Forrás: Emih

Oberlander Baruch rabbi 1989-ben költözött vissza szülei szülőföldjére, és azon nyomban nekilátott minden lehetséges eszközzel kihasználni a rendszerváltás teremtette alkalmat, hogy megszervezze az autentikus zsidó tudományok oktatását. Az egyik, szinte intézménnyé vált előadássorozat a hétfőnkénti Biblia óra volt. Minden hétfőn összegyűlt egy kisebb csoport, hogy a Kabbala szemszögéből tanulmányozza az aktuális hetiszakaszt…

…Igen meghatározó előadások lehettek azok a “90-es évek elején, hiszen jó páran vannak még mindig köreinkben azok közül, akik ezeken az órákon kezdték megismerni őseik hitét. Mostanra sokgyermekes családanya került ki onnan, akinek a pajeszos fiai ma a Klauzál téren játszanak iskola után. Egy másik hajdani oszlopos tag ma az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezetőségi tagja és még mindig gyakran ellátogat a hétfői órákra, lánya pedig – aki szintén járt a hétfői órákra – asszonyoknak tart előadásokat Kaliforniában és a N”shei Chabad magazinban publikál. A Chabad Lubavics Alapítvány egyik nélkülözhetetlen önkéntese, aki egyben évek óta a Vasvári Pál utcai zsinagóga oszlopos tagja, szintén rendszeres látogatója volt a hétfői Biblia óráknak.

Az akkor még a Berzsenyi Dániel Gimnázium speciális matematika szakos tanulója, Nógrádi Bálint is a rendszeres hallgatók között volt a hétfői előadásokon. Érettségi után az indián préri egyik kisvárosában, a jónevű Grinnell College-ban folytatta tanulmányait. Igaz a legközelebbi zsinagóga is 80 km-re volt, és nem volt vallásos zsidó élet az egyetemi városban, ennek ellenére Bálint közgazdasági tanulmányai mellett mégis egyre jobban elmélyedt a zsidó tudományokban. Nyaranta – mikor hazalátogatott családjához – részt vett az új, magyar fordítású imakönyvek szerkesztésében, a Pepsi szigeti Zsidó sátor megszervezésében, és előadott a mai Zsidó Tudományok Szabadegyetemének elődeként működő JesiVakáción is.

Közgazdasági diplomája megszerzése után a Brooklyn-i Hadar Hatorah jesivában folytatta tanulmányait, és ekkor már rendszeresen írt a Gut Sábeszbe is. Jesiva tanulmányai befejeztével 1999-ben megnősült, majd a New York-i Wall Street-en dolgozott. Feleségével és két gyermekükkel Oberlander Baruch rabbi és Köves Slomó rabbi invitálására visszatért Budapestre, immár a Lubavicsi Rebbe sáliáchjaként (küldötteként).

A kör ez év elején bezárult, mikoris a hajdani hallgató, az ekkor már három gyermekes édesapa – Nógrádi Bálint – átvette Köves Slomó rabbitól a hétfői Biblia előadásokat, melyek minden héten 19.00-20.00-ig tartanak a Károly krt. 20. szám alatti irodában.

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!

Comments are closed.