Forrás: NépszavaEgy floridai bíróság idén márciusi ítéletében helyt adott magyar származású holokauszt túlélők beadványának és kártérítést ítélt meg az amerikai megszállási övezetben eltűnt műtárgyaikért, értékeikért. Kevésbé közismert, de Magyarországot több „aranyvonat” is elhagyta éppen 60 évvel ezelőtt, március végén. Ezek többnyire az amerikai hadsereg kezébe kerültek és a vagonokba zsúfolt kincsek nagy része egy-két éven belül hazatérhetett, de nem minden.
A titkos szállítmányokról Mihály Máriát, a Szépművészeti Múzeum álatlános főigazgató-helyettesét kérdeztük.
A XIX. század végén, XX.század elején keletkezett jelentős hazai műgyűjtemények már az 1929-es nagy gazdasági világválságot követően kezdtek felbukkanni a nyugat-európai, amerikai árveréseken, de kényszerű „kivándorlásukra” csak a II. világháború végjátékában került sor. Akkor az elkobzott zsidó vagyonok-bennük a lehíresebb magángyűjteményekkel-, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) arany és ezüst tartalékai, múzeumok műtárgyai hagyták el az országot.
A háború kitörése után, mint máshol is Európában, sokan igyekeztek biztonságba helyezni értékeiket, például bankok trezorjaiban, illetve műtárgyakat múzeumi letétként. A háború utolsó időszakában létrehozták a „kormánybiztosság a zsidók zár alá vett műtárgyainak számbavételére és megőrzésére” hivatott szervezetet. Vezetője a Szépművészeti Múzeum igazgatója, Csánky Dénes lett. Csánky 1935-től vezette az intézményt. A kormánybiztosság egyébként függetlenítve volt a múzeumtól. Csánky az általa legértékesebbnek tartott műtárgyakat, festményeket a Szépművészeti Múzeumba szállíttatta.
A német megszállást, 1944. március 19. vasárnapját követően megindult a magán „műgyűjtés” is. A Wermacht és SS tisztek egyebek mellett az elhurcolt, vagy gettóba kényszerített, gyakran már legyilkolt zsidók lakásaiba, villáiba telepedtek, ahol az otthagyott értékekből kedvükre válogathattak.
A front közeledtével, 1944. végén Csánky a nyilas kormány belügyminiszterének, Rajniss Ferencnek az utasítására a Szépművészeti Múzeum értékeit és az „elhagyott”, vagyis zsidó tulajdonosaiktól elrablott műkincseket nyitott teherautókon a nemzetközi Vöröskereszt védnökségét élvező pannonhalmi bencés apátságba szállították. Szerencsére a műkincseknek nem esett baja. Amikor 1945. elején kiderült, hogy ott sincsenek kellő biztonságban, januárban az értékeket a szentgotthárdi ciszter apátságba vitték tovább. Majd” napra 60 éve, március 30-án ládákba csomagolták a festményeket, műtárgyakat. Bogyay Tamás művészettörténész listát készített-a későbbi törtépnések szempontjából létfontosságúnak bizonyult, hogy több másolatot is írt- a kollekcióról. A két tehervagonba zsúfolt 80 láda még aznap elhagyta Magyarországot. Az apátságban maradt 45 láda, mert nem fértek már föl a vagonokba. Ez a szentgotthárdi anyag még „45 nyarán visszakerült Budapestre. A két vagon május elején esett amerikai hadifogságba Standach és Grassau között. Az amerikaiak a müncheni nagy Central Collecting Pontba szállították, egyikébe a Németországban kialakított néhány központnak, ahol a nácik által Európában összerabolt műkincseket gyűjtötték össze. Az érintett kormányoknak listákkal kellett bizonyítaniuk, hogy mit vittek el tőlük a német megszállók. Dormán Andrea és Oroszlán Zoltán művészettörténészek 1946-ban Bogyay hiteles leltárívével érkeztek a bajor fővárosba.A műkincsek átvételi elismervényét Náyrády Miklós államtitkár írta alá. Karácsonyra 69 ládában-időközben átcsomagolátk a műtárgyakat-783 tétel, 1024 műkincs tért haza.
Az úgynevezett Műkincs vonat sorsa ezzel véget ért, de nem ez volt az egyetlen kincses szerelvény – említette Mihály Mária. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) arany és ezüst tartalékait, a Széchényi Könyvtár jó néhány értékes kötetével együtt ugyancsak Ausztriába evakuálták. Ennek az Aranyvonatnak a története talán a legismertebb. A III. amerikai hadsereg Frankfurt am Mainba irányította a szerelvényt. Az MNB aranykészletét már 1946. augusztus 8-án visszaszolgáltatták Magyarországnak. A világ addigi legnagyobb inflációja döntően ezért érhetett véget és születhetett meg a forint. Az Ezüstvonat csak egy évvel később követhette az Aranyvonatot.
A legkalandosabb sors azh úgynevezett Werfen-vonatnak jutott osztályrészül – fogalmazott a főigazgatóhelyettes. Nevét arról az osztrák településről kapta, ahol amerikai kézbe került, de addig hosszú utat tett meg. A szerelvényt az a Toldy Árpád indította el és kísérte jó ideig, aki a zsidók vagyoni ügyeinek kormánybiztosa volt a Szálasi-kabinteben. Ő Csánkyval ellentétben elsősorban nem műtárgyakban utazott, hanem különféle értékeket gyűjtött: szőnyegeket, kristály, ezüst és arany tárgyakat, egyéb értékeket.
A szerelvény „45 elején előbb Zircre, majd Brennbergbányára érkezett. Menet közben valahol a győri múzeum gyűjteménye is a vagonokra került. Azutolsó magyar településen még névvel címmel ellátva külön csomagokban voltak az értékek. Brennbergbányán azonban Toldy utasítására osztályozták a rakományt és külön-külön csomagolták a szőnyegeket, a porcelánt, kristályt, ezüstöt, aranyat. Attól kezdve jószerivel lehetetlen volt megállapítani, mi honnan és kitől származik. A csekély értékű 1181 festménynek pedig kezdettől megállapíthatatlan volt az eredeti gazdája. A Werfen-vonat a Műkincs vonattal egy napon, 1945. március 30-án gördült át az osztrák-magyar határon. Toldy Árpád máig ismeretlen okból három vagont lecsatoltatott és Innsbruckba távozot vele. A későbbi francia megszállási övezetből Párizsba kerültek a vagonok és csak 1948-ban térhettek haza a drágakövekkel és arannyal teli ládák.
A másik másfél tucatnyi vagonból álló szerelvénynek Avar László vette át a parancsnokságát, aki a légvédelmi gépágyúkkal is felszerelt vasúti kocsikat megvédte a kóbórló Wermacht, SS és magyar csapatoktól. Május 4-én a Bad Gettstein melletti Werfenben adta át a szerelvényt az amerikaiaknak. A vagonok Salzburgba kerültek, s az amerikai tisztek a „készletekből” igényelhettek maguknak szőnyegeket, porcelánt, ezsüt étkészleteket, egyebeket. Az amerikai kormány valószínűleg azért nem adta vissza a magyar kormány és a megmaradt zsidóság sürgetésére sem az értékeket, mert attól tartottak, hogy a vagyontárgyak úgy is az oroszok kezére kerülnek. Később arra hivatkoztak, hogy a szerelvény rakománya gazdátlan, a tulajdonosok kiléte megállapíthatatlan. (Ez döntően Toldy felelőssége, aki összekevertette a tulajdonosonként csoportosított értékes tárgyakat.) A vagyontárgyak nagy részét az ENSZ menekültügyi főbiztossága javára árverésen értékesítették az amerikaiak.A győri múzeum gyűjteményét 1963-ban, az 1081 festményt egy vagyonjogi egyezmény keretében 1968-ban szolgáltatta vissza Ausztria.
Bihari Tamás
Néhány éve 37 holokauszt túlélő magyar származású zsidó beperelte a Werfen, újabban tévesen Aranyvonatként emlegetett szerelvény rakománya miatt az Amerikai Egyesült Állmok kormányát. Idén március 17-én egy floidai bíróság helyt adott beadványuknak. A 200 millió dollár értékűre becsült vagyontárgyakért 25,5 millió dollárt ítélt meg a bíróság a túlélők javára. Az ügyvédi és egyéb költségek levonása után 21 millió dollár marad. A per kezdeményezői egyenként 5 ezer dollárt kapnak, a többi pénzt az 1945. május 8. előtt Magyarországról elhurcolt, vagy ott gettóba zárt, a világ bármely pontján lakó túlélők szociális és egészségügyi ellátására fordíthatják. A ma is itthon élő túlélők az összeg 22,7 százalékára számíthatnak, melyet szintén hasonló célokra lehet fölhasználni.
