Forrás: NOL

Népszabadság Online, 2005. május 21. 13:07

A veszteséget felfogni címmel közölt írást szombaton a Neue Zürcher Zeitung című svájci napilap a magyarországi zsidóság sorsának alakulásáról.

Reinhold Vetter a konzervatív újság irodalmi és művészeti rovatában megjelentetett, egyoldalas írásában egyebek között megállapította, hogy az elfojtás évtizedei után Magyarország felfedezi zsidó örökségét. A szerző szerint több mint 60 évvel a zsidókkal szembeni szervezett náci népirtás után Magyarországon növekszik a készség arra, hogy elismerje a felelősségben való részességét a bűntettel kapcsolatban. A magyar zsidók a kételkedés és a bizalom keverékével figyelik a tudatosulást. A szocialista időkben a soá tabuként kezelése, valamint a mindig virulens antiszemitizmus ugyanis megtanította őket arra, hogy óvatosak legyenek – állapította meg a cikkíró.

Vetter egyebek között kiemelte, hogy politikailag és társadalmilag is újdonságot jelentett Magyarországon a 2004-es tavaszi megemlékezés, mert ilyen intenzitású és átfogó jellegű kollektív emlékezés még nem volt az országban a háború utáni időszakban. Felhívta a figyelmet arra, hogy a politikai polarizáltság ellenére a szélsőjobb kivételével minden párt elküldte vezető politikusait a megemlékezésre, vagy nyilvánosan is állást foglalt az 1944-es eseményekkel kapcsolatban. A cikkíró emlékeztetett a budapesti dokumentációs központ megnyitására, valamint arra a nyilatkozatra, amelyben Medgyessy Péter akkori miniszterelnök – a köztársasági elnökkel és a parlament elnökével együtt – az egész magyar nemzet tragédiájának nevezte a holokausztot.

A cikkíró szerint a vallásos vagy nem vallásos magyar zsidók vegyes érzelmekkel fogadták a megemlékezéseket, sok idősebb számára már túl későn tartották azokat, és keserűen fel is tették a kérdést, hogy miért nem az 50-es vagy a 40-es években került sor rájuk. A fiatalabb zsidók elsősorban vallásként és intellektuális kihívásként fogják fel zsidóságukat, és azért bírálják idősebb hittestvéreiket, mert azok csak szenvedéseikre építik identitásukat. A szerző szerint a megemlékezés jelentőségének az értékeléséhez vissza kell tekinteni a háború utáni magyarországi időszakra. Ennek taglalásakor egyebek között emlékeztetett arra, hogy a Magyarországra visszaérkező zsidók mégis csak egy olyan országba tértek vissza, amelynek lakossága nem csak megengedte a gyilkosságokat, hanem gyakran még támogatta is azokat. A legradikálisabb konzekvencia az emigráció volt: 1945 és 1957 között legalább százezer zsidó hagyta el az országot, míg sokan közülük beléptek a kommunista pártba, néhányuk pedig az ÁVO politikai rendőrség tagja lett. A sztálini időkben a párt- és állami vezetés tagadta minden etnikai vagy vallási csoport létét, mert azok nem illettek bele az általuk propagált osztály nélküli társadalom képébe. A kommunista pártvezetés kínosan ügyelt arra is, hogy fontosabb tagjainak zsidó származásáról nyilvánosan ne essen szó. A Kádár-korszakban is megpróbálta a rezsim negligálni, vagy bagatellizálni az etnikai vagy vallási csoportokat. A zsidó életet a magánszférába, a zsinagógák magányába száműzték. A rendszerváltás után számtalan történelmi-politikai és társadalmi téma került napvilágra, közöttük a zsidó kérdés is. A zsidók társadalmi élete – különösen Budapesten – kivirágzott, és öntudatos zsidók ifjú generációja szót emelt azért is, hogy újradefiniálja zsidó identitását Magyarországon. Az antiszemitizmus is új életre kelt, és már az első szabad választások előtt a jobboldali spektrum egyes politikusainak antiszemita kirohanásai is megjelentek a médiában.

A cikkíró szerint ma nagyon összetett az antiszemitizmus jelensége Magyarországon. Ez a nyilvánosan előadott, gyűlöletteljes rasszista jelszavaktól a naponta használatos kódolt kifejezésekig tartó skálát fogja át. A szerző szerint a MIÉP, valamint a FKGP politikai veresége után nagymértékben az Orbán Viktor volt miniszterelnök vezette konzervatív polgári mozgalomban, a Fideszben integrálódott az egyértelműen antiszemitának azonosítható politikai spektrum. Antiszemita tendenciák vannak a protestáns és a katolikus egyházban is, és rendszeresen nyílt vagy rejtett antiszemitizmust közvetít számos újság, folyóirat, rádió- és tv-adás. Mintegy 10 százaléknyira tehető azoknak a választóknak az aránya, akik a nyíltan antiszemita jelszavak iránt fogékonyak – állapította meg a cikkíró.

A magyarok többsége számára az 1944-ben meggyilkolt zsidók máig sem nem áldozatai, sem nem hősei a magyar történelemnek, jóllehet a magyar nemzethez tartoztak, és magyar állampolgárok voltak. Ezen a 2004-es tavaszi impozáns megemlékezések is keveset változtattak. A mintegy százezernyi magyar zsidó többsége ma többé-kevésbé integrálódott a társadalomba, még ha “másságukat” folyton érzékeltetik velük. Sokan közülük élvezik a szabadságot, és tekintettel a virulens antiszemitizmusra, érzékelik a régi félelmeket és fenyegetéseket is, amelyeket túlhaladottnak tartanak. Különösen az aktív és öntudatos zsidók fiatal generációja mutatja azt, hogy Magyarországon a zsidó létnek új bázisa van, és ezzel a magyar zsidóság kontinuitása minden történelmi törés ellenére biztosított – állapította meg a cikkíró.

(MTI)

Comments are closed.