Forrás: Magyar Hírlap

Ha egyszer megnyitja kapuit Budapesten a Magyar Holokausztmúzeum, amelyben a példátlan kollektív tragédiát, a több mint félmillió magyar zsidó elpusztítását feldolgozó, elemző kiállítás várja majd a látogatókat, akkor abban egy külön teremnek kell foglalkoznia az auschwitzi jegyzőkönyvekkel. A terem anyagát Haraszti György munkájára lehet majd építeni, mely az Auschwitzi jegyzőkönyv bevezetőjeként és jegyzetanyagaként jelent meg. Nem becsülhetjük túl ennek a kiadványnak a jelentőségét, hiszen a 20. századi magyar történelem alapvető forrása jött létre. A karcsú, folyóiratszerű kötettel Haraszti a szó szoros értelmében történelmet írt.

A két szökött fogoly által készített dokumentumok Pozsonyon át Budapestre, majd innen a Vatikánba és Svájcba jutottak, tömérdek közvetítőn át, hihetetlen lassúsággal. Későn ahhoz, hogy megakadályozzák a magyar zsidók háromnegyedének kiirtását, de ahhoz még időben, hogy a felelősségre vonással megfenyegetett Horthy Miklós kormányzó rájuk hivatkozva Budapesten leállítsa az előkészített tömeges deportálást. A világ nem tudta megakadályozni ezt a háború utolsó évében elkövetett borzalmat. Mert az emberek, ahogy a németek által megszállt országokban, úgy Amerikában vagy Nagy-Britanniában sem voltak hajlandók tudomásul venni a felfoghatatlant, mert az ellentétben állt mindazzal, amit addig hittek és reméltek. Zsidók és keresztények egyaránt kitértek az elől, hogy szembenézzenek az őrülettel, mely Hitler antiszemita rögeszméjéből százmilliókat megfertőző járvánnyá vált.

Az Auschwitzi jegyzőkönyvek tartalmát, a tömeges megsemmisítés részleteit pontosan ismerjük, a rámpán végzett szelekciótól a Zyklon B fürdőig és a krematóriumokig. A borzalmakról szóló írásos beszámoló sorsa, az egész emberiség sorsát beláthatatlan ideig meghatározó vészhír befogadása már egy másik, pontos részleteiben Haraszti kiadásából megismert történet. A magyar zsidóság 1938 és 1945 közötti sorsát máig nem értik pontosan sem Nyugaton, sem Izraelben. Ha ennyien megmenekülhettek, hogyan veszhettek annyian oda? Tudatában voltak-e az áldozatok a sorsnak, ami rájuk vár, vagy „mint a birkák, mentek a vágóhídra”? Ki a felelős azért, hogy a háború utolsó időszakában olyan simán és zökkenőmentesen sikerült elindítani a vagonokat Auschwitz felé? Ezekre a kérdésekre találunk választ az Auschwitzi jegyzőkönyvben.