületet 1937-ben Albert Speer birodalmi főépítész saját céljaira kisajátította, a második világháború pedig gyakorlatilag romba döntötte.

– A háborút és az öldöklést itthon megelőzte a belső pusztítás, a legjobbak elüldözése – emlékeztetett megnyitójában Gerhard Schröder, aki az értelmiségiek és művészek akkori hallgatását máig eleven sebnek nevezte. – A szolidaritás hiánya miatt az akadémia akkor elvesztette morális autoritását – fogalmazott, és most arra kérte a művészeket és értelmiségieket: igenis vállaljanak szerepet a közéletben, hallassák hangjukat. Hasonlóan érvelt Horst Köhler is: a művészek a politika szövetségesei lehetnek, de nem úgy, hogy a saját oldalukra állítják őket, hanem azzal, hogy a politikusok partnert találhatnak bennük, akikkel megvitathatják a társadalmilag fontos kérdéseket – mondta.

Konrád György, aki 1997 és 2003 között töltötte be az akadémia elnöki posztját (és akinek hivatali ideje alatt az építkezés kezdődött), szintén a művészek/értelmiségiek felelőssége mellett érvelt: – Senkinek az akarata előtt nem hajolunk meg. Nem áll fölöttünk senki, csak maga az úristen. Szabadok vagyunk tehát, borzasztóan szabadok.

Konrád elismerte, hogy ma jó idők járnak, de emlékeztetett arra is, hogy amikor egy állam intoleráns kezd lenni, akkor sajnos a művészek többsége is alázatossá válik, a kisebb részük elmenekül. Pedig az értelmiségiek feladata, hogy továbbra is nyitva tartsák a szemüket, “csendes elszántsággal”.

A berlini Akademie der Künste újjáépítése maga sem volt vitáktól mentes. A tervekre kiírt belső pályázatot 1994-ben Günter Behnisch stuttgarti építész nyerte el, de tüstént parázs vita robbant ki a tervezett üveg-acél homlokzatról, a berlini városvezetőség szerint nem illett a térre. Azóta is dúl egyfajta háború, a vezetőség ragaszkodott a költségek csökkentéséhez (a végösszeg 56 millió euró lett), majd a tervek módosításához, végül 2004-ben a német szövetségi kormány vette át az intézmény finanszírozását. A viszonyokat jól tükrözi, hogy Klaus Wowereit főpolgármester lemondta részvételét a megnyitón, és helyette inkább a fővárosi Hertha BSC Bundesliga-mérkőzésére volt kíváncsi – amit a felszólalók közül jó néhányan nem is hagytak szó nélkül.

Berlin, 2005. május

Comments are closed.