Forrás: NOL

Ny. G., 2005. április 28. 00:00

Történelmi látogatást tesz Vlagyimir Putyin Izraelben. Az orosz elnök az első moszkvai vezető, aki a zsidó államban jár.

Az izraeli találkozó Vlagyimir Putyin egyiptomi látogatásának közvetlen folytatása. Miközben a Kreml külföldön az orosz világpolitikai szerep növelésének fontosságát hangsúlyozza, addig otthon – a nagyhatalmi vezetőkre is számító május 9-i ünnepség előtt – éppen a nemzetközi botrány elkerülése végett elhalasztották a Yukos vezetőjének perében tegnapra ígért ítéletet.

Putyin a Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel folytatott kairói találkozó után közel-keleti békekonferencia összehívását javasolta. Az őszre tervezett (moszkvai) találkozón Izrael és a palesztinok képviselői mellett Oroszország, az Egyesült Államok, az EU és az ENSZ venne részt – jelentette az MTI.

A felvetést a palesztin főtárgyaló is üdvözölte. Száeb Erekát szerint az izraeli erők gázai kivonulását követő találkozó lökést adhat a végleges békemegállapodásnak. Izrael azonban óvatosan fogadta az orosz elnök kezdeményezését. Jeruzsálemben nehezményezik, hogy Moszkva támogatást nyújt az iráni atomprogramhoz, továbbá, hogy Sztrelec légvédelmi rakétákat kíván eladni Szíriának.

Putyin – amellett, hogy kiegyensúlyozott politika kialakítását szorgalmazza a Közel-Keleten – fel szeretné éleszteni a Szovjetunió idején még aktív kapcsolatokat a térség arab államaival. Izrael ugyanakkor elismeri, hogy az orosz féllel kedvezően alakul az együttműködés a terrorizmus elleni harcban. Az izraeli kormányfővel, Ariel Saronnal is tárgyaló Putyin látogatást tesz palesztin területeken is.

Eközben Moszkvában megalapozott indoklás nélkül május 16-ra halasztották az ítélethirdetést a 27,5 milliárd dolláros adócsalással vádolt Yukos olajvállalat vezetőjének ügyében. Mihail Hodorkovszkijra – ellenzéki vezetők szerint – azért nem mondták ki az ügyészség által kért tízéves börtönbüntetést, mert az árnyékot vetett volna a II. világháború végének 60. évfordulója alkalmából rendezendő május 9-i moszkvai ünnepségre, amelyen George W. Bush amerikai elnök is jelen lesz.

Comments are closed.