Forrás: Népszava

Tisztelt Tanár Úr,

Nem vinne rá a lélek, hogy beálljak az Önt cikiző zsurnaliszták sorába a Fidesz-konzultációs szerepvállalásáért. Nem tenném, mert ehhez túlságosan tisztelem Önt. Bennem még eleven az emlék arról a napról, amikor Ön először használta 56-ra a ‘népfelkelés’ szót.

Emlékszem, valami nagyon fontos újságíró-találkozó volt, fontos és fontoskodó hírlapírókkal, s a kopott padsorok között egy-két perc alatt végigszáguldott a hír. Népfelkelés! Pozsgay! Mulatságos volt megfigyelni, ahogyan a jóelőre feliratkozott, s éppen sorra kerülő hozzászólók hogyan tekerték el gyorsan a mondanivalójukat. Mindenki igazodni próbált. Volt, aki besszre játszott, s mintha mi sem történt volna, folytatta a keményvonalas mondókát. Mások azonnal átfazonírozták magukat, s új idők új szónoklataival lepték meg a hallgatókat. Az sem felejthető el, hogy lakitelki és egyéb sátorok népe igen sokat köszönhet Önnek. Akkor még komoly jelentősége volt egy Magyar Nemzet-interjúnak! Talán a romantikus 80-as évtizedvégi időkben valahogyan egyszerűbb volt a kiigazodás: liberálisok, népiesek, baloldaliak, européerek és antiszemiták azok voltak, akik – s nem álcázták magukat haladónak, konzervatívnak, polgárinak, technokratának (a sort folytathatnám). Ki akartak fejezni valamit, képviselni akartak valamit a csurranó-cseppenő szabadságban, s nem csupán a másik oldal ellenében és kárára határozták meg magukat (Ön nyilván érti, mire gondolok).

A romantikus-szép idők elmúltak, s ma már mindannyian látjuk, mire mentek politikusaink az elmúlt 15 év alatt. Lejáratták a parlamenti demokráciát, PR-politizálássá silányították a nép szolgálatát, szűk csoportharcokat és zsákmányszerző klikkháborúkat nyilvánítottak államérdeknek.

Megértettem, hogy Ön ebből kimaradt, s a katedrára menekült.

És nem értem, hogy miért tért vissza a politikai arénába. Mások mondják: sértettségből, mellőzöttség érzéséből. Én – hogy őszinte legyek -, nem is akarom megérteni.

Már mondtam, hogy tisztelem Önt, tehát elfogadom az elhatározását. Nem is mondanék ítéletet erről a lépéséről. Nem is csak a tisztelet okán: egyszerűen csak abból a meggondolásból, hogy egy ilyen konzultációs megbízás még sok hasznot is hozhat mindannyiunknak.

Egyszerűbben szólva: Önön múlik, hogy mire használja a felajánlott lehetőséget. Ön a nevét, tekintélyét adta a Fidesz vezérének – meglátjuk, mit kapunk majd mi, szavazók. Rossz esetben lehet olyan kimenetele is a dolognak, hogy a Fidesz egyszerűen csak kölcsönveszi a nevét és tekintélyét saját választási kampányának hitelesítéséhez. Némi lakitelki pátosszal: lehet Ön csupán egy bokréta Orbán kalapján.

De az is lehet, hogy Ön valóban kihasználja különleges konzultánsi helyét. Ritka alkalom: szembesíthet egy pártvezetést a valósággal, kivezethet egy pártvezetőt a nagygyűlések és pártrendezvények megszervezett lelkesedéséből.

Én feltételezem ezt, s rögtön kihasználom az alkalmat arra, hogy beszámoljak Önnek a közemberek – akik között élek – jelentős részének érzéseiről, gondolatairól. Jó volna, ha konzultálna ezekről is a megbízójával.

Az első: végignéztem valami műsort a tévében, ahol az ön két konzultáns kollégája két – nagyon meglepő – állítást mondott bele a kamerába. Az első: ez a testület nem pártalakulat, hanem civil kezdeményezés, amilyenből Nyugat-Európában és Amerikában nagyon sok van. A másik: a nyilatkozó konzultáns-kolléga nem értette, hogy miért csökkent annyira a politika hitele Magyarországon.

Nos, tisztelt Tanár Úr, a két állítás szervesen összetartozik. Hogy röviden fejezzem ki magam: a politika hitelének emeléséhez talán nem kellene hazudni. Például egy olyan testületről, amelyet egy pártelnök gründol, egy pártalapítvány finanszíroz, és szorgos pártaktivisták adják az infrastrukturális és személyi hátteret, nem kéne bizonygatni, hogy az civil kezdeményezés. Lehetni persze lehet – viszont aztán nem kell csudálkozni, hogy az emberek rosszul viselik el, ha ennyire hülyének nézik őket.

Egy másik dolog, amit elmondhatna a megbízójának: nem kell odaállni minden védhetetlen, nyilvánvalóan vesztes, eltolt dolog mögé – csak azért, mert a mi kutyánk kölyke tolta el. Ha egy Fidesz-alelnök március 15-én egy kis ünnepi nemzetárulózásra ragadtatja magát – nem kellene azt a pártelnöknek rögtön megérteni. A kulturált magyar politika érdekében el kellene határolódni tőle, különben: lásd az előző bekezdéseket.

Vagy: ha az Ön megbízójának egyik párttársa lelkesen homoszexuális pedofilnak címkéz egy egész pártot (csak zárójelben: és éppen az illető képviselő saját egyházának megannyi pedofil-botránya után) – azt sem kellene annyira megérteni. Vannak bizonyos minimális szellemi-kulturális határok. Nem volna szükséges magyarázni a magyarázhatatlant – azt az embert le kell váltani parlamenti tisztségeiből, s sürgősen ki kellene ebrudalni a képviselők közül is.

Csak azért írom mindezeket Önnek, hogy tisztában legyen: konkrétan milyen közeghez, milyen politikai háttérhez adja Ön éppen a tanácsadói tekintélyét.

A legfontosabb társadalmi jelenség azonban, amiért megírom ezt a nyílt levelet Önnek: a rettegés.

Az emberek jelentős része fél, retteg attól a kampánytól, ami vár rá.

Már megint kezdődik: már megint jönnek ‘ezek’, folynak a médiából és ostoba hazugságaikkal, átlátszó magyarázkodásaikkal, élhetetlenné teszik a hétköznapokat.

Az emberek gyűlölik a kampányokat.Nem akarom dramatizálni a helyzetet fölöslegesen: az emberek félnek az újabb őrülettől. Még friss a kétigenes-kétnemes népszavazás emléke: a nagyon buta rákócziferences plakátok, az ‘az-egészség-nem-üzlet’ színvonalú hazugságok, a felhergelt erdélyiek és felvidékiek dühe és bánata. És nemsokára újra kezdődik…Az emberek félnek.Már most megindultak a lejárató kampányok: Orbán-szőlők az egyik oldalon, Kulcsár-haverok a másikon. Ön mint politológus, tudja: a magyar politikai kultúrában nem ügyek szerepelnek, nem is eszmények, hanem személyek – istenített vagy elátkozott politikusok -, és nagyhangú, pufogó frázisok. Az Ön megbízója például hallatlan szolgálatot tett a szociknak 2000-ben: emlékezetes kampányzáró beszédével olyan félelmet sikerült keltenie a társadalom jelentős részében, olyan zsigeri rettegést sikerült kiváltania a kisemberben, hogy még azok is elmentek a Fidesz ellen szavazni, akik különben biztosan otthon maradtak volna. Az a bizonyos Orbán-beszéd hozta meg a szocik győzelmét – gondolom, máig hálásak érte.

S most újra szekértáborok állnak majd egymással szemben, ahol szembe kerülnek egymással családtagok, barátok, régi harcostársak. És – ne feledje – Önnek kell tanácsot adnia.

Én azt szeretném, ha elmondaná a megbízójának: a következő választást már most, 2005. márciusából a félelem lengi körül. Félelem a kampánytól, a gyűlölködéstől, az újabb hazugság-áradattól.

Tanár Úr! Ön már 1989-ben bebizonyította, hogy képes hidat állítani a társadalom legkülönbözőbb rétegei, képviselői, gondolkodói között. Ki kell mondanom, szerintem igaza van Orbán Viktornak: Önre van szükség.

Ön az, aki még erőt adhat az amúgy agresszív Fidesz mérsékelt politikusainak. Elhitetheti velük, hogy sikerre lehet vinni egy pártot acsarkodás, gyűlölködés és hazudozás nélkül is. Kérem, használja integráló képességét és győzze meg a megbízóját: a választásig vonja vissza az első vonalakból a párt héjáit, Ádert, Pokornit, és a kiskaliberű csahosokat. Váltsa le őket! Győzze meg O. V-t, hogy nem érdemes néhány tízezernyi szavazatért gazsulálni a szélsőjobbnak. Bírja rá a Fidesz kommunikátorait, hogy nem kell civil szervezetként eladni pártalakulatot, népi kezdeményezésként a központi pártdirektívákat. Ismét elmondom, amit Ön biztosan jobban tud nálam: az emberek nem hülyék!

Mint politológus, Ön biztosan látja, hogy a Fidesz tudatos image-politikát folytat: minden irányzatra ráállít egy embert. O.V. most a meghallgató-megértő apafigurát alakítja, még a panelprolik népével is hajlandó szóba állni – míg a többiek folytatják a bujtogatást. A ‘galamb’ O. V. mögött ott sorakoznak a Fidesz héjái és ott a Fidesz általános, negatív és lejárató politikája.

Most Ön adhat tanácsot, konzultálhat a Fidesz első emberével. Ritka alkalom: segíthet normalizálni a magyar politikai élet végsőkig elmérgesedett légkörét.

Tanár úr: egy újabb történelmi szerep vár Önre.

Több mint bokréta!

Sós Péter János, kommunikációs szakértő

Kérem, használja integráló képességét és győzze meg a megbízóját: a választásig vonja vissza az első vonalakból a párt héjáit, Ádert, Pokornit, és a kiskaliberű csahosokat. Váltsa le őket!

vezetőanyag