Forrás: Magyar Hírlap

Közel-keleti békekonferenciát javasolt Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki tegnap kezdte meg térségbeli látogatását. Izraeli megbeszélésein az egyik fő téma Irán nukleáris fegyverkezése lesz, s ennek az ad különös aktualitást, hogy kiderült: a zsidó állam amerikai bunkertörő bombákat vásárol, amelyeket Teherán atomlétesítményei ellen vethet be.

Az amerikai védelmi minisztérium értesítette a kongresszust, hogy javasolja száz darab lézervezérlésű bunkertörő bomba eladását Izraelnek. A GBU-28-as bombákat a Lochkeed Martin gyártja, amelynek az üzlet harmincmillió dolláros megrendelést jelent. Ezzel a 2,2 tonnás fegyverrel a föld felszíne alatt nagy mélységben elhelyezett célpontokat lehet megsemmisíteni, emlékeztetett a Reuters – vagyis bizonyosan nem a palesztinok ellen van szüksége rá Izraelnek. Elemzők szerint a célpont csakis Irán lehet. Egy magát meg nem nevező izraeli illetékes a Reutersnak bevallotta, hogy „ez a fajta hadianyag szükségtelen a palesztin fronton. A bunkertörőket Izrael Irán vagy talán Szíria ellen használhatja”.

Ariel Saron kormányfő ugyan a hónap elején a CNN-nek nyilatkozva azt állította, hogy Izrael nem tervez katonai támadást Irán ellen, ám elemzők emlékeztetnek az iraki osziraki nukleáris reaktor elleni 1981-es támadásra. A Reuters megemlítette Dick Cheney amerikai alelnök januári kijelentését is, amely szerint Izrael megpróbálhatja lerombolni az iráni nukleáris létesítményeket. A zsidó állam minden lehetséges fórumon elmondja, hogy Irán globális fenyegetést jelent, Teherán ugyanis nagy hatótávolságú, nukleáris robbanófej hordozására alkalmas rakéták kifejlesztésén is dolgozik.

A hír napvilágra kerülésének különös aktualitást ad, hogy tegnap este érkezett Izraelbe Vlagyimir Putyin orosz elnök. Moszkva régóta szorosan együttműködik Teheránnal nukleáris téren, s ez az egyik kulcskérdés lesz az orosz elnök izraeli tárgyalásain is, írta internetes kiadásában a Haarec. Akárcsak a Sztrelec típusú légvédelmi rakéták, amelyeket Moszkva Saron tiltakozása ellenére ad el Szíriának. Ugyan a kormányfői hivatal egyik névtelenül nyilatkozó munkatársa az AFP-nek úgy nyilatkozott, hogy ezek a rakéták nem jelentenek veszélyt az izraeli légierőre, de a polgári légi forgalomra igen, ha terroristák kezébe kerülnek. Márpedig az köztudomású, hogy Szíria támogatja a libanoni Hezbollah gerilláit.

MH-összeállítás

Comments are closed.