Forrás: HETEK

HETEK – Országos Közéleti Hetilap | IX. ÉVFOLYAM, 15. SZÁM | 2005. ÁPRILIS 15.

Hechs László

Bush a birtokán tárgyalt Ariel Saronnal

Irán már gyártja az uránt

A látszat néha csal. Ariel Saron izraeli kormányfő washingtoni látogatásának napirendjén nemcsak a gázai kivonulás és a Male Adumim-i lakásépítő program szerepelt, hanem a sokkal kisebb nyilvánosságot kapó iráni nukleáris program is. Izrael szerint elérkezett az idő, hogy az iráni ügyet büntető szankciók kiszabása céljából az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalják. Irán már csak karnyújtásnyira áll az urándúsítástól, amely az atomfegyver elkészítését elérhető közelségbe hozza. Joav Galant, Saron katonai titkára Bush elé tárta a legújabb hírszerzési dokumentumokat és műholdfelvételeket, amelyek szerint Irán nukleáris programja “rendkívül előrehaladott” állapotban van.

George W. Bush texasi birtokán fogadta Ariel Saront. Zavartalan környezet Fotó: Reuters

A megfelelő lépések megtételéhez azonban Bush elnöknek a nemzetközi kvartett “útiterve” megvalósításában eredményeket kell felmutatnia. Pedig az útiterv tetszhalott állapotban van. Ugyan augusztusra Saron kivonul a Gázai övezetből, az egyoldalú lépés nem része a nemzetközi béketervnek. Abbász ezzel szemben még a kisujját sem mozdította a terrorszervezetek lefegyverzésére. Bush bátor lépésként üdvözölte Saron gázai kivonulási tervét, és a békefolyamat hiátusait a felek közötti “bizalom hiányának” tudta be. Ám a nézeteltérés a Male Adumim-i lakásépítési terv kérdésében megmaradt a két vezető között. A közösen tartott sajtótájékoztatón Bush elnök megerősítette: a végső rendezésnek a térség új erőviszonyait kell számításba vennie, és nem lenne reális, ha Izraeltől az 1949-es fegyverszüneti vonalakhoz való visszatérést várnák el. Ugyanakkor hangsúlyozta: az útiterv alapján Izrael köteles leállítani a települések építését, és nem szabad a végső rendezést hátrányosan befolyásoló intézkedéseket tennie. Bush és Saron a sajtókonferencia előtt a texasi Crawford tanyán folytattak megbeszéléseket. Saron Bush elnökkel szemben kiállt amellett, hogy Izrael stratégiai érdeke, hogy Male Adumim, Jeruzsálem külvárosa még a végső rendezést követően is izraeli fennhatóság alatt maradjon.

Saron tisztázta korábbi kissé elhamarkodott megjegyzését, amelyben jelezte: Izrael a polgárháború szélén áll. A sajtókonferencián kifejtette: a helyzet feszült ugyan, ám a gázai kivonulás békében lezajlik majd. A terrorral kapcsolatosan Saron és Bush is sürgette a palesztinokat: ne elégedjenek meg részleges intézkedésekkel, hanem teljes egészében számolják fel a terrort. Saron megerősítette, hogy az “illegális telepes őrposztokat” felszámolja, és amennyiben a biztonsági helyzet ezt megengedi, több várost is átad majd a Palesztin Hatóság ellenőrzése alá.

A háttérből kiszivárgó hírek alapján tudható, hogy Mahmúd Abbász aggódik: úgy véli, Bush és Saron a nyugati parti nagyobb településblokkok Izraelhez csatolásáról már titokban megállapodott. Nabil Abu Rudeineh, Abbász egyik tanácsadója jelezte: “Bush-nak nincs joga, hogy a palesztinok részéről tárgyaljon a nyugati part jövőjéről. Bushnak meg kell értenie, hogy Izraelnek az 1967 előtti határokra való visszavonulása nélkül nem lesz béke a Közel-Keleten.” A palesztin terrorszervezetek Gázában tartott sajtóértekezletén Abu Dadzsaneh, az Iszlám Dzsihád szóvivője azt nyilatkozta: “Saron és Bush azért találkozott, hogy megújítsa elkötelezettségét a palesztin nép lemészárlására. (…) Az ellenállás jogszerű és nem adjuk fel fegyvereinket, még azután sem, hogy a telepesek elhagyják Gázát. Csak azután tesszük le, ha egész Palesztina felszabadult” – tette hozzá a szóvivő. Abu Muhammed a Fatah terrorszervezete, az Al-Aksza Mártírjainak Brigádja képviseletében jelezte: nem adják át fegyvereiket addig, amíg az összes telepes el nem távozik az 1967-ben elfoglalt területekről.

Az eddig ismeretlen Nasszer Edin Brigádok képviseletében pedig Abu Abír jelentette be: “Az ellenség csak az erőszak nyelvét érti, és mi folytatjuk rakétatámadásainkat, továbbá bombákat robbantunk és öngyilkos merénylőket vetünk be mindaddig, amíg fel nem szabadítjuk egész Palesztinát.”

Yehuda Lahav, Tel Aviv

Jeruzsálemen nem osztoznak

Egy nemrégiben készített izraeli-palesztin közvélemény-kutatás szerint a tavalyi évvel összehasonlítva úgy a palesztinok, mint az izraeliek körében megnőtt a kompromisszumos megoldások és a békés rendezés támogatottsága – mégpedig csaknem minden mutatóban.

Az Izrael és a jövőbeli palesztin állam közötti határok kérdését alapjában véve a kutatók a “Genfi felhívásból” vették át: a palesztin állam az 1967-es demarkációs vonal mentén alakul meg, a terület mintegy három százalékán elterülő zsidó település-tömböket Izraelhez csatolnák, a palesztin államot területcsere keretében egyenlő nagyságú területtel kompenzálnák. Erre a kérdésre igenlő választ adott a palesztin megkérdezettek 63 százaléka (a 2003. decemberi hasonló felmérés 57 százalékával szemben). A tervet az izraeliek 55 százaléka fogadja el (egy évvel korábban 47 százalék).

Ha alá is írják a békeszerződést, biztosítani kell stabilitását és garantálni kell Izrael biztonságát. Ennek érdekében, többek között, az izraeli-palesztin határon meghatározatlan időre nemzetközi békeerőket telepítenének. Izrael használhatná a palesztin légteret az izraeli légierő manővereihez, anélkül hogy csorbulna a palesztin állam szuverenitása légtere fölött. Ezt a lehetőséget pozitívan értékeli a palesztinok 53 százaléka (23 százalék) és az izraeliek 61 százaléka (50 százalék).

A leglényegesebb kérdés arra irányult, hogy az ilyen értelmű megállapodás után végéhez érne-e a konfliktus; utána egyik félnek sem lennének többé követelései a másikkal szemben, békében és jószomszédi viszonyban élnének egymással. A palesztinok 69 százaléka válaszolt igennel (42 százalék), valamint az izraeliek 76 százaléka (66 százalék).

A konfliktus lezárása után a palesztinoknak el kellene ismerniük Izraelt mint a zsidó nép hazáját, az izraelieknek Palesztinát mint a palesztin nép hazáját. Ezzel egyetértett a palesztinok 63 százaléka (52 százalék), az izraeliek 70 százaléka (65 százalék).

Csak Jeruzsálem kérdésében, valamint a palesztinok körében a palesztin állam demilitarizálásának kérdésében fordult meg a válaszadók véleménye.

A megfogalmazott kérdés szerint Jeruzsálem a két állam közös fővárosa lenne, az arab negyedek palesztin fennhatóság, a zsidó negyedek izraeli fennhatóság alatt lennének. Ezt a lehetőséget a palesztinok 44 százaléka fogadná el (2003-ban 46 százalék), az izraeliek 39 százaléka támogatná (egy évvel korábban 41 százalék). A palesztin állam demilitarizációját csak a palesztinok 27 százaléka fogadná el (2003-ban 36 százalék), míg az izraeliek körében a palesztin demilitarizációt támogatók aránya a 2003. évi 61 százalékról 68 százalékra emelkedett.

A két közvélemény-kutatás összesített eredménye optimizmusra adhat okot, ami a körvonalazott mutatókon alapuló esetleges békeszerződés fogadtatását illeti – ha ugyan a politikusok eljutnak egy ilyen megegyezéshez. A kérdés éppen az, képesek-e a politikusok eljutni egy olyan megállapodáshoz, amely lehetségesnek és kölcsönösen elfogadhatónak látszik. Ha nem, akkor az izraeliekre és a palesztinokra még sok, az elmúlt négyévihez hasonló fájdalom vár. De ha így történne, senki sem hivatkozhatna arra, hogy ez a két nép akarata és vágyai szerint történik.

Copyright Š HETEK. Minden jog fenntartva.

Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected] Internet szolgáltatónk a TisztaNet

Hirdetési tarifatáblázat a Hetek nyomtatott változatához

Comments are closed.