Forrás: Népszava

Ezen a fotón egy régi kép látható. Persze nem olyan régi, mint ahogyan sokan szeretnénk. Nem a múlt századi harmincas-negyvenes évekből származik. Á dehogy. Csak innen az ezredfordulóról, talán még három év sem telt azóta, hogy a biztos kezű és véleményű, közéleti kérdések iránt nyilvánvalóan érdeklődő, két színű festékkel és pemzlivel minimum rendelkező egyén odafestette az „Együtt többre jutunk” feliratú plakátra, hogy aszondja: „Zsidók ti biztos”. Persze a választási plakátok sorsa már csak ilyen. Továbbmegyek, az utcai plakátoké. Régen persze legfeljebb Fabulon Ági képére pingáltak szorgos kezek bajuszt, és esetleg még egy obszcénabb célzás is megjelent, kisbetűvel, golyóstollal. Ettől persze nem akarom azt állítani, hogy azok voltak ám a szép idők. Dehogy. Egyszer például, talán éppen március 15-e tájékán, valaki iskolánk kőkerítésére ráfestette nagy vörös betűkkel, hogy „Erdély él”. S bár a közlés korántsem tűnik első pillantásra rendszerellenesnek – nyilván az lehetett mégis, mert napokig nem egészen titkos rendőrök lesték a kerítést. Gondolom, abban reménykedtek, hogy az elkövető mindig visszatér a tett helyszínére és még a kezében lesz a vörös festékszórós flakon, hogy akkor majd ők jól lecsaphassanak rá. Lehet, hogy ez már csak az utókor emlékezettorzítása, de mintha írásmintákat is vettek volna egyesektől. De ez azért már nem egészen biztos. Mindenesetre jókat lehetett derülni a hatóságok buzgólkodásán és sok tréfás megjegyzést elejteni arról, hogy milyen jó kis ország ez, ahol még egy kerítés megfigyelésére is jut néhány jól kiképzett, nagydarab fiatalember. Kár hogy egy kicsit odébb, a hetes buszon a zsebmetszők nagyokat röhögnek ezen az egészen – de ezt a végét már csak halkan mondtuk, s ezzel vége is volt a rendszerellenes megjegyzések jóleső sorának.

Aztán eljött a hőn óhajtott szabadság és vele a közéleti trágárságok sora. Valamit valamiért. Olyan nincs, hogy bekapjuk a gyógyszert és semmi mellékhatás. (Émelygés, hányinger, májfunkció zavarok, ritkán hirtelen halál – olvastam a minap az „esetleg előfordulhatnak” alatt.)

Szóval, ez a felirat, itt a plakáton az émelygés, hányinger. A „hirtelen halál” szerencsére nem, mert az tényleg nagyon ritka.

Vegyük hozzá mindehhez, hogy ez a kép egy választási kampány során keletkezett, amikor érthetően magasabbra csapnak az indulatok. Bár megjegyzem, mintha ez a felirat, nem a pártküzdelmet kívánná befolyásolni, csak mintegy lakonikusan megjegyzi azt, ami már régóta nyomja a t. szerző szívét. Mintha csak lehetőséget, felületet keresett volna. Megtalálta kiírta. Kész, pász.

Tudjuk, az utcai művész élete nehéz, az alkotások nem az örökkévalóságnak készülnek. Ez is pár hét után eltűnt a Bécsi útról. Napokig figyeltem, jön e valaki egy másik pemzlivel és esetleg lemázolja a feliratot. Ha történt is ilyen, az a kép mindenképpen hiányzik az én fotóalbumomból.

Dési János