Forrás: Heti Válasz

V. N. V., [email protected]

Teleki Pál életének értékelése a halála utáni pillanatban kezdődött – véli Ablonczy Balázs történész, aki úttörő jellegű monográfiát írt az egykori miniszterelnökről.

“Teleki Pál életének értékelése a halála utáni pillanatban elkezdődött” – kezdi az Osiris Kiadó gondozásában megjelent, félezer oldalas, minden tekintetben úttörő jellegű monográfiát Ablonczy Balázs történész. A Teleki Pál című kötet szerzőjével az egykori miniszterelnökről, a személye körül kialakult, fel-fellángoló vitákról és a mítoszról beszélgettünk.

– Néhány éve, a Mítoszok, legendák, tévhitek című kötettel új történésznemzedék jelent meg a tudományos életben. Mi újat hoztak?

– Különösebb módszertani újításról nem beszélhetünk. Többé-kevésbé mindannyian Romsics Ignác tanítványai voltunk, aki bizonyos kritikai látásmódra, igényességre, a külföldi szakirodalom gondos megismerésére nevelt bennünket.

– Az viszont fontos, hogy éppen a XX. századi magyar történelem felé fordult az érdeklődésük.

– A rendszerváltás után lehetőség nyílt arra, hogy egyrészt tematikai, módszertani sokszínűség jöjjön létre, a társadalomtörténetnek, pszichohistóriának és egyéb tudományoknak is legyen teljes körű létjogosultsága, másrészt, hogy megpróbáljuk posztmodernebbül szemlélni a történelmet. Például a Horthy-korszakot nem lehet egyetlen szemszögből vizsgálni, hanem csak több egymást metsző vagy egymással párhuzamosan futó folyamat együtteseként. A Horthy-korszak egyesek szerint áporodott, immobilis, fasiszta világ volt, mások szerint helyreállt a nemzeti függetlenség, megmenekült az ország a bolsevizmustól. Számomra sok mindent megvilágított, amikor évekkel ezelőtt egy hét végét a galyatetői nagyszállóban töltöttem, melyet a Pénzügyminisztérium építtetett 1937-től a saját tisztviselőinek. Ha ezt összehasonlítjuk az egy évtizeddel korábban épült lillafüredi nagyszállóval, a stíluskülönbség dinamizmusa adja a Horthy-korszak egyik sajátosságát: egyszerre van jelen viszonylagos társadalmi immobilitás és nagyfokú szellemi mozgékonyság.

– Az ilyen összehasonlítások helyett azonban a XX. századi magyar történelem egyik legvitatottab alakja, Teleki Pál mellett döntött. Miért?

– Majdnem tíz évvel ezelőtt felkerestem Romsics tanár urat szakdolgozat-témaügyben, ez volt az egyik javaslata.

– Eddig nem született ilyen nagy igényű monográfia Telekiről.

– Megjelent egy munka Fodor Ferenc (ő Teleki adjunktusa volt) tollából néhány éve egy antikvárium jóvoltából, ami inkább emlékezés, breviárium. De jó, hogy van. Fodor nem fért hozzá levéltári dokumentumokhoz, és érezhető bizonyos pozitív elfogultság is. Voltak mások, akik foglalkoztak Telekivel, de olyan szerteágazó a pályája, hogy nehéz minden szeletének utánamenni. Tanulmányozása hihetetlen szellemi nyitottságot, mozgékonyságot igényel.

– Mi okozza a legtöbb nehézséget Teleki megítélésében?

– A zsidótörvények, illetve az ezekhez kapcsolódó politikája. Teleki 1918 előtt vallásilag közömbös volt, antiszemita kijelentéseket sem tett. 1918-19 érlelte meg benne, hogy él egy, az ő szemében idegen származású középosztály, amely gátolja a magyar keresztény középosztály, illetve a megteremthető nemzeti elit fejlődését. Ezért a velük szembeni versenyelőnyt biztosítani kell, akár diszkrimináció árán is.

– Ezzel egyedi álláspontot képviselt?

– Magyarországon semmiképpen sem. Léteztek nála sokkal durvább hangú politikusok már a 20-as évek elején is. A Guggenheimek életrajzában leírják, hogy a századfordulón az Egyesült Államokban számos szállodában nem fogadtak zsidó vendégeket. De amikor francia követjelentéseket tanulmányoztam az erdélyi magyarságról, akkor is elképesztő antiszemita kijelentésekkel találkoztam. Volt egy holokauszt előtti antiszemita diskurzus, aminek ma már más a fénytörése.

– Preholokausztról beszél. Helyes az, ha a későbbi pusztításból következtetünk vissza az eseményekre?

– Nem hiszem, hogy segít a megértésben, ha az antiszemitizmus történetét a holokausztból visszavezetve mutatjuk be. Ám a közvélemény hosszú időn keresztül kondicionálva volt arra, hogy a zsidók tulajdonképpen paraziták, ki kellene vándorolniuk, el kellene tűnniük. Létrejött egy állapot, amikor először csak a zsidóság státusa, aztán vagyona, később a munkaereje, végül a léte vált szabad, kívánatos prédává. Ebben Teleki aktív szerepet játszott, de anakronizmus azt mondani, hogy bűnös a holokausztban. Annyiban az, hogy elindított bizonyos folyamatokat.

– Az időről időre fellángoló viták hevessége azt mutatja: mégis a szemére vetünk olyasmit, amiben tevőlegesen nem is vehetett részt.

– Pedig már 1939-40-ben is voltak, akik figyelmeztették – konzervatív politikusok is -, hogy ennek súlyos következményei lesznek, ez a politika nem vezet sehová. Mert miközben bizonyos szélsőjobboldali radikális indulatoknak igyekszik megfelelni, sem őket, sem a magyar közvéleményt nem fogja kielégíteni. Azok is tévúton járnak, akik lassan Jad Vasem-emlékérmet akarnak adatni Telekinek. Én nem akartam ítélkezni a könyvemben, mert nem szerencsés, ha egy történész bírót játszik. Inkább nyomozónak kell lennie, aki összegyűjti az adatokat, megpróbálja értelmezni őket, és megértetni másokkal, hogy mi történt, nem spórolva meg az értékelést. De aztán mindenki maga döntse el, hogy ebből mit fogad el, mit vet el, mit tart érvényesnek.

– Miért van Telekinek mítosza?

– A Horthy-korszak politikusai közül ő van leginkább jelen a közgondolkodásban. Valószínűleg ebben közrejátszik, hogy bár arisztokrata volt, egyben értelmiségi és politikus is, és az ezek közt húzódó feszültség vonzóvá tette a fiatalabbak szemében. Számtalan helyen feltűnt, ahol a későbbi keresztény elitet képezték: az Eötvös Collegiumban, a közgazdasági karon, a cserkészetben. Ezeken a helyeken halála után erősen ápolták az emlékét. Továbbá az a személyi háló, amit ő épített ki a 30-as években, részben sikeresen átmentette magát 45, sőt 48-49 után is.

– Megrendítő verset írt róla Vas István és Illyés Gyula is.

– És Bóka László és Győry Dezső. A halála miatt. Nem volt hagyomány, hogy hivatalban lévő miniszterelnök azért lesz öngyilkos, mert egy politikai lépéssel nem ért egyet. A politikai kudarcot emberiként élte meg. Ez a kor értelmiségijeinek nagy részét pártállásra való tekintet nélkül megrendítette. De rokonszenves lehetett még a népiek és a szociográfia felé való nyitottsága is.

– Önnek mi rokonszenves benne?

– Maga az ember. Megrajzolandó portréként izgatott. Neki is volt fizetése, voltak gyerekei, kedvenc mozdulatai, ruhái, szabója, könyvei: ezt is igyekeztem bemutatni.

– Hol kutatott?

– Párizsban, Londonban, Berlinben. Az igazán izgalmas azonban az itthoni anyag feltérképezése volt.

– Főleg, hogy nem maradt fenn egységes irathagyaték.

– Legalábbis az Országos Levéltárban nem nagyon. Vannak viszont kicsi, teljesen eldugott, ismeretlen gyűjtemények, melyek anyagai segítettek abban, hogy meg tudjam rajzolni a pályáját. Érthetővé vált a betegsége is: 1922-ben kivették az egyik veséjét, míg a másiknál valószínűleg zsugorhólyag lépett fel, így élete utolsó húsz évében naponta háromszor katéterezte magát.

– Egyes vélemények szerint furcsa ország a miénk, ahol nem lehet Teleki Pálnak szobra Budapesten, de lehet Károlyi Mihálynak.

– A szoborállítás kezdeményezőinek ötlete, azt hiszem, a helyszínt illetően nem volt szerencsés. A budai Vár szimbolikus tér, melybe szélesebb megegyezés nélkül nem lehet belerakni egy Teleki-szobrot. Talán járható út lett volna például, hogy a közgazdasági egyetem fogadja be a szobrot, mint ahogy az is, hogy a József nádor téren álljon, egykori házával szemben.

– A könyvvel a Teleki-témát egyszer s mindenkorra lezárta?

– Egyelőre igen.

– És merre tovább?

– Most a két háború közti magyar-francia kapcsolatokat kutatom, ez talán kevésbé vitára ingerlő, de sok a megíratlan dolog, és közben “hobbimmal”: felvidéki helytörténettel, emlékezetkutatással foglalkozom.

ABLONCZY BALÁZS

1988-1993: Csepeli Jedlik Ányos Gimnázium, majd 1990-től középiskola Strasbourgban. 1993-1998: Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar, történelem-francia szak. 1998-1999: Université Paris 1-Sorbonne, DEA. 1998-2001: doktori ösztöndíjas, ELTE BTK történettudományi doktori iskola (Teleki Pál a két világháború között). 2002-től a Teleki László Intézet munkatársa, a Pro Minoritate című folyóirat főszerkesztője. 2004: doktori (PhD) címet szerez.

Comments are closed.