Megbukik-e a kormány? Ez volt a fő politikai kérdés Izraelben az elmúlt hónapban. A törvény értelmében ugyanis, ha a kormánynak nem sikerül március 31.-ig elfogadtatni az éves költségvetést, akkor le kell mondania, és automatikusan új parlamenti választásokat kell kiírni.
A parlamenti demokrácia logikája általában azt diktálja, hogy a kormány parlamenti bázisát a választásokon elért eredménye alapján a legerősebb kormánypárt adja. Izraelben ez a logika nem működik. A kormányzó jobboldali Likud pártot ugyanis rendkívüli módon megosztja a miniszterelnök, Ariel Saron gázai kivonulási terve, melyet a párt több befolyásos politikusa is ellenez, és minden eszközzel megpróbál megakadályozni. Adott esetben, még saját kormányukat is megbuktatnák.
Közvélemény kutatások szerint a kivonulási tervet az izraeliek kétharmada támogatja, a Likud problémája viszont éppen abból fakad, hogy a párt szavazóbázisát – részben – az ellenző egyharmad adja, akik szavazatait nem szeretnének elveszíteni. Így aztán a párt „lázadóinak” politikája nem nélkülözi a racionalitást. Ez persze nem vigasztalta a miniszterelnököt, akinek szinte megoldhatatlannak látszó problémával kellett szembenéznie, de mint eddig oly sokszor, ezúttal is kivágta magát nehéz helyzetéből. Érdemes talán ennek az izgalmas politikai csatának az eseményeit időrendben felsorolni. Induljunk onnan, hogy a Knesszet Jogi Bizottsága jóváhagyta és a parlament elé terjesztette a Gázai kivonulási tervről szóló törvényjavaslatot – tehát Saron vesztésre állt: a népszavazás gyakorlatilag lehetetlenné tette volna, hogy még az idén felszámolják a zsidó településeket a Gázai Övezetben. Ezt a törvényjavaslatot azonban végül a Knesszet a Likud Saron-párti képviselői, a Munkapárt, és a liberális Sinui segítségével leszavazta. Ez a többség a költségvetés megszavazásakor azért nem volt biztosított, mert a szabadkai születésű Tomi Lapid vezette liberális párt kerek perec elutasította, hogy a vallásos intézmények számára javasolt támogatást megszavazza (érthetően, hiszen szavazói ezért küldték őket a Knesszetbe). A megoldást az a konstrukció hozta meg, hogy a Benjamin Netanyahu pénzügyminiszter által beterjesztett szigorú költségvetés keretszámai megszavazása után a vitatott támogatásokról módosító indítványként szavaztak. Az ultra-ortodoxoknak előirányzott 290 millió sékeles támogatást a Sinui nem támogatta, támogatta viszont a szefárdi ortodox Sasz párt, amely egyébként a költségvetés többi elemét elutasította, s így a módosító indítvány átment. Ugyanakkor, immár a Sinui támogatásával és szavazataival, a Lapid és Saron közti megállapodás alapján mintegy 700 millió sékel kiegészítést szavaztak meg a felsőoktatás számára. Sikerült tehát olyan kompromisszumot kötni a pártoknak, amelyben mindegyikük „megőrizhette arcát”, és a kormány is – melyre fontos feladatok várnak – hivatalban maradt. Így működik egy olyan parlamenti demokrácia, ahol a választónak nem csak két pártból lehet választania.
Saronhoz hasonlóan Mahmud Abbasz palesztin elnöknek is pártja „lázadóival” gyűlt meg a baja, csak azok fegyverrel jöttek. A Fatahhoz tartozó Al Aksza Mártírjai tagjai a ramallahi főhadiszálláson kezdtek lövöldözni, amiért Abbasz kiutasította az épületből azokat a körözött terroristákat, akik még Jasszer Arafat idejében kértek és kaptak menedéket a Mukata épületben.
Izrael kivonta katonáit a Nyugati Part több nagyvárosából: Jerikóból és Tulkarmból. A kivonulás után kialakult kaotikus helyzet, és amiatt hogy a Palesztin Hatóság nem tartoztatott le terroristákat, a kalkiliai kivonulást egyelőre elhalasztották.
Abbasz elnök továbbra sem kezdte meg a terrorszervezetek felszámolását, hanem megkérte őket, hogy adják le fegyvereiket a Palesztin Hatóságnak. Az érintettek az udvarias kérést köszönettel elutasították, bár akadtak olyanok közöttük, akik hajlandónak mutatkoztak, hogy a fegyvereiket – ha nem is adják le – de taktikai okokból egy időre elrejtsék szem elől. Abbasz két bizottságot nevezett ki, hogy tárgyaljanak azzal az 523 körözött terroristával, akiknek Izrael követeli elfogását, hogy munkát találjanak nekik – például a palesztin biztonsági szervek kötelékében.
A palesztin szervezetek kairói tanácskozásán a Hamasz vállalta, hogy az év végéig meghosszabbítja a „nyugalmi időszakot” – de elutasította a tartós tűzszünetre való felhívást. Megállapodtak Abbasszal abban is, hogy a Hamasz csatlakozik a Palesztin Felszabadítási Szervezethez, és így részt vesz majd a Gáza Övezet kiürítését követően a kormányzásban, és az elkövetkezendő választásokon is indulni szándékozik.
Az Arab Liga algíri csúcstalálkozóján elutasították azt a Jordán javaslatot, hogy az arab országok normalizálják kapcsolataikat Izraellel a Gázai kivonulást követően, ezzel szemben a 2002-es szaudi béketervet melegítették fel, amely a 67-es határokra való visszatérésért cserében kínálja fel a békét. Ezzel egyidőben visszatért Izraelbe Egyiptom és Jordánia nagykövete, akiket 2000-ben, az intifáda kitörésekor rendeltek haza.
Feszültséget okozott az izraeli-amerikai kapcsolatokban Maale Adumim település bővítésének terve, melyet jóváhagyott az izraeli kormány. A mintegy 3500 lakás építése eredményeként a Jeruzsálemtől 10 kilométerre fekvő település összeérne a Kelet-jeruzsálemi zsidó lakónegyedekkel. Condoleezza Rice külügyminiszter bírálta az izraeli tervet, de Ariel Sharon a bírálatot azzal hárította el, hogy a döntés már öt éve, a Munkapárti kormányzás alatt megszületett.
Az Európa Parlament nagy többséggel megszavazta, hogy az Unió vegye fel a terrorszervezetek listájára az Irán pénzelte libanoni siita Hezbollah szervezetet.
Megkezdődött a felkészülés a Gázai kiürítési terv végrehajtására. A felajánlott kompenzáció hatására a családok egy része hajlandó távozni, de olyanok is vannak, akik nem tudják egykönnyen elhagyni otthonukat meggyőződésük miatt. A kényes helyzetet bonyolítja, hogy a településeken szép számmal vannak önvédelmi fegyverek is, és tartani lehet attól, hogy szélsőségesek a katonákkal való összetűzésektől sem riadnak vissza. A rendőrségi vezetés minden esetre tárgyalásokat kezdett a telepesek képviselőit tömörítő Yesha Tanáccsal, a terv végrehajtásáról.
Breuer-Balla