Forrás: Demokrata

George H. Walker

az Egyesült Államok budapesti nagykövete

Tisztelt Nagykövet Úr!

Nyilván hiányolja, hogy olyan régen írtam itt önnek nyílt levelet. Mulasztásomat most pótolom. Az oka: egy Solymosi Frigyes nevű úr, akinek a neve önnek nyilván nem “ugrik be”, egyszerre igyekezett rossz fénybe állítani e lapot, a Magyar Nemzetet és a Fideszt.

Solymosi úrtól – ő a mi oldalunkon főleg arról ismert, hogy a másik oldal újságjaiban szidalmazza “saját” oldala újságíróit, mert nyilván nem talál bírálnivalót a másik oldalon, amelynek lapjaiba ír – az ön sajtósai szívéhez oly közelálló Élet és Irodalom (ez az a lap, amely ellentétben nyugati laptársaival, az ellenzéket támadja) március 18-i számában a következőt olvashatja: “Nem gondolják-e a jobboldali média irányítói, hogy rontja hazánk legnagyobb ellenzéki pártjának nemzetközi megítélését – és ha 2006-ban kormányra kerülnek, az ország nemzetközi kapcsolatait is (!) -, ha első számú, kivételezett helyzetbe hozott újságírójuk, a lap brüsszeli tudósítója a világ leghatalmasabb országának elnökét nemes egyszerűséggel tömeggyilkosnakŤ nevezi (Demokrata, 2005/4). Azt a magyarázatot nehéz lesz elhitetni az amerikai nagykövetség tisztviselőivel és a Bush-kormány politikusaival, hogy a Fidesznek semmi köze nincs a cikk szerzőjéhez, az általuk létrehozott napilap munkatársához”.

Mindenekelőtt: korábban Solymosi úrnak megígértem, hogy írásban az ellenem elkövetett butaságaival nem foglalkozom, de most rajtam keresztül ismét egyszerre támadta meg az említett három intézményt. Egyébként Solymosi úr hosszú levele végén kivételesen nem tette oda sok-sok azonosítója (a neve puszta említése ugyanis az olvasókból semmiféle beazonosítási reflexet nem vált ki) közül azt, hogy ő a “Nemzeti Kör tagja”.

Gondolom, ön is mosolyog, ahogyan elképzeli, amint a “Bush-kormány politikusai” az itt megjelent leveleim olvasásával töltik idejüket két-három olyan probléma között, mint a kínai fegyverszállítási embargó, az iráni atomreaktorok lebombázásának megtervezése vagy a még mindig láthatatlan Oszama bin Laden megtalálása, amit pedig az SZDSZ nagy amerikai barátja, Charles Gati biztosra ígért Tora-Bora bombázása idején.

Hogy az Élet és Irodalom helyt ad annak az ostobaságnak, hogy a Bush-kormány politikusai az én leveleimmel töltik idejüket, az az ő dolga, ettől a szabad demokrata szellemiségű laptól a meglepetésen kívül minden várható.

Mivel Solymosi úr mondataiban oly sok valóságellenes állítás halmozódik fel, és megvan annak az esélye, hogy az Élet és Irodalmat kedvelő sajtósai az ön fülének hízelgő mondatokat önhöz eljuttatták – hogy ezt a közismert forrásokból táplálkozó, piacképtelen lapot az ön szemében ismét pozitívan tüntethessék fel -, ezért engedjen meg néhány tisztázó szót.

Először is, Solymosi úr rosszul ismeri a jobboldali sajtóban uralkodó viszonyokat. Talán azért, mert nem ott jelennek meg cikkei. “A jobboldali média irányítóinak” a megnevezése főszerkesztők és szerkesztők, illetve tulajdonos-főszerkesztők, mint a világon mindenütt. Nos, engem a Solymosi úr által említett lapoknál soha nem utasítottak arra, hogy mit írjak, mint ahogyan soha nem utasítottak arra, hogy mit ne írjak. Arra igen ritkán – főleg jogi megfontolásból – volt példa, hogy cikkemet nem jelentették meg. Ha ez a viszony a jövőben megváltozik, akkor természetesen pályát módosítok vagy váltok. Mert a szabadság érzeténél nekem kevés fontosabb dolog van, volt és lesz.

Arra ne sok időt vesztegessünk, hogy valóban “kivételezett” helyzetben lenne-e egy tudósító. De hát ez a valójában a balliberális érvelési technika ismert: egyszer ezért, másszor annak éppen az ellenkezőjéért verik el ellenségükön a port. Egyszer például “kivételezettnek” neveznek, egyszer “Brüsszelbe száműzöttnek”. Holott egyik sem vagyok. Másrészt a “jobboldali média irányítói” nyilván önérdekből adnak lehetőséget és megjelenési felületet, legyen az a papír vagy az éter. Ha az olvasókat ugyanis nem érdekelné, amit írok vagy mondok, azt mondanák – teljes joggal – fel is út, le is út.

Ami pedig a Fidesz és a közöttem lévő kapcsolatot illeti, arról néhány szót. De először inkább a Fidesz és Solymosi úr kapcsolatáról, amelyről így ír Solymosi úr megjelenéseit szintén szívesen közlő egyik lap, az MSZP által alapított Szabadsajtó Alapítvány (amely az uralkodókat kutyahűséggel szolgáló újságírókat tünteti ki) részleges tulajdonában lévő Népszabadság február 25-i száma:

“A Fidesz elnökének már számos tanácsadó testülete, illetve köreŤ volt. 1998 előtt Orbán Viktor a vének tanácsánakŤ a véleményét hallgatta meg, a 2002-es választási vereség után pedig életre hívta a Szövetség a Nemzetért Polgári Kört, melynek többek között Makovecz Imre, Malgot István, Solymosi Frigyes és Granasztói György volt tagja.” Másrészt a szintén a Fideszt támogató Professzorok Batthyány Körének tagjai: Botos Katalin, Finta József, Freund Tamás, Granasztói György, Hámori József, Iván László, Kopp Mária, Martonyi János, Náray-Szabó Gábor (elnök), Pálinkás József, R. Várkonyi Ágnes, Solymosi Frigyes, Sótonyi Péter Tamás, Szabad György, Tringer László, Tulassay Tivadar és Zlinszky János. Ennyit Solymosi és a Fidesz viszonyáról.

Én viszont szerencsére annyira független vagyok, hogy a Fidesznek sem rendezvényeire nem vagyok hivatalos, sőt az úgynevezett “Fidesz szalonokban” – ahol gyakorlatilag minden közismert Fidesz-szimpatizáns megfordult – engem még senki nem látott. Azt pedig, hogy hány alkalommal támadtam és bíráltam a Fidesz vezetőit (egy tévesen kapott, nagyon Fidesz-közeli személy információja alapján még Áder Jánost is egy alkalommal indokolatlanul, amiért ezer bocsánat tőle), e lap olvasóinak nem kell felsorolnom.

Vagyis ha azon abszurd bohózat logikája szerint mérünk, amelyet Solymosi úr igyekezik elfogadtatni, akkor a “Bush-kormány politikusai” öntől azt tudhatják meg, hogy van itt egy Fidesztől független újságíró, aki Busht tömeggyilkosnak nevezi és egy Fidesz nagyon közeli Solymosi úr, aki viszont keményen megtámadja a Busht tömeggyilkosnak nevező Fidesz-távoli, de a magyar jobboldal győzelméért – noha a nagy szavakat nem szeretem – valóban mindenét odaadni kész újságírót. Vagyis: ha a Bush-kormány haragszik az Orbán-kormányra, akkor Solymosi úr logikája alapján ennek inkább az ő viselkedése az oka. Hiszen ő a Fidesz közeli.

De térjünk rá a lényegre. Mégpedig Solymosi úr ezen állítására: “A világ leghatalmasabb országának elnökét nemes egyszerűséggel tömeggyilkosnakŤ nevezi”.

Azt hiszem, Nagykövet Úr, önnek nem kell azt külön elmondanom, hogy Thomas Jefferson 1776-os Függetlenségi Nyilatkozatának világszerte legismertebb kezdő mondatában olvasható, hogy “minden embert egyenlőnek teremtettek és hogy Teremtőjük mindegyiküket bizonyos elidegeníthetetlen jogokkal ruházta fel”. Vagyis anti-jeffersonista lennék és így Amerika-ellenes, ha Solymosi úr “a világ leghatalmasabb országának,” vagy egy ócska banánköztársaságának az elnöke között különbséget tenne, például a tömeggyilkosság vétségének megítélésében. Mint ahogyan én sem teszek. Ha valaki például Irakban százezer polgárt meggyilkol – amit éppen amerikai orvosok írtak le néhány hónapja a legtekintélyesebb brit orvosi folyóiratban, a Lancetben, igen alapos vizsgálódások után -, mint ezt tette az amerikai megszálló hadsereg Irakban, akkor én az ezért politikailag felelős embert tömeggyilkosnak nevezem.

Képzelje el, vajon mit mondana Solymosi úr – és most szándékosan egy abszurdum következik -, ha a szintén keresett, de meg nem talált Oszama-helyettes al-Zarkavi úr egy képzelt génbombával kiirtaná a százezres magyar zsidóságot? Vajon Solymosi úr Zarkavit tömeggyilkosnak nevezné-e? Biztos vagyok benne, hogy igen, ami számomra két dolgot jelenten. Az egyik az, hogy Solymosi úr a tömeggyilkos személyének hatalmi helyzetétől és a meggyilkoltak nemzetiségétől is függővé teszi ítéletét. Vagyis Solymosi úr egyben az anti-jeffersonista tekintélytisztelet és rasszizmus vádjába is keveri magát.

Továbbá azt is elfelejtette, hogy a klasszikus liberalizmus szerint a bírálathoz, sőt a jogtalan bírálathoz is éppen úgy joga van a Demokrata levélírójának, mint a világ bármelyik királyának vagy elnökének.

Csakhogy ez esetben a bírálat a szó legszorosabb értelmében a legteljesebb mértékben jogos. Hogy mennyire az? Most szó szerinti fordításban idézem azt, amit az Information Clearing House nevű, igen népszerű amerikai hírportál jelentetett meg Bush tömeggyilkosi mivoltáról április 2-án. Ez az a hírportál, amelynek mottója: “Hírek, amelyeket nem talál a CNN-en és a Fox Newson”. Most pedig elejétől idézem azt a cikket, amely a “A konszerngyilkos” vagy “Nagyvállalati gyilkos” (válassza ki az önnek jobban tetsző fordítást) címen jelent meg Vonja őket felelősségre alcímmel:

“George W. Bush gyilkos, méghozzá az igen szorgos fajtából. Másokkal több mint százezer iraki polgárt mészároltatott le kegyetlenül, és e mészárlás most is tart. Bűneit nem legitimizálja, hogy a gyilkosságokat távirányítással követi el Ovális Irodájából. Sőt ez még megvetendőbbé teszi. Bush a demokrácia nevében öldököl, de a demokrácia melletti elkötelezettségére fény derült Haitiban és Venezuelában, nem is szólva Floridáról és Ohióról. Nemrégiben a külügyminisztérium olyan dokumentumok titkosságát oldotta fel, amelyek azt bizonyítják, hogy a volt texasi kormányzó azért öli meg az irakiakat, hogy ellopja olajukat, ami mindig is nyilvánvaló volt, és most már dokumentált is. Embereket a lopásnál csúnyább indítékból is meg lehet ölni, de hirtelen nekem ennél csúfabb nem jut az eszembe. E lopásban a kegyetlenség szintje lélegzetelállító. Bush parancsára az Egyesült Államok fegyvertelen irakiakat semlegesítettŤ úgy, hogy kazettás bombákat dobott le rájuk, napalmmal szórta meg őket, helikopterekről lőtte őket, mecsetekben végezte ki és tömlöcökben kínozta őket. A BBC egy interjút közvetített egy gyászoló nővel, akinek várandós lányát amerikai katonák géppuskával lőtték le, ami nyilván az abortusz egyik olyan válfaja, amelyet az amerikai konzervatívok hajlandóak eltűrni. Ahogyan a nagyvállalati kézben lévő média erről elfordítja tekintetét, Bush olyan embereket öl meg, akik nem jelentenek veszélyt Amerikára nézve. Férjek, feleségek és gyermekeik hullái díszítik az iraki tájat a családi értékekkel hivalkodó elnök jóvoltából. Olyan gonosz emberről van szó, akinek rosszakaratát attól az amerikai politikai és média-establishmenttől gyakorlatilag egyetlen roszszalló szó nem éri, amely úgy kerüli az igazságot, mintha az leprás lenne”.

Így kezdődik a cikk, amelyhez mérve az én szavaim oly szelíden szemrehányóak voltak Bushoz, mintha dicsértem volna. Látja, nagykövet úr, ez a baj itt a Fidesz védelmezőivel. Sokan közülük nem értenek Amerikához. És nem tudják, hogy miként kell háttéralkut kötni önökkel és egy magyarországi társasággal ahhoz, hogy a következő Fidesz-kormányt ne nevezzék antiszemitának és a közszolgálati média gúzsba kötőjének, amelyek megtervezésén egyesek már dolgoznak. Ön tökéletesen tudja, hogy kikre gondolok. Csak fél kimondani.

Kozenkay Jenő

volt kémelhárító

1. rész

Tisztelt Uram!

Csak Magyarországon történhet meg, hogy a lényegtelenből ügyet kreáló médiakutyák úgy hallgatnak az ön roppant fontos vádjáról – ahogyan Ön fogalmazott a mostani Vasárnapi Újságban: “mintha valaki beintett volna” -, vagyis arról, hogy Gyurcsány-apparátusában egy ember koordinálja a Moszad javára a titkosügynöki listákkal való játékot és hogy a Somogyi Zoltán-féle Political Capital ennek a Moszad-akciónak az egyik végrehajtója.

Az interjúban elhangzott az ön szájából, hogy ön halálosan beteg és, mint ahogyan maró gúnnyal mondta, egy- másfél év múlva nem érdemes önt megölni, hiszen elég, ha kivárják, míg meghal.

Rokonszenvem teljes mértékben az ön bátorságáé és azon vágyáé, hogy átláthatóbbak legyenek ügyeink. Amellett, hogy azt kívánom, minél tovább éljen, engedje meg, hogy tiszteletre méltó ügyéhez parányi hozzájárulásként röviden idézzek egy olyan könyvből, amely az ön vádjáról tudatosan hallgató médiakutyák országában nem jelenhet meg. Az idézet meglehetősen rövid lesz, noha sokatmondó, de e számban már nincs rá hely. Így az a következőben lesz olvasható.

Mély tisztelettel,

Lovas István

(folyt. köv.)

Comments are closed.