Forrás: Népszava

Népszava Napilap 2005. február 25. péntek

Bizalom az új palesztin kormánynak

Többszöri halasztás után a palesztin Nemzeti Tanács (parlament) tegnap délben 54 szavazattal, 10 ellenében, két tartózkodással, bizalmat szavazott az új palesztin kormánynak. A kormány élén ismét Ahmed Korei (Abu Alla) áll, a 24 miniszter közül tizenhét nem viselt eddig közfunkciót. A fontosabb funkciók közül kiemelendő Naszer Juszuf pénzügymininiszter, Szalah Fayad belügyminiszter (akinek kinevezését annak idején Jasszer Arafat kifogásolta és megakadályozta), Muhammad Dahlan a polgári ügyek intézésével megbízott miniszter (aki lemondott a korábbi kormányban viselt belbiztonsági miniszteri posztról), valamint Naszer el-Kidwi külügyminiszter, a PFSZ eddigi ENSZ-nagykövete. Nabíl Saat eddigi külügyminiszter a kevésbé befolyásos miniszterelnök-helyettesi posztot kapta. Kimaradt a kormányból Szaeb Erakat veterán politikus, valamint Dzsibril Radzsub biztonsági tanácsadó, aki az utóbbi időben élesen bírálta a miniszterelnököt.

Koreinek csak nagy erőfeszítések árán – és végül csak Mahmúd Abbász elnök nyílt beavatkozása nyomán – sikerült jóváhagyatnia kormányát. Előzőleg a képviselők, főleg a kormányzó Fatah mozgalom tagjai, a kormány összetételének több javasolt variációját elvetették, magát a kijelölt miniszterelnököt is korruptsággal vádolták és lemondását követelték.

Az új kormány összeállítása sürgőssé vált a londoni Palesztina-konferencia időpontjának közeledtével. A március elején összeülő konferencián az USA, az EU, arab és mozlim államok képviselői a palesztin kormánynak nyújtandó segély-programról fognak tárgyalni, hogy megkönnyítsék a palesztin adminisztráció megszervezését, a palesztin gazdaság növekedését, valamint a terrorizmus és a korrupció leküzdését. Simon Peresz miniszterelnök-helyettes helyeselte volna Izrael részvételét is a konferencián, de Ariel Saron miniszterelnök a részvétel ellen döntött – habár segítséget ígért a konferencia döntéseinek végrehajtásában. Peresz szerint, a gázai kivonulás után a legfontosabb feladat lesz ‘munkát – és ezzel esélyt – adni a palesztinoknak’.

Izraelben a felszámolandó négy észak-ciszjordániai település lakosai közül nagyon kevesen vettek részt a Telepesek Tanácsa által összehívott gyűlésen, amelyen a települések felszámolása elleni küzdelem módszereiről kellett volna beszélniük. A lakosok kijelentették, hogy többségük immár hajlandó önkéntesen távozni és csak a kártérítés nagyságáról kívánnak tárgyalásokat folytatni. Gázában is egyre nő azon telepesek száma, akik az önkéntes távozást fontolgatnak. A többiek viszont akár a fegyveres ellenállást sem utasítják vissza. Az egyik terv szerint gáz-palackokat hoznak a házaikba és felrobbantják magukat, amikor megpróbálják kiüríteni a települést. Yehuda Lahav, Tel-Aviv

CopyRight Népszava

Comments are closed.