Népszava Napilap 2005. február 24. csütörtök
Izrael anyagiakkal járult hozzá a Sorstalanság elkészítéséhez
Budapestre jön Saron
Megélénkülnek idén a magyar-izraeli kapcsolatok: március elején kétnapos látogatásra Budapestre érkezik Szilvan Salom külügyminiszter, ugyanabban a hónapban Magyarország vendége lesz Natan Saranszki, a jeruzsálemi ügyek minisztere, és bizonyos az is, hogy még ez évben hivatalos látogatást tesz Ariel Saron miniszterelnök is – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján David Admon Izrael Állam budapesti nagykövete.
Saron májusban, a fasizmus feletti győzelem hatvanadik évfordulója alkalmából az egykori haláltáborba, Auschwitzba látogat. Elképzelhető, hogy útközben megáll Budapesten, de az is, hogy csak később, de még az év folyamán látogat a magyar fővárosba.
A tájékoztatón a magyar-izraeli politikai kapcsolatokon kívül terítékre kerültek a legújabb közel-keleti fejlemények, továbbá más, gazdasági és kulturális vonatkozású hírek is. A nagykövet elmondta, hogy hamarosan visszautazik izraeli állomáshelyére az egyiptomi és jordániai nagykövet, akik csaknem négy éven át voltak távol. Izraeli diplomaták arab országokat kerestek fel, hogy a diplomáciai kapcsolatok felvételéről tárgyaljanak velük. Ezeket a tárgyalásokat nem verték nagydobra, és Salom külügyminiszter is titokban – vagy ahogy a nagykövet mondta – névtelenül – keresett fel több észak-afrikai és közel-keleti államot.
Ugyancsak – korábban bizalmasnak számító – információt közölt David Admon akkor is, amikor elmondta: Izrael anyagiakkal támogatta a Sorstalanság című film forgatását. Diplomáciai értesülés szerint a támogatás értéke mintegy 250 ezer dollárt tett ki.
A Népszavának arra a kérdésére, sikerrel járhat-e Mahmúd Abbász palesztin elnök azon taktikája, hogy a szélsőséges szervezetek ‘bekebelezésével’, nem pedig lefegyverzésükkel vegye elejét a terrornak, a nagykövet elmondta: ezzel kapcsolatban Izraelben megoszlanak a vélemények. Saron miniszterelnök kormánya engedményeket tesz a Palesztin Hatóságnak, időt hagy neki a fegyverek begyűjtésére és egyelőre nem vesz tudomást arról, hogy a terrorszervezetek anyagi károkat okozva naponta lövik az izraeli településeket és egymás ellen is erőszakot alkalmaznak.
Végezetül a nagykövet elmondta: országa azt szeretné, ha Magyarország a közel-keleti kérdéseket illetően fellépne egy, az eddigieknél kiegyensúlyozottabb, Izrael szempontjait is figyelembe vevő Európai uniós álláspont kialakítása érdekében.
Kepecs Ferenc
CopyRight Népszava