Forrás: Népszava

A TransforMusic – Nemzetközi Zeneszerző Verseny – 2004-es nyerteseit 27 ország 61 pályaművéből választották ki. A pályázat díjazottjai 1500 eurót kaptak, és egy gálakoncerten mutatták be műveiket. A zsűri választottjai: Matt van Brink (USA), Roussi Draguiev Tarmakov (Kanada), Szabó Barna és Rózsa Pál (Magyarország).

A TransforMusic először 2003-ban írt ki pályázatot, melynek célja az volt, hogy a komolyzene különböző területein dolgozó zeneszerzők olyan zeneműveket hozzanak létre, melyeknek alapjául a „60-as, 70-es, 80-as, 90-es években született könnyűzenei alkotás(ok) dallama, ritmusvilága vagy egyéb paramétere szolgál” – olvasható fidelio.hu-n. A műfajok közötti átjárás megteremtésére kiírt projekt idén John Lennon emléke köré szerveződik. A pályaműveket június 30-ig várják.

Palya Beával találkozhatott az osztrák főváros közönsége a hét közepén. A fiatal művésznő Ágról-ágra: Singend fliege ich von Ast zu Ast… címmel adta elő nemrég megjelent lemeze anyagát. A neves world-music klub, a Sargfabrik által rendezett háromnapos KLANGaspekt balkán fesztivál zárókoncertjén Mitsoura, azaz Juhász Mitsoura Mónika lép fel hattagú zenei kísérettel. A magyarországi alternatív film- és zenei találkozó, a Mediawave fesztivál győri helyszíne országhatáron túl is szervez programokat. Idén Szlovákia mellett Bécs is bekapcsolódik Mediawave hálózatba. Itt a szabadkai Paniks etnozenekar mellett egy magyar jazz trió is fellép majd. A bécsi Collegium Hungaricumban filmvetítésre is sor kerül április 28-án: bemutatják Szőke András legújabb játékfilmjét, a Zsigulit.

A legjobb dalszerzőnek járó Ivor Novello-díj átadására május végén kerül sor, a jelöltekről azonban már most is lehet tudni néhány dolgot. A Streets, vagyis Mike Skinner két kategóriában is versenyben van: A Grand Don”t Come For Free album két dala két kategóriában is számíthat elismerése. A Dry Your Eyes a legjobb dal címéért versenyez Natasha Bedingfield These Words és a Keane Everybody”s Changing című szerzeményekkel. Míg a Blinded By The Lights a legjobb kortárs dal kategóriájában Franz Ferdinand Take Me Out és Wolfman és Pete Doherty For Lovers című számaival került egy csapatba. A Band Aid 20 által előadott Do They Know It”s Christmas is két jelölést tudhat magáénak, az egyik a legtöbbet eladott bemutatkozó kislemeznek járó díj, a másik pedig az év nemzetközi slágere díj.

„CSEND” címmel írt ki forgatókönyvíró pályázatot a Nisi Masa európai ifjúsági szervezet 18-28 év közötti fiatalok számára. Az idén negyedik alkalommal meghirdetett versenyre olyan tizenkét percet meg nem haladó kisfilmek forgatókönyveit várják, melyek tartalma a fent megjelölt témával, címmel bármilyen módon kapcsolatba hozható. Magyarország mellet további tizenhárom európai ország fiataljai vehetnék részt a megmérettetésen. Az első fordulóban a magyarországi zsűri válogat a beérkezett pályaművekből, majd a nemzetközi zsűri választja ki az első három helyezettet az elé kerülő tizennégy munkából. A 15700 eurós fődíjat kötelezően a film megvalósítására kell fordítani. A magyarországi zsűri július 31-ig várja a forgatókönyveket a nisimasavfreemail.hu e-mail címre. További információk a www.nisimasa.com oldalón.

Ezüst Országalmát kap a legjobb játékfilm, míg Bronz Országalmát a legjobb kisjátékfilm rendezője a június 6. és 12. között debütáló Alba Regia Nemzetközi Filmfesztiválon, Székesfehérváron. A rendezvényen várhatóan 50-55 nagyjátékfilmet, és 10-15 kisjáték- illetve dokumentumfilmet mutatnak be. A fesztivál nyitófilmje a hat fiatal kelet- illetve közép-európai rendező által rendezett Lost and Found lesz, melynek egyik közreműködője Mundroczó Kornél (Szép napok, Jött 1 busz) volt. A fesztiválon életműdíjat kap majd Töröcsik Mari és Jancsó Miklós. Külön szekcióban képviselteti magát a dél-koreai filmgyártás, hat alkotással, és egy sokszorosan díjazott dokumentumfilmet is vetítenek majd Darwin”s Nightmare a McVilág: A globalizáció arcai címmel. Az elmúlt év legnagyobb fesztivál sikerei mellett helyet kapnak az amerikai független filmesek is Magyarország legújabb nemzetközi filmes rendezvényén.

Filmek és fotók emlékezete a Holokauszt Emlékközpontban (Budapest, Páva utca 39.) Auschwitz album címmel. Az egyik teremben Enyedi Ildikó rendezte képsorok peregnek, míg a másik két kiállító-terem egy egyedülálló fényképgyűjtemény darabjait mutatja be. A fotókat 1945 tavaszán, a már felszabadított Dora-Mittelbau-i táborban találták. A képek két SS-tiszt „munkái”, akik megörökítették a vagonokból kiszálló, borotvált fejű, krematórium előtt várakozó áldozatokat. A szervezők szerint a világon nincs több ilyen képsorozat. A Kiállítás április 30-ig látogatható.

Hadrianus falának maradványait a turisták okozta erózió könnyen tönkreteheti – figyelmeztetnek angol régészek. A Világörökséghez tartozó, a császár által 122-ben építtetett fal szerepel az UNESCO veszélyeztetett listáján. A nemzetközi szervezet által kidolgozott program keretében az elmúlt tizennyolc hónapban csak vezetővel lehetett végigjárni a fal mentén húzódó ösvényt. A szakértők eredetileg csak húszezer látogatóra számítottak, ennek ellenére közel négyszázezren éltek a különleges lehetőséggel. A fal maradványain túl, további régészeti emlékek szorulnak itt védelemre, és a fal melletti élővilág is figyelmet érdemel. A szakértők azonban úgy vélik, a további erózió megállítható, amennyiben megfelelő eljárásokat alkalmaznak a jövőben.

Új színház nyílik Győrött eXínház néven, amely egyszerre lesz alkotó és befogadó intézmény. Nem alakítanak ki saját társulatot, hanem vendégművészek lépnek majd színpadra. Így lesz ez az első előadáson is, melynek címe Édes Böske, drága Klári, szereplői pedig Venczel Vera, Verebes Linda és Kuna Károly. Réczei Tamás művészeti vezető szerint befogadó színházként fővárosi, tatabányai, soproni produkciókat szeretnének meghívni, valamint közös produkciókat terveznek a Győri Filharmonikus Zenekarral és a Győri Balettel is.

Irodalmi díj csak nőknek. Orange-díjjal tüntetik ki 1996 óta a legjobbnak ítélt angol nyelven publikáló női regényírót. Az idei jelöltek között hat brit és hat amerikai szerző szerepel. Június hetedikén tizedik alkalommal ítélik oda a díjat, amely harmincezer fontos „zsebpénzt” is jelent az irodalmi elismerés mellett. A jelöltek között most debütáló szerzők, és ismert alkotók is vannak.

Comments are closed.