Forrás: MNO

Míg nem szokta meg a magyar társadalom, hogy a pünkösd (régiesen: pünköst) is állami ünnep lett, csak rácsodálkoznak az emberek a munkaszüneti napra, de nem nagyon értik, mivel érdemelték ki. A múlt század második felében leszoktatták a népet a pünkösd örömeiről, miként a karácsonyt és a húsvétot is csak véletlenül hagyták meg, igaz, azokat is igyekeztek megfosztani hitbéli tartalmaiktól.

Persze, a hívő ember az agymosó szándékok ellenére is tudja, milyen fontos ünnep a pünkösd. A kereszténység három kiemelt ünnepének egyike, amelyről kezdettől fogva megemlékeztek a Krisztusban hívő közösségek, hiszen ez a Jézus által megígért vigasztaló, érettünk közbenjáró Szentlélek kiáradásának napja, nem ok nélkül tartják az egyház születésnapjának is. Mint a legtöbb keresztény ünnepnek, a pünkösdnek is van zsidó megfelelője (előképe), a sovuajsz, ami eredetileg természeti, mezőgazdasági ünnep volt, a természet virágba borulásának örvendezett a közösség, majd Egyiptomból való szabadulása idején kapta meg üdvtörténeti jelentőségét, mert a sovuajsz lett a kinyilatkoztatás (a Tóra átadásának) napja. A sovuajszt (magyarul: hetek ünnepét) peszah (húsvét) után hét héttel ülik meg, akárcsak a keresztények a pünkösdöt. (Pentekosztész: ötvenedik, azaz ötvenedik nap.)

Ünnepeljük hát pünkösd szép ünnepét, magányosan, családban, nagyobb közösségben, imával, körmenettel, búcsúval, vagy tejes ételeket is fogyasztva és Mázkírt (megemlékezések az elhunytakról) tartva, ki-ki a hite szerint. (Tudjuk, a pünkösd és a sovuajsz, a naptár különbségei miatt nem esik egybe, de a két ünnep közeli rokonsága megengedi, hogy együtt említsük őket.) Ugyanis, ha levesszük tekintetünket üdvösségünk reményéről és evilági ügyeink felé fordulunk, nincs okunk az örömre, gondtalan vidámságra, nincs mit ünnepelnünk. Botrányról botrányra botladozunk, pihentetőül is legfeljebb nemzetközi intőket, gazdasági megszorításokat, zűrzavart és káoszt kapunk. Megsemmisített bűnjelekről (lehallgatási jegyzőkönyvek), érettségi dolgozatokról (matematika) jönnek a hírek, s csak a végítéletben bízhatunk, hogy elszámoltatják egyszer a felelősöket. Talán még Draskovics Tibort sem vigasztalja, hogy nélküle is rendületlenül növekszik a költségvetési hiány, hízik az államadósság, szaporodnak az adóterheink. Az állam a borravaló megadóztatásából akar szüretelni, az alkalmi munkák megsarcolásával kívánja teletömni a zsebét, miközben azzal hülyíti az embereket, hogy ez így igazságos, mert ez a munkavállalók érdeke. Csoda, hogy a gyerekek zsebpénzéből még nem szednek sápot, pedig abból is kikerekednék valami állami bevétel, amit aztán nyomtalanul eltüntethetnek az ország szeme elől. Csak a tőzsdei spekulánsok nyereségéhez nem kívánnak hozzányúlni, mert az állítólag rombolná a (nem létező) versenyképességünket. Az egészségügyet beteges ötletekkel szándékoznak – no nem megreformálni – “talpra állítani”, de már a látszatra sem adnak, mert még a vaknak is kiszúrja a szemét, hogy a beválthatatlan ígéretek nem ellensúlyozzák a valódi célt: a betegek, a társadalombiztosítást tisztességgel fizetők újabb kifosztását. Közben gőzerővel próbálják elhitetni velünk, hogy a tervezett 100 lépés máris közelebb vitt minket az amúgy is nagy és növekvő jóléthez, az egészséges és igazságos társadalomhoz, a felzárkózni vágyók középmezőnyéhez, Európához, a világhoz. (A világ igaz, az “al” meg a “más” jelzőkkel kiegészítve.)

Ünnepeljük meg a pünkösdöt! Reménykedjünk, hogy nem hagyott el minket a szószóló, közbenjáró, vigasztaló, támogató, megerősítő Paraklétosz, az igazság lelke.

Comments are closed.