Forrás: NOL

A közlemúltban izgalmas naplók, magánlevelek, újságírói elképzeléseket rögzítő tervezetek kerültek napvilágra Móricz Zsigmond hagyatékából. A dokumentumok birtokosa Kiss Ferenc műgyűjtő, ő a családtól jutott hozzájuk. A velük kötött megállapodás szerint a jogdíjak a családot illetik, a publikációról azonban már ő rendelkezhet – az örökösökkel ebben egyetértésre kell jutnia.

A műgyűjtő azt mondja, vaskos, olykor pikáns családi jeleneteket rögzítő kéziratokról van szó, s hogy még számos dokumentum lappang a család tagjainál. A most felleltek között több olyan is akad, amely Móricz zsidósághoz való viszonyát tárja fel az antiszemita naplórészlettől a zsidók melletti kiállásig. Ezek közül Kiss Ferenc egy Leányfalu, 1938. április 8-i keltezésű naplóbejegyzés, és egy ugyanitt 1941. május 2-án írott levél közléséhez járult hozzá.

A naplórészlet. „Történelmi nap: ma nyújtották be a zsidótörvényt a Házban. Egész neveltetésemmel, illetve múltammal oly ellentétben áll, hogy alig bírom megérteni, hogy fejlődött odáig a dolog. (…) Az ország bevette a zsidókat az alkotmány sáncaiba, így a törvénnyel szemben áll, hogy valaki bármilyen különbséget is tegyen magyar és zsidó és német vallásfelekezetek közt. (…) A zsidóság a gettóélet és a kereskedelmi tevékenység, a talmudista neveltetés következtében oly pallérozott elméjű volt, hogy játszva repült át a gátakon. A lomha agyvelejű magyarság s általában minden keresztény elem csak ámulva nézett utána. Nem értette, hogy ebben a nyomorult földi életben, ahol az ő papjaik csak azt prédikálták, hogy a föld siralom völgye, hogy a szegénység s a gazdagság istennek kikutathatatlan akaratából állott elő, s hogy e földön keresztényi kötelesség a nélkülözés, a tekintélytisztelet és a mások érdekének nem ártás – látni és éreznie kell, hogy a csak most felszabadított zsidóság egy pillanat alatt, illetve három generáció alatt oly hatalomra, gazdagságra és erőre tett szert, hogy mire észrevette valaki, már újra rabszolga lett a nem zsidó, a zsidóság kezében.

A zsidóság túl kifejlődött intelligenciájú volt a többi összes fajtához képest. (…) Az ész volt az ő fidei comissumuk, a hitbizományuk, amire nem lehetett betáblázni semmi adósságot. (…) az én olvasóim legelőször a zsidók voltak. Amit én írtam, az magas és távoli volt az én véreimnek, ellenben a zsidók habzsolták. (…) Én nem bántottam őket, mindig az volt az álláspontom, hogy én nem bántom azt, aki kívül van a családon. Én csak magamat és az enyéimet bántom, arra jogom van, sőt a kötelességem is, szeretem őket s javukat akarom. Legyenek okosabbak, szorgalmasabbak és ambiciózusabbak. Akkor nekik jobban megnyílik minden lehetőség. Ők azonban azt mondták: a zsidókkal mindig bottal és méhészfüstölővel bántunk el. Ki kellett őket ölni a köpűből, s akkor ki lehet szedni a mézet. Mert ezek gyűjtik a mézet, csak nem akarnak belőle másnak adni.

A zsidóság tényleg tudta tűrni a mézrablást. Nem lehetett kormánynak, hatalom látszatával bíróknak annyit követelni tőlük, amit meg ne adtak volna.

Most aztán a kereszténység visszatért a gettóherélés régi módszeréhez.”

Egyelőre senki nem akarta vagy merte kiadni Móricz azon naplóját, amely A kommunizmus után címet viseli, dátuma szerint azonban 1919 augusztusában született. Ebben az író kendőzetlenül írja le viszolygását két zsidóval szemben – egy kupéban utazva velük a vonaton. A külsődleges jegyek leírása – mai fogalmaink szerint – egyértelmű antiszemitizmust tükröz.

Hegyi Katalin, a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa szerint ezzel a kérdéssel tanulmányok egész sorának kellene foglalkozni, és nem elsősorban irodalomtörténészeknek, hanem történészeknek kellene feltárni ezt a bonyolult kérdést.

Móricz ellenérzése a zsidósággal szemben nem volt különös jelenség a múlt század tízes éveiben – egy idő után Ady Endrét is zavarta anyagi függősége Hatvany Lajostól -, mégsem tekinthető egyikük sem antiszemitának. Amikor Móricz papírra vetette fenntartásait, éppen csak véget ért a vörösterror az országban. Hegyi Katalin úgy látja, hogy a zsidókkal szembeni ellenérzés nem jelentett egyet a későbbi zsidótörvények elfogadásával. Sokakat ugyan irritált a zsidók kulturáltsága, gyors polgárosodása, nyelvérzéke, összetartása, de például Móricz az első zsidótörvény után azonnal kárhoztatta a jogszabályt, és mint olvasható, kifejezetten a zsidók mellé állt. 1919-ben Móricz egyetértett Károlyi Mihály földosztó törekvéseivel, brosúrákat adott ki A földtörvény kiskátéja és Népszavazás a földreformról címmel – Horthyék épp ezért meghurcolták, két hétig vizsgálati fogságban tartották. Móricz a fehérterror kiszolgáltatottságának megrázó élményéből írta meg Légy jó mindhalálig című regényét. Tehát A kommunizmus után című napló a vörösterror élményéből fakad, a szépirodalmi mű pedig a fehérterroréból.

Hegyi Katalin egy példával is illusztrálja a kérdés bonyolultságát. Szentkuthy Miklós édesanyja zsidó volt, de szülei csecsemő korában megkereszteltették, és vallásos szellemben nevelték. Az író is katolikusként nevelkedett, és egyáltalán nem azonosult a zsidósággal. Sokat vitatkoztak erről Szerb Antallal, s Szentkuthy naplófeljegyzéséből látszik, hogy ezek a viták nagyon megviselték őt. Az Utas és holdvilág szerzője talán elmenekülhetett volna a munkaszolgálatból, de a zsidó közösségi létet vállalva a halált is vállalta. A muzeológus azt mondja, fontos volna, hogy az irodalomtörténet feltárja az írók viszonyát a zsidósághoz vagy éppen Trianonhoz. – Igaz, hogy ezek kényes témák, de nem kell ezektől elmenekülni. A kibeszélés segíti a tisztázást – szögezi le Hegyi Katalin, aki attól sem tart, hogy az eddig csak lappangó kéziratok alapján akár Móricz, akár más írók vagy költők munkásságának jelentőségét az utókornak újra kellene értékelnie.

Móricz Zsigmond levele Pákozdy László ny. főállatorvosnak

„Kedves Barátom,

én a zsidókérdést egy nagy negatívumnak tekintem a magyar sorsproblémák közt. Ha valamennyi zsidót agyonverünk is, avval még egyetlen magyar sem lesz sem okosabb, se szorgalmasabb, se gazdagabb. Igen gazdagabbak lesznek a hazai asszimilált németek. Biztosítalak, hogy minden pozíciót ők foglalnak el.

Én rettenetes harcot vívok azért, hogy a magyart ráébresszük önmagára. Tanulj, és taníttasd fiadat. Tanuld meg, hogy a zsidó két generáción avval tudta elfoglalni az összes vezető vonalat, hogy minden zsidó minden gyerekét, ha maga éhen halt volna is, taníttatta. Sőt a zsidóság taníttatta a gyerekeket.

De evvel szemben mi van Hódmezővásárhelyen. Szeretném, ha megkérdeznéd s kiszámítanád. Fene ette vóna mög a zsidait: mért van annyi összetartás bennük? Azért, mert együtt kalapálják őket. Majd jön még ránk olyan idő, hogy összebúvunk, mint a nyáj a viharban. Akkor majd mi is nekilátunk a munkának.

Szeretettel és tisztelettel köszöntelek

Leányfalu, 1941. május 2.”

Gréczy Zsolt, 2005. május 7. 00:00

Comments are closed.