Forrás: HETEK

Ariel Saron győzött – de még kérdéses, hogy milyen áron. Két nagy horderejű szavazásra is sor került a hét elején az izraeli parlamentben. Előbb a gázai kivonulásról kezdeményezett népszavazás tervét utasították el a képviselők, majd pedig a jövő évi költségvetés elfogadásával gyakorlatilag egy évre szabad kezet adtak Ariel Saronnak, hogy végrehajtsa a gázai, utána pedig a ciszjordániai zsidó falvak felszámolásának programját. Mindkét szavazás különös vonása volt, hogy az ellenzék támogatására volt szükség a kormányoldal „rebellis” képviselőivel szemben.

„Amit Saron tett, az megbocsáthatatlan – nyilatkozta a telepesek egyik vezetője, Pinhas Wallerstein. – Hiába nyújtja most ki a kezét, miután becsapott bennünket. Nagyon veszélyes ember, akivel nem köthetünk kompromisszumot.” A keserűség egyik oka, hogy az izraeli kormány által egyoldalúan meghirdetett gázai kivonulás az első olyan területátadás a történelemben, amelynek során békeígéreteken kívül semmit kap cserébe Izrael. Az ígéretek és szép szavak pedig az oslói megállapodás óta eltelt egy évtizedben sokat veszítettek hitelükből. Saron nem adott választ támogatóinak, hogy miért fordult szembe azzal a programmal, amely alapján négy évvel ezelőtt megválasztották. A miniszterelnök némán, rezzenéstelen arccal ülte végig a gázai népszavazásról szóló vitát a knesszetben, míg munkatársai kedélyesen kávézgattak a parlament büféjében. Hiába szavazott a kormány hat minisztere – köztük a külügyi, a pénzügyi és az igazságügyi tárca vezetője is – a referendum mellett, azaz Saron ellen, a Simon Peresz vezette baloldali Munkapárt és Tomi Lapid pártjának, a Sinujnak ellenzéki frakciója kényelmes többséget biztosított a kormányfő számára.

A népszavazás egyik kezdeményezője, Benjamin Netanjahu volt miniszterelnök, jelenlegi pénzügyminiszter szerint a parlament döntése kettészakítja az izraeli társadalmat, és az egyoldalú kivonulás csak arra jó, hogy felkeltse a palesztinok, valamint a nemzetközi közösség étvágyát további olyan lépésekre, amelyért cserébe a palesztin félnek nem kell semmit adnia. Benny Elon volt turisztikai miniszter egy provokatív módosító indítványt nyújtott be a költségvetési törvényhez, amely a gázai kivonulás költségeit 2,2 milliárd sékelről (88 milliárd forint) 2200 sékelre (88 ezer forint) csökkentette volna.

A javaslatot a parlament nem szavazta meg. Egy Likud-párti képviselő, David Levi arra figyelmeztetett, hogy a referendum elutasítása vérontáshoz vezethet. Kérdés, hogy a Saronnak címzett szélsőséges fenyegetések – amelyek az oslói szerződést aláíró Jichák Rabin sorsát ígérik neki – és a telepesek állítólagos fegyveres szervezkedése valóban olyan általános jelenségek-e, mint ahogy azt az utóbbi hetekben a politikai propaganda terén nem kis tapasztalattal rendelkező izraeli sajtó beállítja, vagy elszigetelt jelenségek csupán. A hatóságok mindenesetre fontolóra vették a telepesek önvédelmi fegyvereinek a begyűjtését.

A telepes mozgalom vezetői cáfolják, hogy erőszakra készülnének, ám úgy érzik, hogy Saron becsapta őket, hiszen megválasztásakor azt ígérte, hogy megvédi Izraelt a baloldali kormány területeket osztogató politikájával szemben. A nyáron mégis az ő rendeletére fogja kiüríteni az izraeli hadsereg a Gázai övezetet, és Saron kritikusai szerint csak idő kérdése, hogy mikor kerülnek sorra a gázaiknál sokkal nagyobb létszámú települések a Nyugati-parton, vagy akár Jeruzsálem megosztása a palesztinokkal.

A kivonulás megakadályozására az utolsó parlamenti esély a költségvetés leszavazása, és ezzel együtt a kormány megbuktatása lett volna. A knesszet azonban – igaz, a képviselők több mint 20 százalékának a távolmaradása mellett – 58-36 arányban megszavazta a büdzsét. Az eredmény nagy megkönnyebbülést jelent Saronék számára, hiszen ezzel elhárult annak veszélye, hogy a gázai kivonulásra a választási kampány közepette kerül sor.

Ma még nem tudni, hogy az egykor tábornokként „Buldózer” becenévre hallgató Saronnak milyen árat kell fizetnie tervének keresztül viteléért – mármint azon felül, amit a költségvetésben állnia kellett. Az izraeli jogszabályok ugyanis lehetővé teszik, hogy a parlamenti pártok saját programjaikra elkölthető kereteket kapjanak. A miniszterelnök idén 1,6 milliárd sékelt (64 milliárd forint) biztosított az őt támogató ellenzéknek, elsősorban a Munkapártnak és a Sinujnak. Ez utóbbi párt máris vihart kavart azzal a bejelentésével, hogy a pénzből az egyik pártvezető által irányított herzliai Interdiszciplináris Központot támogatja majd. A Sasz párt vezetője szerint a pénzjuttatások „oxigénmaszkot” jelentettek a bukás fenyegette kormány számára, ám az embereket „megfojták majd”.

Saron mindenesetre magabiztos és békülékeny. Szóvivője útján máris bejelentette, hogy „olajágat nyújt” riválisainak és kritikusainak, köztük Benjamin Netanjahunak, a rebellis Likud-tagoknak, sőt a telepesek vezetőinek is. „Jól harcoltak, de a csatának vége van. Most az egység ideje jött el mindenki számára” – üzente Saron.

Morvay Péter

Rosszabb világ jöhet

Csalódást kell okoznom önöknek – kezdte budapesti sajtótájékoztatóját Juval Steinitz, az izraeli parlament, a knesszet külügyi és védelmi bizottságának elnöke. A politikus ugyanis nem osztja a nyugati vezetők és a közvélemény újra feltámadt optimizmusát a közel-keleti helyzettel kapcsolatban. Steinitz szerint Mahmúd Abbász palesztin elnök eddig nem igazolta a megelőlegezett bizalmat. Ami pedig az iráni atomfenyegetést illeti, nagyon rövid idő maradt a cselekvésre, különben a „világ néhány hónap múlva nem lesz ugyanaz többé” – figyelmeztetett.

Az elmúlt hónapok kedvező fejleményei közé tartozik, hogy sokkal kevesebb a terrortámadás és ezzel együtt az emberi szenvedés is Izraelben – hangsúlyozta a képviselő, de azonnal hozzátette: a rövid távon nyugodtabb helyzet azonban nem garantálja a hosszú távú békét, és ennek már most látszanak a figyelmeztető jelei. Az ígéretek ellenére Abbász nem fegyverezte le a palesztin terrorcsoportokat, ugyanúgy, ahogy Arafat sem tette azt meg az oslói szerződés aláírása után. Sőt, Abbász azzal, hogy engedélyezte a Hamasz számára, hogy induljon a nyári parlamenti választásokon, elődjénél is messzebbre ment, hiszen Arafat legalább látszat szerint igyekezett távolságot tartani a nem az ő befolyása alatt álló fegyveres csoportoktól. „Ha a gyilkosok a parlamentbe vonulnak, akkor is gyilkosok maradnak” – állította a képviselő.

A Likud párthoz tartozó Steinitz, aki egyben a knesszet hírszerzési albizottságának is a vezetője, elmondta: hivatalból megkapja ugyanazokat a napi biztonsági jelentéseket, mint a miniszterelnök. Ezekből jól látszik, hogy a palesztin csoportok a fegyverszünet ellenére továbbra is támogatást kapnak Szíriából és Iránból. A libanoni Hezbollah pedig – amelyet Steinitz a világ egyik legerősebb és legjobban szervezett terrorhálózatának tart – pénzen kívül fegyverekkel és „szakemberekkel” is segíti többek között a Hamaszt és az Iszlám Dzsihádot. Az arab világ Izrael-ellenes propagandája pedig nem csökkent az elmúlt hónapokban, és ez szintén a hosszú távú megbékélés fontos akadálya lehet.

A Hetek kérdésére, miszerint a hírszerzési bizottság jól értesült elnökeként bizonyára tudja, van-e alapja a londoni Sunday Timesban néhány hete megjelent értesülésnek arról, hogy az izraeli légierő elit alakulatai a Negev sivatagban már az iráni atomlétesítmények elleni támadásokat gyakorolják, Steinitz diplomatikusan annyit válaszolt, hogy a szóban forgó cikket ő is „csak az újságban olvasta”. Irán – tette hozzá – az egész világot fenyegeti atomprogramjával, ezért nem a „kicsiny” Izrael feladata, hogy ezt egyedül megakadályozza. „Ma egészen más helyzet van, mint 1981-ben” – utalt az iraki atomreaktor ellen végrehajtott izraeli kommandóakcióra. Iránt nem lehet sem az egykori Irakhoz, sem a mai Észak-Koreához hasonlítani, mivel a teheráni vezetés atomprogramja nem a regionális hatalom megszerzését tűzte ki célul, hanem annál távolabbi tervei vannak. Irán jelenleg ötvenezer urándúsítót üzemeltet, amelyekből évente húsz-harminc atombomba gyártására alkalmas hasadóanyagot képes előállítani, ha nem békés célokra használja ezeket a centrifugákat.

A bombagyártás mellett Irán ugyanilyen intenzitással fejleszti hosszú hatótávolságú rakétáit. Jelenleg a Sahab-2 típusú rakétával az egész Közel-Keletet el tudják érni, míg a Sahab-4 képes arra, hogy eltaláljon 2000 kilométer távolságban lévő célpontokat is. Ez már eléri a Balkán déli részét. „Magyarországot azonban nem” – tette hozzá Steinitz, ám nyugalomra még sincs ok. Néhány éven belül hadrendbe állíthatják ugyanis a Sahab-5 típusú rakétát, amelynek 5000 kilométeres hatótávolságába beletartozik Párizs és London, vagyis Európa egésze. Ha ezt hagyjuk megtörténni, a mainál sokkal rosszabb és veszélyesebb világ jönne létre, ráadásul Irán példája felbátorítaná Szaúd-Arábiát, Szíriát és Egyiptomot is saját atomfegyver megszerzésére – fejtette ki lapunk érdeklődésére Juval Steinitz

Morvay Péter