Forrás: Heti Válasz

Előfizetés

Kapcsolat

Szavazás

2005. 05. 03. Ma Tímea, Irma névnapja van

5. évf. 17. szám 2005.04.28.

Legyen a HetiVálasz a kezdőlapom!Hírlevél feliratkozás

Nyitó oldal

Tartalom

Fórum

Heti jegyzet

Körkép

Reflektor

Itthon

Interjú

Életstílus

Kultúra

Gazdaság

Világ

Nézőpont

Visszhang

Görbe tükör

Melléklet

Archívum

Előfizetés

Hírlevél

Kapcsolat

Impresszum

Médiaajánlat

Belépés

Hosting szolgáltatónk:

Kapcsolatok:

Antall István, [email protected]

5. évfolyam 17. szám, 2005.04.28.

AZ ÉRTELMISÉG VERESÉGE

Két esztendővel ezelőtt a könyvfesztivál ünnepi hangulatában Gyurgyák János, az Osiris Kiadó vezetője figyelmeztette a jelenlévőket, hogy nem olyan rózsaszín az égbolt, mint amilyenre az ünnep festi. Gyurgyák Jánost arról kérdeztük, ma hogyan látja a magyar könyvkiadás és a kultúrafinanszírozás helyzetét.

– A forgalmi adatok, a megjelent címek száma, a könyvkiadói statisztika elfed egy jóval mélyebben fekvő problémát: a magyar értelmiségi kultúra kétségbeejtő helyzetét – mondja Gyurgyák János. – Nem kedvelem a nagy szavakat, de ami az elmúlt két-három évben az intellektuális könyvpiacon zajlik, az valóban drámai. Megrendítő mértékben csökkentek a humán és társadalomtudományi példányszámok. Olyan tudományszakokról, területekről van szó, mint a politológia, a szociológia, a nyelvészet, a filozófia, a zene, a film, az antropológiáról, a néprajzról már nem is beszélve, de ez a folyamat már olyan területeket is elért, mint a jog, a pszichológia és a történelem. A jelenlegi példányszámok kétszáz és ezer között mozognak, holott ezen a területen az ezerötszáz eladott példány tekinthető nullszaldósnak.

– Nem lehet, hogy csak várni kell, és a könyvek szép csendesen elfogynak majd a raktárból?

– Amikor ezekről a példányszámokról beszélek, nem kéthárom hónapos, hanem két-három éves eladásról szólok. A tudomány és a tudományos ismeretterjesztés területén ez túl hosszú idő, ekkor az értékesítés esélye már minimális. Az elmúlt két-három évben teljes műfajok lehetetlenültek el: tanulmánykötetek, tudományos monográfiák, festschriftek, konferenciaanyagok, doktori munkák stb. Ezek ma már piaci alapon nem jelentethetők meg. Ezért még a kereskedőket sem nagyon lehet okolni, ők ugyanis azt teszik, amit a piac diktál. Ugyanaz történik ma Magyarországon – mégpedig drámaian, egy-két év alatt -, mint ami Nyugaton egy-két évtized alatt zajlott le, nevezetesen a gyorsan forgó készletek aránya folyamatosan növekszik a piacon. Az igényes munkák nagyrészt el sem jutnak ezekbe a hálózatokba. És itt most nem személyes sirámaimat mondom. Amiről beszélek, a könyvkultúra vagy tágabban a magyar elit kultúra jövője.

– Sajátos a magyar értelmiség helyzete, és különösen az elit értelmiségé. Mintha nem ismerné fel az érdekeit.

– Nem tudom, hogy a magyar értelmiség vaksága vagy ostobasága nagyobb-e. Másrészt riasztó a magyar kultúrpolitika teljes hiánya, harmadrészt a bürokrácia, s ezen belül a kulturális bürokrácia veszedelmes elburjánzása az utóbbi tíz esztendőben. Ebben a három fő okban látom, hogy ilyen helyzetbe kerültünk. Kezdjük az értelmiséggel! Mert szerintem annak, hogy ide jutottunk, az elsődleges oka mi magunk vagyunk, a magyar értelmiség, amely bedőlt a politikának. Mást várt el a politikától, mint ami annak lényege – a hatalom megszerzése és megtartása -, ráadásul az ország politikai és ideológiai szétszakadásában tevőleges szerepet vállalt. Azt gondolom, hogy a magyar értelmiség nem ismerte fel azt az egyszerű összefüggést, hogy ha ő nem áll ki a magyar elit kultúráért, akkor ezt senki nem fogja helyette megtenni.

– Két illúzióval is le kell számolnunk. Az egyik a “szolgáló politika”, amelyik az állampolgárok érdekeivel törődik elsősorban, a másik pedig, hogy amikor egy értelmiségiből politikus lesz, megmarad értelmiséginek.

– Ez érthető, még azt se mondanám, felháborít, hogy ez a helyzet. Sokkal jobban érdekel, hogy a magyar értelmiség vajon miért választotta ezt az utat? Azért, mert nem ismerte fel idejében, hogy mi a saját érdeke, vagy azért, mert ezt találta könnyebb útnak a felelősségvállalás, a munka, a nagy monográfiák megírása helyett? Nem gondoltuk át igazán, hogy mi lesz egy ilyen kis ország kultúrájával az angol nyelv térhódítása és általában a globalizáció viszonyai között? Mi lesz a nemzeti kultúrával és az úgynevezett nemzeti tudományokkal? Félreértés ne essék, nem valami ósdi, áporodott konzervativizmus szólal meg bennem. A szociológiaelméletet ugyanis angol nyelven is nagyszerűen lehet művelni. De ki fogja helyettünk a Mátyás-kori magyar történelmet kutatni, vagy a nagy összeomlást 1918 és 1921 között, a magyar etnográfiáról és a magyar nyelvtörténetről már nem is beszélve? Hiányzott, s hiányzik ma is – az értelmiség összefogása mellett – a kulturális koncepció és stratégia is, az, amit egy nemzet kultúrpolitikájának nevezünk. A rendszerváltozás óta volt vagy nyolc miniszterünk, ami azt jelenti, hogy átlagosan kétévente váltották egymást, következésképpen föl se tudták mérni, hogy mi a helyzet, nemhogy az okokat és a megoldási lehetőségeket felismerjék. Valljuk meg, nem volt Eötvösünk vagy Klebelsbergünk az elmúlt tizenöt évben. S még körvonalaiban sem alakult ki olyan magyar kultúrpolitika, amely a helyzetet kezelni tudta volna. Pedig fel kellett volna ismernünk, hogy az Európai Unióban szűkül a szuverenitásunk és a mozgásterünk. Ami megmarad, az éppenséggel a nyelv, az oktatás és a kultúra. Mi más maradna?

– Ha reggel a tükörbe nézek, azt mondom magamnak, hogy én, mint magyar értelmiségi gyáva vagyok és kiszolgáltatott. Megvásárolhatóak vagyunk. Volt egy magyar író, akit az irodalom szabadcsapatához soroltunk, aki alig várta, hogy megtiszteljék egy miniszteri poszttal, jóllehet tudta, hogy alkalmatlan erre, ráadásul felesleges nyűg neki az egész.

– Néhány alkalmatlan minisztert én is fel tudnék sorolni, de sokkal fontosabb, hogy megoldatlan szerkezeti problémák vannak a magyar kultúrában, ami belülről civil kezdeményezésre nem megoldható, s amit a kultúrpolitikának kellene megoldani, s mégsem teszi. Miért, kérdem én. Azon kellene gondolkodni, hogy mi az ördögöt tudunk tenni ebben a helyzetben, amikor alapvetően a piac szabályoz, s úgy szabályoz, ahogy. Koncepciók, stratégiák, eredeti elképzelések és konkrét programok kellenének. Még csak nem is kellene a “bölcsek kövét” megtalálni! Sok mindent kitaláltak már Nyugaton. A magyar írószervezetek – példának okáért – irodalmi törvényt akarnak, s botor fejjel egymásnak estek, ahelyett hogy egy normális, a német DAAD-hoz hasonló ösztöndíjrendszert harcoltak volna ki maguknak, aminek segítségével egy-két évig nyugodtan írhatnák a műveiket, nekünk kiadóknak meg lenne mit kiadni. A másik ilyen konkrét program a skandináv könyvkiadási modell. Kitalálták ugyanis már, s éppen olyan kulturálisan kiszolgáltatott, kis lélekszámú országokban, mint a miénk, hogy mi a megoldás. Magyarországon évente megjelenik nyolc-kilencezer cím, ebből körülbelül ezer az, amelyiknek feltétlenül bele kellene kerülni a nemzeti kultúra vérkeringésébe. Ezt az ezer címet kellene eljuttatni – mondjuk – ezer jól kiválasztott könyvtárba, információs központba. Emellett a kiadó még eladna belőle a piacon – teszem azt – ötszázat. S ez a példányszám már elég lenne ahhoz, hogy a kis kiadók ne menjenek tönkre. Emellett attól a kiadótól, amelytől a magyar állam a könyvtárak számára vásárolna ezer példányt, az igenis fizessen tíz százalékot a szerzőknek, tehát a honorárium kérdése is megoldódna. Ez az egyszerű rendszer jó volna a szerzőknek, a kiadóknak, az olvasóknak és a kulturális intézményeknek egyaránt. De a politika egy évtizede ellenáll ennek a rendszernek, hiszen jobban szereti zsebből etetni az értelmiséget, s ezzel zsoldosokat vásárolni! Irodalmi törvényt hozni képtelenség! De tegyük fel, hogy meglesz a törvény, az írók pedig írhatnak, amit akarnak, de ki fogja kiadni ezeket a műveket? Talán csak nem egy állami kiadó? Azt gondolom tehát, hogy az írótársadalom, a humán és társadalomtudósok és a könyvkiadás egymásra vannak utalva, csak közösen mászhatunk ki a gödörből. Ha az elkövetkező egy-két évben nem születik valami megoldás, akkor lehúzhatjuk a redőnyt, igaz, akkor is lesz könyv a könyvesboltokban, de meg lehet majd nézni, hogy milyen.

Ugyanez a helyzet a folyóiratok esetében is. Mindenki tudja, hogy Magyarországon túl sok irodalmi-kulturális folyóirat jelenik meg, ennyit nem tud tartalmasan megtölteni a magyar értelmiség. Sokkal kevesebb lapra lenne szükség, azoknál viszont fizessenek tisztességesen a szerzőknek, s legyen végre verseny. Aki azt gondolja, hogy ezt a kérdést a piac majd megoldja, nos, az vagy nem ebben az országban él, vagy nem tudja, mit beszél.

– Nem látom a kulturális tárcában azt a szándékot, hogy egyeztessen. A megosztás az érdekük, hiszen megvan a saját csapatuk, azokat kitüntetik, azoknak a könyveit kiadják versenyen kívül. Közben ott vannak a kuratóriumok, ahol meg kellene történniük a csodáknak.

– És még arról nem is beszéltünk, hogy a minisztériumból kiszervezik a programokat, anélkül persze, hogy az ottani apparátus csökkenne. S ott áll egy felduzzasztott apparátus, amely nem csinál semmit. A pályázatok kiírása késik, vagy egyáltalán nem íródnak ki, minden egyes kifizetésért meg kell küzdeni. Az egész kezd kafkaivá válni, létrejött ugyanis egy olyan kulturális bürokrácia, amely önmagáért van, önmagát tartja el. Végeztem egy kis számítást. Ha az említett ezer könyvet megvesszük ezer könyvtárnak minden évben, ez kb. kétmilliárd forint. Ha DAAD-ösztöndíjprogramot indítunk magyar íróknak és társadalomtudósoknak havi kétszázezer forinttal, s ezt évente ötszázan kapják meg, nos, az durván egymilliárd. A folyóiratok rendbetétele, mondjuk ívenként százezer forintos szerzői honoráriummal számolva, újabb egymilliárd. Az egész program mindössze négymilliárdba kerül, ami nevetséges összeg a költségvetés egyéb tételeihez viszonyítva, s ahhoz képest, hogy a magyar kultúra hosszú távra meg lenne mentve!

– Most akkor az állam avatkozzon be, fegyelmezve önmagát, vagy pedig a civil szférának kellene olyan erősnek lennie, hogy a saját érdekeit képviselje?

– Itt a saját illúzióvesztésemről is szólnom kell, én is azt gondoltam, hogy a civil szféra és a piac ezt a problémát önmagától megoldja. Ma már látnom kell, hogy ez nálunk nem működik. A kultúrpolitika és az értelmiség összefogása nélkül nincs kiút, mert szemmel láthatóan olyan mértékben megosztott és egyben atomizált a magyar értelmiség, hogy nem tudja saját hajánál fogva kirántani magát a csávából. A mostani kuratóriumi rendszer teljes csőd, olyannyira, hogy aki benne ül, az is rosszul érzi magát. Olyan dolgokról döntenek ugyanis, amiről fogalmuk sincsen. Hogyan dönthet valaki olyan kéziratról, amit nem olvasott, sőt nem is látott? A politikai és a személyes szimpátiái alapján. Nevetséges az egész, s mindenki tudja, hogy zsákutcába jutott a rendszer, mégsem tesz senki semmit! Egy szó mint száz, az egész kulturális rendszert újra kellene gondolni.

(A beszélgetés bővebb változata a Magyar Rádió Társalgó című műsorában hangzott el április 12-én.)

Gyurgyák János történész-könyvkiadó

1956-ban született Dorogon. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán diplomázott történelem-néprajz (1981), majd szociológia szakon (1985), közben az oxfordi Nuffield College-ban folytatta tanulmányait. 1985-től a Századvég című folyóirat főszerkesztője. 1989-től 95-ig a Századvég Kiadó vezetője. 1995-től az Osiris Kiadó igazgatója. 1987-től politikaelméletet oktat az ELTE Bölcsészettudományi Karán, a Bibó István Szakkollégiumban, 1991-től az ELTE Jogtudományi Karán, 1993-tól a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem politológiai tanszékén. 1994-ben jelent meg a Mi a politika?, 1997-ben a Szerkesztők és szerzők kézikönyve, 2001-ben A zsidókérdés Magyarországon – Politikai eszmetörténet című munkája. Könyvkiadóként közel kétezer kötetet tett közzé.

nyomtatható változat

Fizessen elő a

Heti Válasz-ra!

SZAVAZÁS

Ön szerint jobban mennek-e dolgaink az Európai Unió tagjaként, mint belépésünk előtt? (Heti kapcsolódó cikkünk: A lemaradás éve, 12-13. oldal)

Igen, sokszínűbb lett a piac

32.0 %

207 szavazat

Nem, felkészületlenségünk miatt tönkre megy a mezőgazdaság és a hazai ipar

68.0 %

440 szavazat

Együttműködő partnereink:

Médiapartnereink:

Előfizetés

Impresszum

Médiaajánlat

Kapcsolat

Comments are closed.