Ciszjordániában hatezer telepes otthont építene Izrael
Népszabadság Online, 2005. február 25. 12:11
Izrael hatezer új, telepeseknek szánt otthont tervez megépíteni ebben az évben Ciszjordániában – írja a Jediót Ahronót jeruzsálemi lap.
Az újság pénteki számában arról számolt be, hogy a település-bővítési terv, amelyet az izraeli földhivatal készített el, egybeesne a Gázai övezetből való nyári izraeli kivonulással, ugyanakkor szembeszállna a megszállt területeken való település-fejlesztés leállítását követelő amerikai felszólításoknak.
Az Egyesült Államok ihlette ‘útiterv’ az új települések építésének leállítását irányozza elő Izrael részére az 1967-ben megszállt területeken, ahol a palesztinok jövendő államukat akarják létrehozni. A palesztinok attól tartanak, hogy Izrael csak azért akar kivonulni a Gázai-övezetből, hogy területeket csatolhasson el a népesebb ciszjordániai települések körül.
A Jediót Ahronót úgy tudja, hogy a 2005-ös terv értelmében a már meglévő ciszjordániai zsidó településeken belül építenek majd fel 6400 lakást, és ehhez már Saul Mofaz izraeli védelmi miniszter is egyetértését adta. Az új otthonok egyharmadát a közvetlenül Jeruzsálem közelében fekvő legnagyobb településen, a 30 ezer lakosú Maale Adumimban tervezik. A kormány 120 olyan illegális telep törvényesítését is tervezi a Jordán folyó nyugati partján, amelyeknek leszerelését megígérte Washingtonnak.
Előzőleg, kedden Ichák Herzog építés- és lakásügyi miniszter azt közölte, hogy a Gázai övezetből kitelepítendő mintegy nyolcezer telepesnek új lakóhelyet ajánlanak fel magában Izraelben, de választhatják a ‘Nyugati partot’, azaz Ciszjordániát is.
Jelenleg mintegy 225 ezer izraeli él 120 ciszjordániai kolónián és Ariel Saron kormányfő ígéretet tett arra, hogy a palesztinokkal kötendő bármilyen tartós béke-megállapodásban is biztosítja a nagyobb településtömbök fennmaradását.
(MTI)
Népszabadság Rt. *Impresszum *Hirdetési lehetőségek *Előfizetés *Regisztráció *Hírlevél *Adatvedelem *Akciók *Lap tetejére *©