Forrás: Népszava

Ez a hét is jól kezdődött. Hétfő reggel az MTV szíves közreműködésével tévéképernyőinken megjelent a MIÉP elnöke. Az apropót a Magyar Fórumban publikált cikke adta ehhez; Csurka István hangot adott annak a meggyőződésének, hogy az országot jelenleg kormányzókkal szemben akár „véres harcot” kell vívni. A Nap-kelte Kereszttűz rovatának kérdezői kiváncsiak voltak, hogy a szerző vajon komolyan gondolta-e írásának ezt a kitételét. Nem fogják elhinni: komolyan gondolta.

Voltak a magyar történelemben máskor is olyan helyzetek, amikor a nép nem tehetett egyebet, fegyvert ragadott és felkelt elnyomói ellen – hivatkozott dicsőséges szabadságharcainkra Csurka -, majd nem sokkal később, mintegy váratlan fordulattal több, mint sejtette, hogy egyébként a New York-i ikertornyok elleni terrortámadás mögött a Moszad, vagyis az izraeli titkosszolgálat áll, amely nem mellékesen persze az amerikai CIA-t is irányítja.

A Nap-kelte szerkesztői ezen a ponton úgy látták jónak, ha a kép alatt gyorsan lefuttatnak egy feliratot, amelyből megtudhattuk, hogy ők elhatárolják magukat a MIÉP elnökének szavaitól. A néző meg nehezen dönthette el, hogy sírjon vagy röhögjön.

Tudniillik egyetlen politikai műsor készítőiről sem tételezi fel senki – kivált nem a közszolgálatban -, hogy egyetértenek mindazzal, amit az általuk megfogalmazott kérdésekre interjúalanyaik válaszolnak. És az sem fordul meg a néző fejében, hogy nem értenek egyet – egyáltalán: a néző nem a szerkesztők véleményére kiváncsi. Most ugyan miért érezte szükségét a Nap-kelte, hogy hirtelen épp Csurka mondandójával kapcsolatban ossza meg velünk privát nézeteit? Mi közünk hozzá, mit gondol az ügyeletes szerkesztő a MIÉP elnökének tirádáiról?

Bennünket legfeljebb az érdekelhet, hogy ha már odahívták a stúdióba, és ő elmondta a magáét, akkor minderre a nyilvánosság képviseletében hogyan reagálnak a riporterek. Felvetik-e ott helyben például azt, hogy sokak szemében alighanem közönséges izgatásnak minősül, ha egy politikai párt vezetője – vagy bárki más -, véres harcra buzdít az aktuális parlamenti többség ellen? Aztán kifejtik-e, hogy aki bizonyítékok hiányában a választások elcsalásáról beszél, az a rágalmazás vétségét követi el? Továbbá megjegyzik-e egyáltalán, hogy ismereteik szerint a World Trade Center merénylőit hitelt érdemlően beazonosították, és azok annak az Oszama bin Ladennek a szervezetéhez tartoztak, aki maga is elismerte a tömeggyilkosságot?

Mondom, ha már odahívták Csurkát a stúdióba, akkor mindennek legalább hangot kellett volna adniuk. Ehelyett kellemesen elévődtek alanyukkal, amolyan ” Na ne mondja már, elnök úr!”-modorban, amit olyankor használunk, amikor nem akarunk valakit komolyan venni. De hát miért is került sor erre a Kereszttűz-re? Miért is kellett egy szélsőséges orgánum keretei közül kiemelni és sokkalta nagyobb közfigyelemben részeltetni néhány úszító „gondolatot”? Úgy vélte bárki a közszolgálati műsor felelősei közül, hogy a csurkai felhívás a véres harcra olyasféle politikai közlendő, amely bővebb megbeszélésre érdemes?

Felteszem, a szerkesztői önmentség valahogy így szól: igen, szerintünk a közvélemény számot tarthat rá, hogy ilyen radikális nézeteket is megismerjen. Vagyis komolyan veendőnek tartják Csurka hagymázát; annyira mindenképp, hogy teret adjanak neki. Akkor viszont miért nyegléskednek vele? Miért próbálják lekezelni? Miért nem mérik azon a súlyon, amit épp azáltal tulajdonítanak neki, hogy szóba állnak vele? Miért óvatoskodnak, miért gyávák a demokrácia szellemében beszélni a parlamentarizmus ellen lázító parlamenten kívüli párt vezérével?

Másfelől persze eleve aggályosnak tartom, hogy a „véres harc” aktuális esélyeit bárkivel megvitassuk a médiában. Mintahogy például nem nyitnék polémiát arról sem, megtörtént-e vajon a holokauszt. Vannak témák, amelyek nem ütik meg a demokratikus minimumot, amelyeket „gondozóik” épp azért igyekeznek újra meg újra napirendre tűzni, hogy a társadalmi diskurzus részévé tegyék, s ezáltal egyszersmind kétségessé a hozzájuk tapadt, sztereotip választ. Félreértés ne essék: a kétely az ember örök sajátossága, sőt, joga; mindazonáltal egyes kérdésekben léteznie kell olyan közmegegyezésnek, amely nem tabuként, hanem a demokratikus társadalmi berendezkedés alappiléreként funkcionál. Ilyen bármiféle – bizonyított – genocídium elítélése és elutasítása, és ilyen a plurális demokrácia erőszakos lerombolásának „érdekében” kifejtett propaganda. A demokratikus sajtó legfeljebb arról kezdeményez vitát, hogy ezek a témák miért kerülnek elő újra meg újra, hogy folyamatos jelenlétük milyen társadalmi-politikai okokra vezethető vissza – de nem teremt fórumot, s főként nem kritikai reflexió nélkül, olyan politikusoknak, akik a demokratikus közmegegyezés ellen szónokolnak.

Felteszem, miután a Nap-kelte hétfői Kereszttüze nem vált a műsor nagyobb dicsőségére, ennek a közszolgálati televízió némely vezetői talán hangot is adtak. Ez ugyanis megmagyarázná azt, ami már kedden reggel történt; amikoris a Nap-kelte egy kínban fogant beszélgetés erejéig visszatért az előző napi tragikomédiára. Ahogy mondani szokás: ellensúlyt képezett. Meghívott két jeles professzort, Krausz Tamást és Valki Lászlót, a maguk tekintélyével és tisztességével „tennék helyre” a MIÉP-elnök megnyilatkozását. És ők a számukra szűkreszabott néhány percben valóban higgadt, tárgyszerű kommentárt fűztek a korábbi blaszfémiához. A Nap-kelte szerkesztői pedig – gondolom – elégedettek a teljesítményükkel, minthogy kiegyensúlyozták Csurkát.

Leszögezendőnek tartom, hogy nem sikerült. Nem sikerülhet. Amikor a kiszámíthatóan szélsőséges pártelnököt a számára mindennél fontosabb nyilvánossághoz juttatták, először is megszegtek egy iratlan, de létező normát. Amikor az interjúban nem vállalták állításai köteles kiigazítását, vagyis a tények ismertetését, akkor szakmailag könnyűnek találtattak. Amikor pedig egy feliratban közzétett, nevetséges „elhatárolódással” próbáltak javítani a helyzeten, csak azt mutatták meg, hogy rossz az ítélőképességük.

A másnapi „libikóka”-ötlet márcsak azért is szánalmas, mert másnapi: tehát elkésett. Lényegében annak beismerése, hogy akkor és ott, amikor kellett volna, a műsor riporterei alulteljesítettek. Mert remélem, nem bántom meg a két kitűnő szakembert, Krausz Tamást és Valki Lászlót, ha azt mondom, amit ők közöltek a nézőkkel kedden, azt hétfőn a műsorvezetőnek és társainak is tudniuk kellett. Bizonyosan tudták is. Csak rosszul értelmezték a szerepüket.

Mint maguk a szerkesztők, mikor úgy döntöttek, márpedig meg kell kérdezni Csurkától, hogy is állunk azzal a véres harccal.

Nem kell megkérdezni. Aki kiváncsi a részletekre, megveszi a bővebb tájékoztatásához szükséges MIÉP-lapot. Ez a demokrácia. Aki meg a közszolgálatban dolgozik, nem csinál reklámot az ilyen hangnak; mégha a botrányszagra garantáltan gyűl is a néző.

Mert ez a lemondás is a demokráciához tartozik.

Mészáros Tamás