Forrás: HETEK

HETEK – Országos Közéleti Hetilap | IX. ÉVFOLYAM, 17. SZÁM | 2005. ÁPRILIS 29.

Mérő Miklós

Elhunyt Ezer Weizman, Izrael első pilótája

Az egek tábornoka

F-16-os harci repülőgépek és több ezer tisztelője kísérte utolsó útjára kedden Ezer Weizman egykori izraeli államfőt az Or Akiva-i temetőbe. Nem a valamikori elnökök temetkezési helyén, a jeruzsálemi Herzl-hegyen, hanem mint kívánta, a közlekedési balesetben elhunyt fia és menye sírja mellett helyezték örök nyugalomra.

Ezer Weizman (jobbról), a légierő főparancsnokaként Jichak Rabin vezérkari főnökkel Fotó: Reuters

Szabre volt – ahogy a kaktusz gyümölcsét nevezik. Kívül szúrós, tüskés, belül édes, mint a méz. Így hívják az újkori Izraelben született gyermekeket. Izrael gyermeke volt, aki mindennél jobban szerette hazáját és népét, s akiről elmondható, hogy halála napjáig e kettőért élt. Öröksége volt ez. A nagybátyja, édesapja testvére, Chaim Weizman volt a zsidó állam első elnöke. Az államfői posztot azonban nem a dinasztia sarjaként kapta meg, hanem életműve betetőzéseként választották azzá. 1993-tól 2000-ig ült az elnöki székben. De nem erről volt híres. Nevét 1967-ben ismerte meg igazából a világ, amikor a hatnapos háborút Izrael lényegében azzal nyerte meg, hogy légiereje a megelőző háború indításának első akciójaként még a földön megsemmisítette a teljes egyiptomi légi arzenált. Az ötlet a légierő parancsnokától, Weizmantól származott.

Izrael kicsiny ország, 1967-ben még kisebb volt, légiereje is kevés bombázóból állt, mégis győzedelmeskedett a nála sokszor nagyobb, katonailag többször erősebb, a szovjetek által maximálisan támogatott Egyiptomnál. Weizman két parancsot adott ki a bombázók pilótáinak. Az egyik az volt, hogy meglepetésszerűen, váratlanul közelítsék meg az egyiptomi repülőtereken már bevetésre kész harci gépeket, és hajszálpontos célzással bombázzák azokat le, a másik pedig az, hogy miután gépeik fegyverkészlete kiürült, visszafordulva izraeli bázisaikra, azt újra rakják teli bombákkal, és a pilóták ismételten induljanak bevetésre Egyiptom fölé. Ez a módszer újszerű volt a légi harcok gyakorlatában. Addig ugyanis az volt a szokás, hogy egy berepülőpilóta és egy gép egy nap csak egyszer indul akcióba. Weizman taktikáját azóta is tanítják a világ nagy katonai akadémiáin.

Tizennyolc éves korában, a második világháború derekán kezdte páratlan repülői pályafutását, amikor jelentkezett a brit királyi légierőbe. Harci pilótai kiképzését 1944-ben fejezte be. A háború végéig Egyiptom és India légterében harcolt. 1946-ban tért vissza Izraelbe, akkor csatlakozott az Ecelhez, a nemzeti katonai szervezethez. 1947-ben többedmagával létrehozta az izraeli légierő első egységeit. A függetlenségi háború előestéjén Csehszlovákiába küldték, hogy megtanulja az új Messerschmidtek kezelését, és hogy egyet azok közül Izraelbe vigyen. Ezzel aztán már mint izraeli pilóta harcolt Egyiptom ellen.

A háború után a harci gépek első parancsnoka lett. 1958-ban a légierő főparancsnokává nevezték ki, majd 1966-tól 1969-ig a vezérkari főnök helyettese volt. 1970-ben politikusi pályára lépett, egy ideig közlekedési miniszterként működött, később 1977-ben a Begin-kormány létrejöttével védelmi miniszterré nevezték ki. Ő volt az első izraeli miniszter, aki hivatalos úton az addig ellenséges Egyiptomban járt. Ekkor már a Camp-David-i megállapodáson dolgozott, és főszerepet vállalt abban a tárgyalássorozatban, amelynek a végén Menahem Begin kormányfő békét kötött Anvar Szadat elnökkel.

1980-ban hátat fordított a jobboldali Likud pártnak, mert elvi ellentétei támadtak a ma is hivatalban lévő miniszterelnökkel, Ariel Saronnal, aki akkoriban még nem értett egyet a Weizman nevéhez fűződő „területet a békéért” elnevezésű stratégiával. Ám a politikai életből nem lépett ki, a baloldalhoz csatlakozott, s tárca nélküli miniszter lett az első izraeli nemzeti egységkormányban. De balosabb volt Jichak Rabin miniszterelnöknél is, aki bíróság elé akarta állíttatni, mert béketárgyalásokat kezdett a Palesztin Felszabadítási Szervezettel.

Weizman 1992-ben lemondott a knesszettagságáról, és hátat fordított a politikának. Ennek ellenére egy évvel később, 1993-ban, miután Jichak Rabin került a kormányfői posztra, megválasztották Izrael hetedik elnökének.

Ezer Weizman volt az az elnök – írta róla a személyi titkára, Arie Somer – aki eljutott az ország minden sarkába. Nincs ember Izraelben, aki ne emlékezne, hogy hogyan látogatta meg rendre az elesett katonák családjait. Egy helikopterszerencsétlenségben egyszer hetvenhárom katona vesztette életét. Weizman egy héten belül mind a hetvenhárom családhoz elment, hogy kifejezze a részvétét és vigasztalja az áldozatok hozzátartozóit. Elnöksége idején minden terrortámadás sebesült áldozatát meglátogatta a kórházban, ha az a legészakibb városban, Naharián, vagy a legdélibben, Eiláton volt is. Akkor járt az északi településeken, amikor a legtöbb katyusát lőtték oda, és az óvóhelyekre kényszerült emberekkel ünnepelte a szombatot. „Akkor kell a polgárokkal együttlennünk, amikor azok a legnagyobb bajban vannak” – mondta mindig, és rendíthetetlenül útra kelt, még ha egy súlyos balesete miatt hónapokig bottal is kellett járnia.

Az Izraelbe látogató külföldi politikusokat rendre az ország perifériáján lévő településekre invitálta, mondván, „meg akarom mutatni nekik, hogy hogyan él Jeruzsálemen és Tel-Avivon kívül is a zsidó nép”. A társadalomnak nincs olyan rétege, amelyet valamilyen alkalomból ne látogatott volna meg az elnök. Járt az izraeli arabok körében, volt Gázában, a zsidó telepeseknél, de elment a palesztinok lakta területekre is. Mindenütt ismerték és elismerték. Ahogy pedig a hozzá forduló segítséget kérő emberekkel viselkedett, páratlan volt az izraeli elnökök történetében: a kérvényezők leveleit maga olvasta el, megkérte a telefonszámukat és felhívta őket: „Ezer Weizman vagyok, az államelnök. Írt nekem egy levelet. Szeretnék segíteni” – mondta a telefonba, és a meglepetéstől szinte megszólalni sem tudó emberek többsége azt hitte, valaki viccel vele. Pedig Weizman nem viccelt. Amikor tudott és ahogy tudott, segített.

De Ezer Weizman is csak ember volt. Esendő, mint mindannyian. Egy alkalommal, még elnöksége ideje előtt, a külföldön élő legjobb barátjától, egy milliárdostól több százezer dollárt kapott ajándékba. Weizman ezt nem jelentette be a hatóságoknak. Már második elnöki ciklusát folytatta, mikor kitudódott az eset, a botrány akkora szelet kavart, hogy bár büntetés nem járt érte, 2000-ben kénytelen volt lemondani.

Mindez nem árnyékolja be Ezer Weizman csillogó érdemeit. Egy ország népe gyászolja hősét, háborúinak győzőjét, ahogy nevezték: „a levegő urát”, „az egek tábornokát”, Ezer Weizmant, aki vasárnap landolt utoljára.

Copyright Š HETEK. Minden jog fenntartva.

Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. Internet szolgáltatónk a TisztaNet

Hirdetési tarifatáblázat a Hetek nyomtatott változatához