Forrás: NOL

Hovanyecz László, 2005. május 14. 00:00

„Egy igen nagyrangú miniszteriális úrnak savanyú mosollyal köszönte meg Teleki Pál a gratulációt. Mindenkit érhet baleset!Ť – mondotta. Beszédében sűrűn éreztette is a miniszterelnök, hogy nem nagyon rajong a piros bársonyfotelért, amelyben pedig állítólag nagyon kényelmes ülni. Valószínűleg semmiért sem rajong.”

Ezeket a sorokat Hunyady Sándor írta 1939. február 23-án a Magyarország című lapban. Az írónak a másodszor miniszterelnökséget vállaló Teleki iránti óvatos bizakodása a politikus németellenességének szólt.

Hosszabb ideje lehetett tudni, hogy Ablonczy Balázs Teleki Pál életrajzán dolgozik. Nem meglepetés tehát a fiatal történésznek az Osiris Kiadónál most megjelent Teleki Pál című vaskos kötete; ezt elolvasva nyugtázhatjuk: kitűnő munka született.

Pedig a mű szerzőjének nagyon nehéz dolga volt. Huszadik századi történelmünk egyik legnehezebben megítélhető alakja az 1879-ben született Teleki Pál. Tájékozottsága, műveltsége igen széles körű volt. A magyaron kívül még négy nyelvet tudott. Ő azonban nem elégedett meg a nemzetközi arisztokratatársaságban elengedhetetlenül szükséges ismeretekkel. Komolyan érdekelte több tudomány is, kiemelkedően a földrajztudomány. Földrajztudósként bejárta a fél világot, elismert szakértőjévé vált a gazdaságföldrajznak. Közben társadalmi helyzetének megfelelően parlamenti képviselő lett. Az őszirózsás forradalom után államtitkári rangú beosztásban dolgozik, Károlyi Mihály a Párizsba készülő békebizottság tagjának jelöli. Teleki ekkor azonban már Bécsbe tart, ahol Bethlen Istvánhoz csatlakozik. Innen egyenes út vezet ahhoz, hogy a Tanácsköztársaság bukása után Teleki legyen az ellenforradalmi rendszer megalapozója. 1920 és 1921 közötti miniszterelnöksége alatt egyfelől a fehérterror viszszaszorítására, megszüntetésére törekedett, másfelől – „tudományos” meggyőződésből – hivatalos politikává tette az antiszemitizmust: megszületett a „numerus clausus” törvény.

Ablonczy találóan jellemzi Telekinek a dualizmus, a két forradalom, az ellenforradalom és Trianon által formált szellemi-politikai habitusát: „Sajátos konzervativizmus volt az övé: antiliberális, politikaellenes, keresztény korporatizmussal átitatott, elkötelezett a szociális reformok iránt, nyitott a koreszmék, következésképp a szélsőjobboldali autoriter nézetrendszerek irányába és elfogadó, sőt támogató a jogegyenlőség felrúgásával, a zsidóellenes diszkriminációval szemben.”

A Teleki Pál című monográfia csúcspontja kétségtelenül – és korántsem csupán dramaturgiailag – a miniszterelnök öngyilkosságáról szóló fejezet. Ablonczynak nem csupán annyi az érdeme, hogy kétségtelenné teszi, hogy semmi alapja nincs a feltételezésnek, mely szerint a németek végeztek volna Telekivel. A politikus személyiségjegyeit és a történelmi eseményeket együttesen vizsgálva bizonyítja, hogy törvényszerűen történt, ami történt. Hatalmas erejű belső bizonytalanság dolgozott Telekiben. Lelki bajaihoz, depressziójához önértékelési zavarok társultak: nem tartotta magát sem igazi politikusnak, sem valódi tudósnak. Úgy érezte, kudarcot vallott mint a „nemzet tanítója”. Ehhez társult, hogy 1941 tavaszára – a Felvidék és Észak-Erdély viszszatérése után – kiderült, hogy a területi revízió és az antináci politika összeegyeztethetetlen. A Jugoszlávia elfoglalására induló hitleri csapatok Magyarországon való átengedése, mi több, a hozzájuk való csatlakozás a németellenesség legcsekélyebb illúziójával való leszámolást követelte Telekitől. Ablonczy ugyanakkor hangsúlyozza: semmi jel nem mutat arra, hogy a zsidótörvények miatt érzett lelkiismeret-furdalás is motiválhatta az öngyilkosságot. Teleki mentsége ennyi: nem tudhatjuk, mit tett volna 1944-ben. A történész Karsai László Holokauszt-könyvéből idéz: „Igen veszélyes Auschwitz krematóriumainak füstködén át visszatekintve megírni az antiszemitizmus történetét.”

Ablonczy Balázs Teleki-életrajza fontos állomása a Horthy-rendszerrel kapcsolatos történészi kutatómunkának. Általa igen sokat tudunk meg róla, miként történhetett, hogy majd egymillió magyar állampolgár esett áldozatul a második világháborúnak, s ezzel a legszörnyűségesebb emberveszteségeket elszenvedő országok közé kerültünk. (Ablonczy Balázs: Teleki Pál; Osiris Kiadó)