Forrás: Heti Válasz

Ki volt valójában Winifred Wagner? Megátalkodott náci, aki a Mein Kampf megírásához a papirost szállította a börtönben ülő Hitlernek, és a német kultúrpropaganda eszközévé züllesztette Wagner muzsikáját? Vagy a bayreuthi fesztivál művészi nívójának rátermett őrzője, aki politikai kapcsolatait üldözöttek megmentésére használta a legnehezebb években? Az elmúlt ötven évben nemigen illett mást látni és láttatni Richard Wagner menyében (Siegfried Wagner özvegyében, Wieland és Wolfgang Wagner anyjában), mint Bayreuth rossz szellemét, ám Brigitte Hamann vaskos könyve most kiegyensúlyozott képet igyekszik festeni a XX. század egyik legellentmondásosabb asszonyáról.

Winifred Marjorie Williams, a kis sussexi árva lány kilencévesen került Wagner-rajongó nevelőszüleihez, és 17 évesen már a nála évtizedekkel idősebb Siegfried Wagner menyasszonyának mondhatta magát. Nem ő lett az első beházasodott angol a Wagner családban: Houston Steward Chamberlain, az Árja világnézet és más fajelméleti munkák szerzője Richard Wagner vejeként ugyancsak a bayreuthi Wahnfried-villa lakója volt. Winifred hamar magáévá tette a legfőbb vezérmotívumot, amely az intrikáktól terhes családot összetartotta: Richard Wagner szellemi örökének hű szolgálatát. 1930-ban, férje halálát követően, rá várt a feladat, hogy minden idők legnevesebb zenei fesztiválját vezesse. Mindehhez pedig nemcsak kiváló művészi érzékre és jó szervezőkészségre volt szükség, de sok-sok pénzre is. Siegfried Wagner még koncertkörutakkal próbálta előteremteni a szükséges fedezetet, Winifred az állami támogatásban talált megoldásra. Az elsők között kezdte csodálni Hitlert, még jóval azelőtt, hogy a Vezér bármiféle hatalommal rendelkezhetett volna. Rajongása nem maradt viszonzatlan, és ez a baljós barátság egyszer csak kamatozni kezdett. Bayreuthot nem fenyegette többé anyagi csőd, és Winifrednek többé-kevésbé sikerült megőriznie a színház művészi autonómiáját is. Az előadások minden korábbinál magasabb színvonalát olyan művészek garantálták, mint a karmester Furtwängler, a rendező Tietjen, a díszlettervező Preetorius, vagy Frida Leider, Germaine Lubin, Maria Müller és Max Lorenz énekesek.

Winifred és Hitler szívélyes viszonya csak a háború utolsó éveiben romlott meg. Kegyvesztett nem lett ugyan, de a Führer 1940 után többé már nem ment Bayreuthba. Winifred ugyanis egyre többet zaklatta kéréseivel. Zsidó származásúak, baloldaliak, homoszexuálisok vagy egyszerűen megrágalmazottak ezrei reménykedtek befolyásában, és ő szinte mindenkin megpróbált segíteni, olykor még ellenségein is. Nem rajta múlott, hogy erőfeszítései sok esetben sikertelenek maradtak. De így is százak köszönhették neki az életüket. Winifred azonban a háború után is megmaradt Hitler csodálójának. Meggyőződését soha egy pillanatig sem rejtette véka alá, gyakran szerezve kínos pillanatokat fiainak, akik az 1951-ben újra induló fesztivál vezetőiként legfőbb törekvésüknek tartották, hogy megszabadítsák Wagner zenéjét a rávetülő barna árnyéktól. Az egyre intranzigensebb Winifrednek végül azt is meg kellett érnie, hogy saját fia tiltotta ki az ünnepi játékokról.

„Nem volt hős és nem volt bűnös: egy volt abból a jóhiszemű, elvakított tömegből, amely áldozatául esett a nagy csábító, Hitler káprázatának” – vonja le tengernyi dokumentum feldolgozását követően a végkövetkeztetést a bécsi történésznő. A könyv plasztikusan és árnyaltan mutatja be a Wagner család és Hitler kapcsolatát. Ám a történelmi kulissza aprólékos felvázolásakor háttérben marad Bayreuth zenei élete. Enélkül sok mindent megérthetünk ugyan személyi és hatalmi viszonyokról, a diktatúra természetéről, de semmit abból, hogy végtére mire is e nagy hűhó immár több mint egy évszázada Wagner zenéje körül. Márpedig ez korántsem mellékes kérdés. Ez lenne a történet lényege.

BRIGITTE HAMANN: WINIFRED WAGNER, AVAGY HITLER ÉS BAYREUTH, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2005. Ára: 3900 Ft.

Comments are closed.