Forrás: Népszava

Népszava Napilap 2005. február 26. szombat

Megemlékezés a kommunizmus áldozatairól

Emberek millióinak szenvedésére, százezrek halálára, a túlélők fájdalmára emlékeztet ez a nap – mondta a köztársasági elnök a kommunizmus áldozatainak emléknapján, a Szovjetunióba kényszermunkára elhurcolt magyar állampolgároknak emléket állító kiállítás megnyitóján a Terror Háza Múzeumban. Mádl Ferenc szerint a tárlat százezernyi áldozat jóvátehetetlen szenvedésének mementója, amely áthatja az emlékezőket. Ma már nem bűn a megrendülés, az emlékezés, s közvetlenül nem is fenyeget a szörnyűségek megismétlődése, ám ehhez kevés a politikai és katonai szövetségek akarata, kell, hogy mindenkiben legyen erkölcsi parancs ehhez hasonlók megakadályozására – mondta Mádl Ferenc.

Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke az emlékezőkhöz írott levelében úgy fogalmazott: nem szabad számháborúba bocsátkozni a holokauszt és a kommunizmus áldozatairól, ez a nap az emlékezésé. Az Andrássy úton összegyűlt tömeg füttyel fogadta a házelnök kihangosított beszédét. Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke a túlélők visszaemlékezéseit olvasta fel. Feltette a kérdést: mi értelme ötödik éve újra és újra emlékezni a múltra? Válaszában azt mondta: mert a múlt ismerete nélkül nem nőhet fel egy olyan fiatal generáció, amely visszautasít minden hasonló szörnyűséget. Utolsóként egy túlélő, Keményfi Béla kapott szót, s arról beszélt: 16 évesen hurcolták el a Szovjetunióba, s amikor szökni próbált, gerincen lőtték – hatvan éve bénán él, s még ma is szívében hordozza azoknak az emlékét, akik viszont soha nem térhettek haza. A megemlékezésen részt vett sok egykori Gulag túlélő, politikusok és közéleti személyiségek, így Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tegnap reggel emlékezett meg a kommunizmus áldozatairól, amikor egyedül, a múzeum megnyitása előtt érkezett az épület falán lévő emléktáblához: virágcsokrot helyezett el, egy percig némán állt, majd távozott. Az MSZP képviselőcsoportja a budapesti Honvéd téren helyeztett el virágot a szovjet táborokban elpusztultak emlékére. A kommunista diktatúra áldozataira emlékezett a Gulag Áldozatainak Emlékét Megörökítő Alapítvány, melynek tagjait fogadta az államfő is. A váci rabtemetőben a Fidesz helyi szervezete tartott megemlékezést .

Népszava-összeállítás

keret:

Magyarországon 2000 júniusa óta emlékeznek február 25-én a kommunizmus áldozataira. Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet katonai hatóságok 1947. február 25-én szovjetellenes kémkedés és ellenkormány alakításának hamis vádjával letartóztatták, majd 25 évi, a Szovjetunióban letöltendő kényszermunkára ítélték.

CopyRight Népszava

Comments are closed.