Forrás: NOL

Népszabadság Online, 2005. április 25. 07:15

Vasárnap 81 éves korában elhunyt Ezer Weizman volt izraeli elnök. Weizman halálhírét az izraeli rádiók és televíziók adásukat megszakítva jelentették be.

Az izraeli kormány és az ellenzék vezető politikusai egyaránt tisztelettel adóztak emléke előtt.

Ariel Saron miniszterelnök nyilatkozatában leszögezte: „egy parancsnokot és egy barátot veszítettem el”.

Simon Peresz munkapárti vezető méltató rádiónyilatkozatában kiemelte, hogy Weizman civilként is olyan bátran harcolt a béke  eléréséért, mint annak idején a hadsereg és a légierő kötelékében.

Benjamin Netanjahu pénzügyminiszter „nagy hazafinak” nevezte az elhunytat.

Az agg politikus egészségi állapota két hete kezdett végzetesen rosszabbodni, és a haifai Rambam kórházban az intenzív osztályon ápolták.   

Weizman 1993-tól 2000-ig volt Izrael államfője. Előzőleg, az 1970-es években védelmi miniszterként jelentős szerepe volt abban, hogy 1978-ban létrejött az egyiptomi-izraeli  békeszerződés. Weizman Izrael Állam hetedik elnöke volt. Öt éve egy megvesztegetési ügy miatt kényszerült lemondásra.

Elnökként bírálatok érték, mert egyesek úgy vélték, hogy az egyébként ceremoniális jellegűnek tartott izraeli államfői poszton túlzottan igyekezett politikai befolyását latba vetni.

Tel-Avivban született 1924-ben egy olyan arisztokrata zsidó családban, amely már nem külföldről vándorolt be. (MTI)

Comments are closed.