Forrás: NOL

Munkatársunktól, 2005. május 11. 00:00

A tervezett gázai kivonulás miatt tiltakozó izraelieket vonszolnak el a rendőrökKép: REUTERS – Alberto Denkberg Augusztus közepére halasztotta Ariel Saron a gázai kivonulás megkezdését. Az eredetileg július 20-ra tervezett akciósorozat elhalasztását az izraeli tévében jelentette be a kormányfő, ezzel a kivonulás nem esik majd egybe a háromhetes zsidó gyászünneppel.

A miniszterelnök nem akarta elkötelezni magát egyetlen dátum mellett sem. A kormányfő bírálói szerint Saron nem vallási érzékenységből, hanem a kivonulásra való felkészületlenség miatt halasztja el a kiürítést.

Saron a hét végén bejelentette, hogy egyelőre nem engedi szabadon azt a 400 palesztin foglyot, akiknek elengedésére elvileg ígéretet tett a februári sarm-es-sejki találkozón. Az izraeli kormányfő a foglyok szabadon bocsátását közvetlenül ahhoz köti, hogy vajon a palesztin hatóság leszámol-e, és milyen mértékben a szélsőségesekkel. A palesztin hatóság tisztségviselői türelmet kérnek Sarontól, és figyelmeztetik: a foglyok szabadon engedésével megerősítené Mahmud Abbasz palesztin elnök pozícióját – ami elvileg az ő érdeke is.

Mostanság a Hamasszal nem csak Izraelnek, de a korábban Jasszer Arafat kézi vezérlése alatt lévő Fatah mozgalomnak is meggyűlik a baja. A helyi választásokon jól szereplő Hamasz megtörni látszik a Fatah politikai egyeduralmát a palesztin területeken. A júliusi törvényhozási választásoknak különös kimenetele lehet. A Hamasz – mely a zsidó állam elpusztítását tűzte ki célul – szerepel az USA és Izrael által összeállított terroristalistán. Azt egyelőre nem tudni, mi lesz, ha az USA és Izrael által támogatott Abbasz-kormányban helyet szerző, demokratikusan megválasztott Hamasz-képviselőkkel kell majd együttműködni. A múlt heti helyi választás azt jelezte, a kivonulással Izrael – ha szándékolatlanul is – a Hamasznak fogja átadni a Gázai övezetet.

Szilvan Salom izraeli külügyminiszter tegnap a gázai kivonulás elhalasztásának megfontolását javasolta arra az esetre, ha a Hamasz nyerné a törvényhozási választásokat. A politikus kizárta, hogy a Hamasszal békéről lehetne tárgyalni. Saul Mofaz védelmi miniszter szerint viszont nem szabad a kivonulást függővé tenni a palesztin választásoktól. A külügyminiszter szerint a Hamasz a libanoni Hezbollah példáját akarja követni, amelynek akciói miatt Izrael kivonult Dél-Libanonból. Salom felvetette, hogy meg kellene tiltani a Hamasz indulását a választásokon. A palesztin hatóság a Hamasszal együtt elutasította, és a palesztin belügyekbe való beavatkozásnak minősítette a külügyminiszter kijelentéseit.

Comments are closed.